Iuncta vis fortior: Egységben az erő! Hangzik a Wattay család jelmondata. Ez az egység, ez az erő érezhető volt a péntek délutáni ballagáson is. 88 végzős diák vett búcsút az iskolától, tanáraitól és diáktársaitól. Egy korszak most lezárult az életükben.
A Kiskunhalasi SZC Kiskőrösi Wattay Technikum diákjai minden évben részt vesznek különböző tanulmányi versenyeken mind közismereti, mind pedig szakmai tárgyakból.
Több szép sikert is elkönyvelhet az utóbbi időben a Kiskőrösi SZC Kiskőrösi Wattay Technikuma. Kecskeméten rendezték meg február 19-én a Szép magyar beszéd verseny megyei fordulóját. A középiskola két tanulója, Fellegvári Dávid (felkészítő tanára Tóthné Sási Katalin) és Keresztúri Adrián (tanára Kalla Viktória) szépen helytállt a szabadon választott és a kötelező, ismeretlen szöveg felolvasásakor is.