• Március 29. péntek, Auguszta
Közélet 2022. március 19. 09:00

Kiskőrös méltó járási székhely pozíciójához

Kiskőrös méltó járási székhely pozíciójához
A 14 ezer lelket számláló Kiskőrös, a Kiskőrösi Járás székhelyeként mintegy 60 ezer ember életminőségére van meghatározó befolyással. Többek között ennek a vezető szerepnek a megerősítését szolgálták az elmúlt időszak beruházásai – mutatott rá Domonyi László polgármester. Mint fogalmazott, számos központi fejlesztésben is megnyilvánul az a kifejezett kormányzati akarat, hogy a város stabilan be tudja tölteni járási székhely pozícióját.

Hirdetés

Hirdetés

Milyen területeken érvényesül leginkább az ezzel járó felelősség?

– Egy járási székhelynek sok mindennel kell rendelkeznie, amivel esetleg más településeknek nem. Ennek figyelembevételével megkülönböztetett figyelmet fordítunk például a bölcsődei és óvodai férőhelyek kialakítására azt is szem előtt tartva, hogy sokan a környező kistelepülésekről is Kiskőrösön szeretnék elhelyezni a gyermekeiket például azért, mert a szülő itt dolgozik. Mi pedig – mindaddig, amíg ezt a férőhelyek lehetővé teszik – nem teszünk különbséget a helyi és a kistérségben élő családok között, és örömmel vesszük a jelentkezést. Ezért is építettünk nagy befogadóképességű óvodát. Ezzel kiváltottunk két régi, gazdaságosan már nem üzemeltethető épületet, és jelentősen bővítettük a férőhelyek számát is. Az óvoda építése egyébként a maga egymilliárd forintos bekerülési költségével az egyik legnagyobb beruházásunk volt az elmúlt években. Itt szeretném megjegyezni, hogy a 2016-2017-ben megtervezett épület kivitelezése végül 2021-ben fejeződött be, és az áremelkedés okozta többletköltségek kompenzálására Font Sándor országgyűlési képviselő úr közbenjárására 361 millió forintos kormányzati támogatást kaptunk. Enélkül nem tudtuk volna megvalósítani ezt a fejlesztést. A bölcsődéhez külön keretből, gyors lefolyású bírálattal kaptunk támogatást. Egy gördülékeny közbeszerzési eljárást követően rendkívül zökkenőmentes kivitelezéssel ez a beruházás is sikeresen lezárult. Az elmondottakon túl számos kisebb nagyságrendű, de jelentőségét tekintve nagyon fontos beruházás valósult meg a városban. Ezek közé tartozik például a Batthyány úti óvoda teljes megújulása. Ez a fejlesztés is hozzájárult ahhoz, hogy most elmondhatjuk: évtizedekre stabilizálódott a városban az óvodai férőhelyek száma és számottevően javult a befogadóhelyek minősége.

Az elkövetkező időszakban megvalósuló fejlesztések az oktatási intézmények körülményeiben hoznak jelentős minőségi változást. Hamarosan megkezdődik például a KSZC Wattay Szakképző Iskolája és Kollégiuma sportközpontjának építése. A csaknem 900 millió forintos beruházás keretében megépülő új sportcsarnok korszerű, magas színvonalú helyszínt nyújt majd a mindennapos testnevelési óráknak, emellett a tömegsportok és egyéb rendezvények megtartására is lehetőséget kínál. A megkötött egyezség alapján ugyanis a tanítási idő után a városi egyesületek is birtokba vehetik a létesítményt akár sporttevékenységre, akár rendezvények lebonyolítására. A mintegy 1800 alapterületű épületben egy szabvány 20x40 méteres kézilabdapálya is helyet kap a hozzá tartozó kiszolgáló egységekkel együtt, amelyek két szinten lesznek elhelyezve. A másik nagyjelentőségű fejlesztés, ami előtt állunk, a KT Kiskőrösi Bem József Általános Iskola Vasvári Pál utcai épületét érinti. Az 1,1 milliárd forintos beruházás alapkőletétele a napokban történt meg. Ennek keretében a meglévő intézmény korszerűsítése mellett 8 új tanterem épül egy üvegportálos bejárattal és fogadótérrel, de a fejlesztés részét képezi egy fedett kerékpártároló és egy ugyancsak fedett játszótér is. A bővítésnek köszönhetően a jelenlegi 568-ról több mint 700 főre nő az intézmény befogadóképessége. El kell mondanom azt is, hogy a Kiskőrösi Tankerületi Központ még 2017-ben nyert erre a projektre 545 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást. A jelenlegi, minden igényt kielégítő fejlesztés pedig úgy válhat valóra, hogy Font Sándor hitelesen tolmácsolta a kialakult helyzetet, miszerint a térségben korábban elnyert fejlesztési források az időközben felgyorsult áremelkedések következtében már nem tették lehetővé a tervezett beruházások megvalósítását. Ennek köszönhetően Kiskőrös – több más mellett – erre a projektre is jelentős kormányzati többlettámogatást kapott. Mindezzel nagy lépést teszünk annak érdekében, hogy városunk, mint járási székhely, a lehető legmagasabb szinten tudja képviselni az itt élők, valamint a környékből bejáró családok igényeit.

