Katolikus értékekkel a TikTokon
– Beszélgetésünket megelőző napon volt úrnapja. A dunavecsei ünnepség megélésben és látványban is maradandó élményt adott a jelenlévőknek: híveknek és egyszerű nézelődőknek egyarán. Katolikus főünnepként hogyan készültek erre az alkalomra?
– Minden állomáshelyemen azt láttam, hogy az úrnapja olyan közösségépítő alkalom lehet, amikor az ünnep minőségét a megelőző várakozás határozza meg. Hetek óta készültünk arra, hogy méltó módon, Krisztusunknak a legnagyobb tiszteletet megadva ünnepeljünk. Heteken keresztül készültünk többek között a virágszirmok gyűjtésével, a program népszerűsítésével, a családok összeszervezésével. Nagy megtiszteltetés volt, hogy ellátogatott hozzánk a Veszprémi Légierő fúvószenekara, amely az ország legnagyobb koncerttermeit is megtölti rendkívül színvonalas játékukkal. Bárhol lépjenek fel, zenéjükkel elkápráztatják az embereket, és elkápráztattak minket is. Nagyban emelték az ünnep színvonalát, egyházi zenével, énekekkel a szentmisét és a körmenetet is kísérték. Különösen emlékezetessé tette az alkalmat, hogy idén elősör a templomkertből kilépve, a város főutcáján haladt végig a körmenet. Érintettük a trianoni országzászlót, a Petőfi-házat, a főteret és a Szent István szobrot is. Ezt követően a Honvéd utcában Szent Kristóf, az utazók védőszentjének áldását kértük a jelenlévő gépjárművekre, autókra, motorokra, kvadokra.
– Mi lehet ennek az ünnepnek a legfontosabb üzenete?
– Veletek vagyok a világ végezetéig – én ezt a mondatot emelném ki, és talán még hozzátenném ezt is: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, az én életemben és én őbenne maradok, általam él ő.” Azaz: Krisztus velünk maradt. Nem hagyott bennünket magunkra. Ez az úrnapja legfontosabb üzenete nekem. Ezt az üzenetet nem lehet elrejteni az emberek elől! Ezért is lépünk ki a templom falai közül, és megyünk a kereső emberek közé, hátha az ő szívüket is megérinti Krisztus üzenete. Már maga az esemény megszervezése is rendkívül jót tett a közösségünknek! Megtapasztaltuk, hogy egy irányba kell nézni, együtt kell lüktetni a szívünknek, és együtt kell imádni az istent!
– Különösen fontos ez azért is, mert mindössze tavaly nyár óta szolgál itt plébánosként. Milyen út vezetett idáig?
– Tíz hónapja, tavaly augusztus 1-jével nevezett ki Tass, Dunavecse és Szalkszentmárton plébánosává Bábel Balázs érsek úr. 2010-ig világi tanár voltam, akkor nyertem felvételt a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyébe. Ekkor Budapesten egy év, Kiskunhalason egy év, Kiskunfélegyházán két év, Pannonhalmán hat év szolgálat következett. Ide azért kerültem, mert leginkább paptanárnak tartom magam, és a bencések iskoláiban lehetőségem volt ezt kamatoztatni. Miután visszatértem az egyházmegyébe, egy évig Jánoshalmán voltam káplán, innen jöttem a jelenlegi helyemre. Ez számomra nagy ajándék elsősorban azért, mert egyedül vagyok és önállóan kell döntéseket meghoznom. Erre először van lehetőségem papságom eddigi nyolc éve alatt: a magam ura vagyok, a „saját képemre” formálhatom a közösséget, és egyedül bár, de egy irányba húzom a szekeret. Bevallom: nekem nehéz egy felettes elöljáróval együtt dolgozni, mert általában nehezen viselik a pulzálásomat, lüktetésemet és abból előbb-utóbb konfliktus lesz. Érsek úrtól kifejezetten kértem az önállóság lehetőségét.
– Bevált?
