• Március 28. csütörtök, Gedeon, Johanna
Már az iskolapadban megszólítják a leendő szakembereket

Már az iskolapadban megszólítják a leendő szakembereket

2021. augusztus 23. 10:25

Ebben az évben is sok egyetemista töltötte, tölti szakmai gyakorlatát a két új atomerőművi blokk építésén dolgozó cégnél. A Paks II. Zrt. nagyon népszerű a fiatalok körében, mert kihívást jelent számukra, hogy egy ilyen horderejű projektben gyarapíthatják tudásukat gyakorlati tapasztalatok útján.

Részletek
Online is kitölthető a nemzeti konzultáció

Online is kitölthető a nemzeti konzultáció

2021. augusztus 3. 10:10

A mögöttünk hagyott időszak rávilágított arra, hogy a világ megváltozott. A veszélyek korát éljük, amelyben nemcsak járványokkal, hanem migrációs nyomással és gazdasági kihívásokkal is szembe kell néznünk. Azt szeretnénk, ha Magyarország győztesen kerülhetne ki ebből az időszakból. Ehhez a legfontosabb kérdésekben egyetértésre van szükség, ezt szolgálja a konzultáció – írja a kormany.hu oldal a legújabb nemzeti konzultációról, amelynek kérdései a járvány utáni életről szólnak, és már nemcsak papíralapon, de online is elérhető.

Részletek
Még 2 km és kész az 53-as út Soltvadkert-Kiskőrös közötti felújítása

Még 2 km és kész az 53-as út Soltvadkert-Kiskőrös közötti felújítása

2021. július 28. 11:00

A lakosság és az arra közlekedők nagy örömére a végéhez közeledik az 53. számú másodrendű főút Soltvadkert – Kiskőrös közötti szakaszának régóta várt felújítása. Az útrekonstrukció a Soltvadkert - Kecel-Kiskőrös címérével díszített körforgalomtól egészen a kiskőrösi MOL benzinkútnál lévő körforgalomig tart. A régóta várt útfelújítás megvalósulásában nagy szerepe van Font Sándor országgyűlési képviselőnek.

Részletek
A Paks II. beruházás a térség fellendülését szolgálja

A Paks II. beruházás a térség fellendülését szolgálja

2021. július 27. 09:48 | Paks

A Paks II. projekt keretében a két új blokk megépítése mellett összehangolt térségfejlesztési program is zajlik, amely azon túl, hogy a beruházás és az abban részt vevők kiszolgálását segíti, a régió felzárkóztatását is szolgálja – fejtette ki a megye értékeinek napján Süli János miniszter.

Részletek
Növekszik az áramfogyasztás, szükség van új erőművekre

Növekszik az áramfogyasztás, szükség van új erőművekre

2021. július 2. 12:09 | Paks

A MAVIR előrejelzése 2030-ra már 8000 megawattos áramfogyasztási csúcsokat prognosztizál. Mittler István, a Paks II. Zrt. kommunikációs igazgatója rámutatott, hogy a növekvő áramigény is igazolja, hogy a hazai nukleáris kapacitás hosszú távú fenntartása az ellátásbiztonság szempontjából nemzeti érdek.

Részletek
Pályázatözönre számíthatnak a gazdák

Pályázatözönre számíthatnak a gazdák

2021. június 22. 11:00

Jelentős változásokra kell felkészülni a vidékfejlesztési és agrártámogatási rendszerben. Az ezzel kapcsolatos tudnivalókról, információkról kaphatnak naprakész tájékoztatást az érdeklődők június 23-án, szerdán 17 órától a soltvadkerti GyöngyHáz Kulturális Központ és Könyvtár épületében megrendezett fórumon. A Soltvadkerti Gazdakör meghívására dr. Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár tart átfogó előadást a következő másfél-két évben várható pályázatokról. Font Sándor országgyűlési képviselővel arról beszélgettünk, miért különösen fontos ebben az időszakban, hogy a gazdák tájékozottak és jól felkészültek legyenek.

Részletek
Kalocsa csatlakozik a Nemzeti Agrárkamara programjához

Kalocsa csatlakozik a Nemzeti Agrárkamara programjához

2021. június 20. 11:00 | Kalocsa

Kalocsa és környéke főképp agrárvidék. A járási központban évekkel ezelőtt megszűnt a mezőgazdálkodási jellegű képzés, több dél-alföldi településhez képest az élelmiszeripari kiállítások, vásárok területén is elmaradása van a városnak. A Nemzeti Agrárkamarával, a MAGOSZ-szal együttműködve, dr. Filvig Géza polgármesterrel, az önkormányzattal összhangban, Szigeti Tamás kamarai agrár szaktanácsadó bevonásával közös koncepciót dolgoztak ki: Kalocsán lépésről lépésre vissza vezetik az agrároktatást, a mezőgazdálkodás népszerűsítését, az ilyen jellegű programokat, hiszen a koronavírus- járvány időszaka is rávilágított, mennyire fontos a kiváló minőségű, helyi élelmiszerek előállítása.

Részletek
A beszállítók alkalmasságának vizsgálata a Paks II projektben

A beszállítók alkalmasságának vizsgálata a Paks II projektben

2021. június 18. 11:23 | Paks

A Paks II. projektbe bekapcsolódó szervezeteknek, személyeknek szigorú minősítésen kell átesniük, amennyiben tevékenységük érinti a nukleáris biztonságot. Amennyiben eredményes az audit, a Paks II. Zrt. meghatározott feladatra és időtartamra szóló minősítést ad ki – mondta Mittler István, a Paks II. Zrt. kommunikációs igazgatója.

Részletek
Szeptemberig meghosszabbítják a hiteltörlesztési moratóriumot

Szeptemberig meghosszabbítják a hiteltörlesztési moratóriumot

2021. június 17. 11:00

A gyermeket nevelő szülők kapják vissza a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadót 2022 elején! – javasolta Orbán Viktor miniszterelnök a Világgazdaság üzleti napilap konferenciáján, ahol a válság utáni biztonságosabb gazdaság megteremtéséről, a magyar kkv-szektor támogatásáról és a minimálbér emelésének lehetőségeiről is beszélt, valamint bejelentette, hogy két új operatív törzs jön létre, a külgazdasági- és külügyminiszter valamint a családokért felelős tárca nélküli miniszter vezetésével.

Részletek

Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés