Domonyi László nagy ívű, átfogó éves tájékoztatót tartott a sajtó képviselőinek

A 2025. év a számadatok tükrében
A polgármester az önkormányzat mozgásterét meghatározó idei évi költségvetési sarokszámokról szólva elmondta, az összes kiadás és bevétel 26,5 milliárd forint, melyből a költségvetési bevétel 5,2 milliárd, a költségvetési kiadás 6,6 milliárd forint. A tervezett iparűzési adó bevétel 1 milliárd 18 millió, a vármegyei támogatás 189 millió forint. Év elején a 62 fő óvodai dolgozó béremelésére 57,8 milliót fordítottak, a garantált bérminimum növekedés az egészségügyi és az óvodai dolgozók esetében 81 főt, 25,9 millió forint összegbe érintette. A polgármesteri hivatal 40 fős létszámának béremelésére év elején 33,8 millió forintot fordítottak, ugyan ez a kör július 1-től országos szinten kormányzati béremelésben is részesült. A múzeum és könyvtár 17 fő munkavállalója 11,6 millió forint fizetésemelésben részesült. A képviselők, bizottsági elnökök és tagok tiszteletdíjának emelése is megtörtént. Többlet kiadást eredményezett, hogy az iparűzési adó magas teljesítése miatt a szolidaritási hozzájárulás 37,9 millió forinttal emelkedett, összesen 348,7 millió forint volt az idei esztendőben. A gyermekétkezés önkormányzati hozzájárulásának növekménye 69,2 millió, így ennek a költsége összesen 161 millió forintot tesz ki 2025-ben.
Domonyi László kitért arra is, hogy az energetikai korszerűsítések 2024 – ben 68 millió, 2025-ben további 21 millió forint megtakarítást eredményeztek, az önkormányzat a fürdő melletti ingatlan megvásárlására 90 millió forintot fordított. Látványos a 2024. évi közvilágítás korszerűsítés eredménye,ugyanis míg 2023 – ban 118 millió, 2024 - ben 71 millió, 2025. 11. hónapjáig 53 millió forint megtakarítás jelentkezett ezen a területen.
Mint elhangzott, legnagyobb pályázatok a fürdő energetikai korszerűsítése, a turisztikai fejlesztés Kiskőrösön, a humán fejlesztések című projekt volt, ebbe a körbe tartozik a hamar népszerűvé vált pumpapálya és a kamera-rendszer kiépítése.
Adóbevételek
Az iparűzési adóbevétel az idei évben újabb csúcsot dönt, december 10-ig 1 milliárd 407 millió forint folyt be. A magánszemély kommunális adója 99 millió 500 ezerről 70 millió 500 ezer forintra csökkent, ami a környezettudatosabb lakossági és céges hozzáállást jelzi. Az idegenforgalmi adó ugyancsak növekedik az idén. Az összes adóbevétel 2025-ben eddig 1 milliárd 625,5 millió forint, a 2024. évi összesen 1 milliárd 505 millió forinttal szemben.
Városfejlesztés
A folytatásban a polgármester kifejtette, hogy az önkormányzat a Szabadidőpark fejlesztésére 3 millió, térvilágítás kiépítésére 976 ezer, a teniszpályához vezető bekötőút felújítására közel 2 millió, az Evangélikus temető és környéke rendezésére mintegy 4,5 millió forintot fordítot. Az utak, járdák, parkolók fejlesztése 29 millió, a Venyige utca 190×4 méteres szakaszon történt bitumenes itatása két rétegben, és a Szigligeti utca 210×3,25 méter felületű aszfaltozása 13,4 millió forint kiadást jelentett. Emellett a Kunság-Szesz Kft. előtt útszélesítést végeztek.
