• Február 9. vasárnap, Abigél, Alex
logó
Gazdaság 2025. január 24. 14:00

Orbán Viktor: erős vidéket építünk

Orbán Viktor: erős vidéket építünk
Erős vidéket építünk, mert erős vidék nélkül nincsen erős Magyarország - jelentette ki a miniszterelnök az 53. számú főút Soltvadkertet elkerülő szakaszának átadásán.

Hirdetés

A kormányfő Soltvadkert fejlődését méltatta

Orbán Viktor Soltvadkerten hangsúlyozta, a vidék megerősítés a kormány célja. Ma Budapest az Európai Unió fejlettségének a 158 százalékát éri el, míg a vidéki térségek az uniós átlag alatt vannak. A jelenlegi beruházás is a kormány ezen elképzelését támasztja alá.
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az elnéptelenedést kell megállítani idehaza, az ugyanis nem megoldás, hogy az emberek beköltöznek a városokba a kisebb településekről, így ugyanis az egyik térség az erőforrásokat szívja el a másiktól. Majd rátért arra, hogy 2010-ben Bács-Kiskunban a munkára alkalmas emberek 54, míg ma 74 százaléka dolgozik. Jelentősen nőtt a bér, ma nettó 490 ezer forint a havi átlag a vármegyében.

A kormányfő a folytatásban a vidékfejlesztési tervek között említette a déli régió felzárkóztatását. Hangsúlyozta, hogy Kecskemét és Szeged fejlesztése után Bajánál elkerülő út épül, majd pedig felkészül Pécs. Nagyon fontosnak nevezte 2025-ös évet, amely a növekedés időszaka lesz, majd végül hozzá tette, hogy Soltvadkert fejlődése jó példája annak, miszerint a vidéknek van jövője.

Temerini Ferenc polgármester az előzményekről

Az eseményen Temerini Ferenc polgármester megemlítette, hogy a város a M6-os és az M5-ös autópályák között éppen középen áll, ugyanakkor hatalmas kamion- és személygépkocsi-forgalom sújtja.
Az elkerülő út elvezeti a forgalmat, megkönnyíti a térségben élők mindennapi életét.
A polgármester kitért arra, hogy négy évtizede is felvetődött az elkerülő megépítése, de annak idején jó néhány ellenlábasa volt a tervnek, így az kútba esett. 2006-ban elkészült egy tanulmány a megvalósításról, 2020-ban pedig zöld utat kapott a projekt, ekkor azonban a helyzet bonyolultabbá vált, mivel a Budapest–Belgrád-vasútvonal építése is érinti a várost. Szerencsére a tervezőknek sikerült összehangolniuk a két projektet.

Font Sándor: Orbán Viktor személyesen járt közben

A polgármestert követően Font Sándor országgyűlési képviselő idézte fel az építés előkészületének négy évtizedes előzményét. Majd kifejtette, hogy Orbán Viktor első kormánya idején kezdték el a soltvadkerti csatornázási rendszer kiépítését. A kormányfőnek köszönhető az új művelődési ház felépítése is. Majd az evangélikus óvoda új épületének a megnyitóján 2014. október 31-én az avatószalag átvágásakor jelezte az ünnepség díszvendégének, Orbán Viktornak Lehoczki Ferenc akkori polgármester, hogy egy elkerülő útra szüksége van a városnak.

Orbán Viktortól, ha Soltvadkerten jár, mindig kérnek valamit a helyiek, mondta Font Sándor. Most egy új 50 hektáros ipari park építésének a kérését fogalmazta meg az országgyűlési képviselő. A közelmúltban átadott trafóállomás biztosítja az elegendő energiát a beruházók számára. A város melletti elkerülő útról le lehet majd erre a területre kanyarodni. Így nem csak új munkahelyek születnek a városban, de a fiatalok elvándorlását is meg lehet állítani - zárta beszédét Font Sándor.

Zsiga F.

Kövessen minket a Facebookon is!


Hirdetés
Címkék: Soltvadkert

Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés