• Március 28. csütörtök, Gedeon, Johanna
Apostag, a virágzó község a Dunánál

Apostag, a virágzó község a Dunánál

2023. december 8. 13:54

A fiataloknak szeretne tornatermet és közösségi klubhelyiséget a polgármester A több mint kétezer lelket számláló Apostag község Bács-Kiskun vármegyében, a Duna bal partján, a Kunszentmiklósi járásban helyezkedik el. A 2002 óta cikluson lévő Zakar Zoltánnal beszélgettem, aki teljeskörű betekintést adott a település életébe.

Részletek
Kiskőrösre látogatott az államfő

Kiskőrösre látogatott az államfő

2023. december 8. 13:52 | Kiskőrös

Novák Katalin november 24-én Bács-Kiskun vármegyei közgyűlés kihelyezett ülésére látogatott Kiskőrösre. Az államfő elmondta: ez az első alkalom, hogy köztársasági elnökként egy vármegye közgyűlésén személyesen részt vesz. Kiemelte: ezek a találkozások is lehetőséget biztosítanak számára, hogy tájékozódhasson az ott élők gondjairól, kihívásairól, ugyanakkor büszkeségeiről és örömeiről.

Részletek
Megtartották az idei újbormustrát Kiskőrösön

Megtartották az idei újbormustrát Kiskőrösön

2023. november 21. 09:35

Már hagyomány, hogy minden évben újbormustrát szervez a Kiskőrösi Gondűző Borlovagrend, Kiskőrös Város Hegyközsége, Kiskőrös Város Önkormányzata és a Hazai Termék Kft. A Kóstold meg az új boromat nevet viselő rendezvényt Szent Márton napján szervezték meg idén, melyre a kiskőrösi és a környékbeli települések borászait várták.

Részletek
150 milliót nyert a város az evangélikus szeretetotthon bővítésére

150 milliót nyert a város az evangélikus szeretetotthon bővítésére

2023. október 31. 08:00

Kiskőrös városa az egészségügyi és szociális ellátórendszer fejlesztésére 150 millió forintot nyert az Európai Unió Terület- és Településfejlesztési Operatív Plusz Program forrásból. Domonyi László polgármester nemrégiben az evangélikus templomban jelentette be a jó hírt. Ugyanis az önkormányzat által elnyert összeget a Jó Pásztor Evangélikus Szeretetotthon fejlesztésére fordítják.

Részletek
Tavaszra az óvodai játszóterek megújítása a cél Kalocsán

Tavaszra az óvodai játszóterek megújítása a cél Kalocsán

2023. október 30. 08:00 | Kalocsa

Mozgalmasan kezdődött az ősz Kalocsán – számolt be dr. Filvig Géza, amikor az elmúlt időszak történéseiről kérdeztük. A polgármester kiemelte többek között az Európai Mobilitási Hét és az idősek hónapja eseményeit, a város Bursa Hungarica ösztöndíjrendszerhez való csatlakozását, és eredményes munkát kívánt a városi vagyonhasznosítási kft. új ügyvezetőjének is.

Részletek
Fergeteges szüreti felvonulást rendeztek Kalocsán

Fergeteges szüreti felvonulást rendeztek Kalocsán

2023. október 29. 08:00 | Kalocsa

Október 14-én 27 fokos melegben vette kezdetét a hagyományőrző szüreti felvonulás Kalocsán. A sokéves tradíció felelevenítése a város valamennyi népművészeti egyesületének 70 táncosa, valamint a Hajnal és Baráti Kör Lovas Sport Egyesület számos lovasa és lovas kocsija bevonásával zajlott. Az esemény díszvendégei a testvérváros Kúla Magyar Népkörének fiatal táncosai voltak.

Részletek
Anyatejes táplálás világnapját ünnepelték

Anyatejes táplálás világnapját ünnepelték

2023. október 26. 07:00

A Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Kalocsai Szent Kereszt Kórház Védőnői Szolgálat munkatársai az anyatejes táplálás világnapja alkalmából rendeztek bensőséges hangulatú, gyermekzsibongástól hangos ünnepséget október 13-án a kalocsai városháza dísztermében. Az eseményt a városi önkormányzat mellett számos cég támogatta.

Részletek
Lezárult a Petőfi 200 emlékév De a költő ezután is köztünk jár

Lezárult a Petőfi 200 emlékév De a költő ezután is köztünk jár

2023. október 25. 12:33 | Kiskőrös

A Petőfi 200 emlékév országos eseménysorozatában fontos szerep jutott Kiskőrösnek, mint szülővárosnak. De Kiskőrös számára is mérföldkő volt ez az időszak, hiszen a kétszázadik évforduló méltó megünneplése óriási felelősséget rótt ránk – mondta Domonyi László, Kiskőrös polgármestere, amikor az emlékév értékelésére kértük.

Részletek

Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés