-Nagy öröm és büszkeség számomra, hogy ma együtt ünnepelhetjük városunk újabb közösségi és sportos fejlesztését, a kerékpáros multifunkciós pumpapálya átadását. Ez a beruházás egyszerre szól a sportról, az egészségről, a fiatalokról és arról a közösségi összefogásról, ami Kiskőröst mindig is jellemezte –kezdte ezekkel a szavakkal beszédét október 15-én, szerdán Domonyi László azon a kis ünnepségen, amit az új multifunkcionális pumpapálya átadása alkalmával rendeztek. A pályaavatóra biciklisek és családok tucatjai érkeztek, hogy az elsők között próbálhassák ki az Aktív Magyarország Program közel 38 millió forint támogatásával, a városi önkormányzat 39 forint önerejéből megvalósult, a szakemberek szerint Magyarország egyik legaktívabb pumpapályáját.