– Nehéz terep. Különösen két év Covid után, ami – mint tapasztaljuk – a személyes emberi kapcsolatokat szétzúzta, és bizony nehezen állunk vissza. Szinte nem is éledtek újjá a közösségeink. És ott van még a közöny is… Mindhárom településen a katolikusok mellett vannak reformátusok és más közösségek is, ráadásul nem mi vagyunk többségben. Ez számomra is új helyzet, az együttműködést még tanulni kell. Négy iskolában tanítok egyedül, mert a hitoktatóm elment. Egyedül maradtam 28 órára, és itt olykor egy-két gyereknek kell ugyanazt a hittan órát megtartanom, ami az egyházi iskolában 25-30 fővel zajlott. Furcsa az is, hogy kevesen vagyunk a templomban, hiszen én ahhoz voltam szokva, hogy faltól falig állnak a miséimen. És hiányolom a családokat, a fiatalokat. Úgy gondolom, hogy az a sok-sok rendezvény, amit próbáltam már eddig is megrendezni a településeken mutatja, hogy én komolyan gondolom. A hívek részéről pedig van egy fogadókészség. Bízom benne, hogy látni fogják az elköteleződésünket a külső szemlélők is.
– A plébánosi munka mellett médiaszereplőként is meglehetősen aktív: televíziós szereplések, youtube videok, online újságírás… Nyíltan és határozottan foglal állást ezeken a fórumokon. Milyen céllal teszi?
– Meggyőződésem, hogy fontos jelen lennünk a médiában a keresztény értékekkel. Ha megjelenek mondjuk a Ridikülben, vagy valamelyik reggeli televíziós műsorban, az mindig komoly üzenetet hordoz a híveknek, és jó lehetőség egy kommunikáció elindulásához. A kapcsolatfelvétel legfontosabb eszköze ma a média. Ha mi nem vagyunk aktívan jelen, akkor nem vagyunk fogyaszthatók, csak egy rágós csont, ami itt maradt a középkorból. Egyszerűen jelen kell lenni akár a TikTokon, Instagramon Youtubeon… mindenféle fórumon! Ugyanis a fiatalok nem az utcán, a játszótéren, vagy a templomtéren vannak, hanem az online térben. Így ott kell őket megszólítani. Ebben próbálok úttörő lenni, ami nem könnyű. Kapjuk a pofonokat rendesen, mert nem mindenkinek tetszik ez. És én sem állítom, hogy minden módszer bevált és jól működik! Mi is tapogatózunk. Sokat segítene, ha a papságot jó kommunikációs szakemberek képeznék ki arra, hogy helyt álljunk a kialakult online sajtóban is. Kérdés, hogy erre lesz-e az elöljáróinknak készsége. Hiszen most nem állhatunk meg! Amit tegnap megírtam, ma már kevés. Amit tavaly húsvétkor prédikáltam azt az idén már nem mondhatom el, mert változnak az emberek. Azokra a hullámokra kell ráülnünk, amit a világ gerjeszt. Árral szemben úszunk, de azt is lehet jobban és könnyebben.
– Milyen elveszni látszó értékeket hozna vissza?
– A család értékét, az élet védelmét a fogantatástól a természetes haláig. Azt az alapvetést, hogy az apa férfi, az anya nő, és a biológiai nemeket nem vonjuk kétségbe. A nemzet, a haza tiszteletét. Az elköteleződést a házasság mellett, a munkahely mellett, és úgy általában. A hűséget, a becsületet.
– Mi a tapasztalata? Van erre fogadókészség a gyerekekben?
– Fogadókészség még volna. Nem leszek népszerű azzal, amit erről gondolok: a problémát a követésre méltó példa hiányában látom. A pedagógus társadalom legnagyobb bűne, hogy elrontotta a saját hitelességét következetlenségével. Ugyanakkor nincsenek erős szülők sem, így a fiatalok életéből hiányoznak a szabályok és keretek. Csonka családokban, mozaik családokban élnek, hétvégi apukák, vagy hétvégi pótapukák támasztanak, vagy nem támasztanak elvárásokat. Amikor az egyházi iskolákban megpróbáljuk a keretrendszereket felépíteni, először nagy harcokban találjuk magunkat a gyerekekkel és a szülőkkel is. Végül aztán – ha összeáll minden –, azt kell mondanom, hogy a következetesség működik.
Tóth Timea