Aktuálisan mit tart a Kiskőrös előtt álló legjelentősebb kihívásnak?

– A klímaváltozással kapcsolatos környezeti stabilitás megteremtését mindenképpen ide sorolnám. Ez volt a belvízelvezető rendszer és a záportározó létrehozásának is a legfontosabb motivációja. Úgy látjuk ugyanis, hogy amikor – ritkán – jön az eső, akkor egyszerre nagy mennyiségben érkezik. Kiskőrös pedig egy mélyen fekvő település, ahol egy jelentős felhőszakadás nagy belvízkárokat tud okozni. A beruházással ezek esélyét szeretnénk csökkenteni, és stabilizálni a város helyzetét. E nagyon fontos cél mellett nagy örömünkre szolgál, hogy a záportározó tó környékét birtokba vették a kiskőrösiek, és egy szabadidőközponttá kezd átalakulni. Ez egy plusz hozadéka a beruházásnak, amit felismerve megpályáztunk, elnyertünk és már ki is építettünk egy 800 méter hosszú rekortán futókört. Terveink szerint ezt további sport és szabadidős beruházások fogják követni.

Hogyan látja Kiskőrös jövőjét, kistérségi szerepét a várost érintő ismert kormányzati törekvések tükrében?

– Két országos állami beruházás is érinti a várost, és várhatóan mindkettő meghatározó lesz a jövőt illetően. Az egyik a Kalocsa-Paks Duna-híd, a másik pedig a Budapest-Belgrád vasútvonal. Az előbbitől főként azt várom, hogy a Dunántúlra való gyorsabb átkelés felpezsdíti a befektetői kedvet, a paksi fejlesztés kapcsán pedig lendületet kapnak a város szálláshelyei, turizmussal, pihenéssel, kikapcsolódással összefüggő potenciálja. A Budapest-Belgrád vasút meggyőződésem szerint ennél is nagyobb átalakító erőt hoz, és gyökeresen fogja megváltoztatni többek között a kiskőrösiek utazási szokásait, vagy a fiatalok le- és visszatelepülését. Az a tény, hogy Kiskőrösről 50-60 perc alatt elérhetővé válik Budapest Keleti pályaudvar, egyértelműen új fejezetet nyit. Nem csak azt fogjuk újragondolni, hogy érdemes-e autóba ülni, ha a fővárosba kell utaznunk, de reményünk lesz arra, hogy a gyerekeink – bevállalva akár az ingázást is – a szülők közelében alakítják ki az életterüket. Ha a kiskőrösi kedvező infrastruktúra és ingatlanár jó közlekedési lehetőséggel találkozik, az nagyon komoly potenciál lehet a város számára. Ennek a két beruházásnak a megvalósulása – ami egyértelműen a jelenlegi kormányzat eltökélt akarata – létfontosságú a kiskőrösi térség számára. A mostani kommunikáció szerint, az ellenzék kormányra kerülése esetén mindkét beruházást leállítaná. Ezzel gyakorlatilag ezt a szép jövőképet vennék el tőlünk. Ennek nem szabad bekövetkeznie!

Hogyan látja a térség gazdasági szereplőinek jövőbeni lehetőségeit?

– A napokban volt szerencsém dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter úrral találkozni egy kalocsai fórumon, amit a helyi vállalkozói klub rendezett, és a kiskőrösi vállalkozókat is meginvitálták. Ezen a közvetlen miniszteri beszámolón nagyon biztató információk hangoztak el arról, hogy milyen lehetőségek várnak a jövőben a vállalkozói szférára. Én pedig tudom, hogy a kiskőrösi vállalkozások nagyon nyitottak, és ha lehetőséget látnak, azzal bizonyára élnek és a hasznukra fordítják. Az önkormányzat tervei között szerepel egy 15 hektáros ipari park építése, ahol további vállalkozások letelepedéséhez és a meglévők fejlődéséhez tudnánk helyet adni. A gazdálkodóknak, őstermelőknek és kistermelőknek pedig értékesítési helyet teremtünk a piaccsarnok megépítésével. Azt gondolom, hogy Kiskőrös minden tekintetben ideális feltételeket tud teremteni a jövőben is a gazdasági szereplők számára és mindenkinek, aki itt él vagy itt szeretne letelepedni. Tóth T.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Kiskőrös

Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés