Sikeresen zárult a II. Kiskőrösi Numizmatikai Börze

Sokakat vonzott az éremgyűjtők színes és érdekes világa
Több kiállítóval beszélgetve kiderült, hogy a Magyar Éremgyűjtők honlapján közel egy éve megjelent hirdetésen túl sokakat az is utazásra késztetett, hogy a Magyar Éremgyűjtők Egyesülete Kiskőrösi Csoportja rendkívül színvonalasan, máig emlékezetesen rendezte meg a Magyar Éremgyűjtők 53. Vándorgyűlését és az első börzét, amit Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából tartottak.
A gyűjtőknek ezúttal is lehetőségük nyílt gyűjteményeik kiállításához, valamint gyarapításához csere és vásárlás formájában. Keresett cikknek számított az az érme, amit a Petőfi jubileumi év emlékére Kiskőrös Város Önkormányzata adott ki. Az érmén a város jellegzetes épületei láthatók: egyik oldalán a Petőfi Szülőház, a másikon pedig a Polgármesteri Hivatal a Petőfi szoborral. Az is érdekességnek számított, hogy a mindinkább az online térben zajló alkudozás, cserebere egyes esetekben azzal zárult, hogy a résztvevők a kiválasztott érme közvetlen megtekintéséhez Kiskőrösre beszéltek meg találkozót. Hallhatóan mások is azzal az előzménnyel érkeztek, „ha meg van még nálad, megveszem!”

A siófoki Ganzler Imre elmondta:
Az éremgyűjtők az online térben is aktívak, de egy-egy, különösen nagyobb értékű érem esetében elkerülhetetlennek tartják, hogy a megvásárolni kívánt érmet kézbe vegyék, nagyító alatt megvizsgálják mielőtt kifizetik, vagy a sajátjukat elcserélik a kiszemelt darabra. Én minden magyarországi börzén ott vagyok, főként azért, mert olyan kellékeket, könyveket, szakirodalmat, berakókat, albumokat is árulok, amit mások nem. A helyes tárolásban segítem a gyűjtőket. A kiskőrösi talán egy kisebb börze, ennek ellenére meglepően sok volt az érdeklődő és több üzletet is kötöttem, így számomra sikeresen zárul a börze.
A Kalocsáról érkezett Vörösváczki Csaba, aki 40 éve gyűjt érméket, jókora összeggel a zsebében érkezett, találkozásunkkor egy 200 éves érmére tett ajánlatot.
Az egyik kiállító, aki a Bajai Éremgyűjtő Egyesület tagja, éppen akkor adott el egy plakettet, amikor az érmekkel terített asztalához értünk. Mint elmondta, a legértékesebb és legféltettebb darabja az az 1834-ből származó érem, amelyik Sissit, Ferenc József osztrák császár és magyar király feleségét ábrázolja. A félezer darabos gyűjteményéből ez az egy érem bizonyosan nem lesz eladó, sohasem.
A szervezők egyike, Prepszent István kiskőrösi régiségkereskedő, becsüs, numizmatikus, a kiskőrösi csoport elnöke arról számolt be, hogy az első börzét a helyi csoport 2023-ban, Petőfi születésének 200. évfordulója alkalmából rendezte meg. A vándorgyűléssel egybekötött eseményre akkor az egész országból és külföldről is jöttek a numizmatikusok, bélyeg- és képeslapgyűjtők. Most is hasonló a helyzet, amit az is előmozdíthat, hogy a kiskőrösi börzére a belépés díjtalan, az eseményen kiállítani, vásárolni, cserélni lehet a bankjegyeket, érméket, képeslapokat, jelvényeket, kitüntetéseket, régi kisebb használati és dísztárgyakat.

Az elnök szerint az ilyen események kiváló lehetőséget biztosítanak a gyűjtőknek a találkozásra, ismerkedésre, szakmai kérdések átbeszélésére. Ahogy az első börzére, a kiskőrösi csoport a másodikra is különlegességgel készült. A csoport folytatja a „Petőfi útja” éremkollekció kiadását, ezekben a hetekben a sorozat kilencedik darabjának megjelenését tervezik, még az idei évben.
Cikk, fotók: Zsiga F.