Járdaépítés zajlott a Mohácsi utca - József Attila utca, Széchenyi utca – Kossuth utca, a Rákóczi F. u. 124. előtt. Elkészült a „Toyota utcája” csapadékvíz elvezető rendszer átépítése. Az Erdőtelki óvodában murvás parkolót alakítottak ki, a Szabadidőparkban járda épült a teniszpályához. A Szlovák Tájháznál közel 5 millió forint költségen illemhelyet és mosdót alakítottak ki, a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum központi fűtésének átalakítására 643 ezer forintot fordítottak. A Petőfi Sándor téren, a Sporttelepen, a Küzdősportok Házában 2-11 milliós fejlesztések történtek. Az idei esztendőben 17 darab klímát, 9, 6 millió forint értékben telepítettek középületekre. A legtöbbet, 6 darabot az ilyen szempontból problematikus bölcsőde kapta, de az EGYSZ Idősek Otthonában is 3 darabot szereltek fel. A felsorolásból nem maradt ki a Záportározónál kialakított Szaniter WC-konténer telepítése, a Pumpapálya alépítményének kiépítése, az elhullott állati hulladék gyűjtésének, valamint a a buszpályaudvarnak a fejlesztése sem. A hosszasan részletezett karbantartási munkálatok, köztük a Kisoroszi táborban megvalósult 5,2 milliós fejlesztés összesen 65, 2 millió forintba került az idén.
Domonyi László az önkormányzat intézményei fenntartásáról is részletesen beszélt, majd a Rónaszéki Fürdő működésének értékelésével, az ott megvalósulóenergetikai fejlesztés ismertetése után kitért a nemzetiségi önkormányzatokkal, a helyi civil egyesületekkel való, kiválóra értékelt együttműködésre. Elmondta, különösen példaértékűnek tartja a Gazdakör, a Kakaspörköltfőző Egyesület, a szlovák, a német önkormányzat, a Petőfi Túrát szervező Eltájolók Egyesület munkáját. Ugyanígy a lovasok vezetője, Szőllősi Kata, Kecskeméti Károly a veteránautó bemutatók, a nemzetközivé vált DUTRA felvonulás, a Kiskőrös Városért Alapítvány közösségért végzett tevékenységét is elismerés illeti.
A tájékoztatóban szó esett még a város komolyabb, összesen 18 rendezvényéről, az új képviselő-testület munkájáról, a színesebbnél színesebb kulturális, sport- és közösségi programokról, aKőrösszolg Nonprofit Kft., benne az újonnan létrejött Sport Divízió eredményes munkájáról.
Kihívások a 2025. évben, hogyan alakul a város fejlődése?
A polgármester a 2025. év kihívásai között említette, hogy a városban rengeteg a rongálás, sokan a rolleresek randalírozását, a buszmegálló és környéke közállapotait illetik kritikus észrevételekkel. Mint mondta a megelőzés, a felelősségre vonás érdekében van szükség a kamerarendszerre, annak további fejlesztésére, a lakosság összefogására.
Hosszú távon hogyan alakul a város fejlődése?
Az alcímben feltett kérdésre a választ Domonyi László maga adta meg. Mint elhangzott, az önkormányzat működése pénzügyileg stabil, az alapinfrastruktúra kiépült, szinte valamennyi létesítmény energetikailag korszerűsített. Ugyanakkor ezeknek a rendszereknek pályázati forrásból történő összehangolása, optimalizálása zajlik, és a klímaváltozás is további, folyamatos munkát igényel. Ennek részeként a víz visszatartásának és megtartásának a kérdése önkormányzati és állami szinten is kiemelt, a jövőben még többet kell dolgozni ezen a területen. Mint ahogy azért is, ha a gyorsvasút elindul, tovább nőjön a város megtartó képessége, a fiatalok számára Kiskőrös még vonzóbb, még élhetőbb település legyen.
Boldog Karácsonyt és Újévet! - A várost a békesség, az egyetértés vitte, viszi előre
A polgármester az idei és a jövő évi pályázatok részletes ismertetése után azt kívánta a kiskőrösieknek, hogy a karácsonyi ünnepeket és az újévet legfőképpen a családi szeretet, a békesség, a béke, az összetartozás érzése jegyében éljék meg, mert mint mondta, a város fejlődését is a békesség és a béke, ennek a két szónak a mélyebb értelme biztosította, és a jövőben is ez adhatja meg.








