2025. december 13-án Kiskőrös történetének egyik legkülönlegesebb közösségi akciója valósult meg: a Kiskőrösi Bem József Általános Iskola „BEMPOSITÍV – A kedvesség nem kerül semmibe, mégis rekordot dönthet!” elnevezésű kezdeményezése keretében országos mennyiségi rekordkísérletet hajtottak végre a diákok, pedagógusok és szülők összefogásával.
December 10-én a képviselő testület ülésén a városháza dísztermében Gmoser István alpolgármester számolt be az elmúlt közel egy évben végzett munkájáról. Mint emlékezetes, az évenkénti alpolgármesteri beszámolóra Domonyi László polgármester akkor tett javaslatot, amikor az egyes képviselőknek, a tisztség főállásban történő betöltésének szükségességére irányuló kérdéseire válaszolt.
Gmoser István előtt az alpolgármesterek társadalmi megbízatású státuszban végezték feladataikat, ilyenformán ez volt az első főállású alpolgármesteri beszámoló a városban.
Az iskolába hívogató programok első felvonásaként rendeztek adventi családi délutánt 2025. december 10-én szerdán a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolájában. A termekben kézműves és padlóképes foglalkozások, mozgásos feladatok, csillámtetoválás várta a délutánra is az iskolában maradó alsó tagozatosokat, akikhez 16 órakor a szeptemberben iskolába készülő, ma még nagycsoportos óvodások és szüleik is csatlakoztak.
A vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BKMKIK) idén is kiadta Bács-Kiskun gazdasági kézikönyvét. A kiadvány amellett, hogy átfogó képet fest az elmúlt év gazdasági teljesítményéről, a TOP 100 legnagyobb nettó árbevételű cég különböző gazdasági mutatóit is górcső alá vette. A 100 – as elitlistára 8,6 milliárdos, vagy ennél nagyobb nettó árbevétellel lehetett felkerülni. A rangsort évek óta a kecskeméti Mercedes gyár, ezúttal 1716 milliárd forinttal vezeti. A kiadvány egyik fontos megállapítás szerint a top gazdasági társaságok létszámarányai járásonként évek óta azonosak, a Kecskeméti járásban van a legtöbb, 18.930 fő foglalkoztatott. A sorban második a Kiskunfélegyházi járás 3590, a bajai 1892, a tiszakécskei 1579, a kiskőrösi 1088, a Kalocsai járás 833 munkavállalóval..A 11 járást tekintve a Kiskőrösi járás szépen szerepelt, innen 7 cég, 23. helyen a kiskőrösi Protokon Kft. került a TOP 100 közé. A kézikönyvet a „Bács-Kiskun gazdasági élmezőnye – A TOP 100 sikeres vállalkozás” című szakmai konferencián december 4-én, csütörtökön a kamara kecskeméti székházában mutatták be.
Korszakos jelentőségű esemény helyszíne volt az akasztói faluház december 1-jén. A település határában fellelt három, a 920–930-as évekből származó honfoglalás kori, magas társadalmi presztízsű harcos feltárt sírjának leleteit mutatták be a Kecskeméti Katona József Múzeum régészei. A szakemberek számára beszédes leletek között van egy kivételes ezüst tarsolylemez, aranygyűrű, aranyozott lószerszám és szablya, amelyek ismert elemei a korai magyar elit harcos társadalom temetkezési szokásainak. A Duna-Tisza köze egyik legizgalmasabb régészeti felfedezéséről sajtótájékoztató keretében számoltak be, az eseményre szerkesztőségünk is meghívást kapott.
A Petőfi Sándor Művelődési Központ célja, hogy programjait, rendezvényeit és közösségi szolgáltatásait a lakosság, valamint az érdeklődők valódi igényeire alapozva tervezze meg.
Mára elhárult minden, a Paks II. projekt megvalósítását hátráltató körülmény. Az építkezés ütemezett előrehaladása a fővállalkozó műszaki és pénzügyi kapacitásaitól függ – mondta Jákli Gergely elnök-vezérigazgató. A beruházás kiemelt téma volt az utóbbi napok számos szakmai fórumán.
2025. november 29-én került megrendezésre a XI. Vecsés Rézfúvós Kupa, ahol a Kiskőrösi Szólam Alapfokú Művészeti Iskolát négy növendék képviselte. A szakmai zsűri az alábbi eredményekkel jutalmazta a kimagasló előadásokat.
A HC Kiskőrös U8-as csapata lejátszotta első idei tornáját Baján, ahol a kiskőrösiek voltak a házigazdák. A Bajai Jégpályán vendégül fogadtuk a Szekszárdi Jégmadarak, a KASI (Kaposvár), a KESI (Kecskemét) és a Bajai Törpeharcsák csapatait.
A HC Kiskőrös U16-os csapata ezúttal az újonnan átadott Szolnoki Jégpályán lépett jégre, ahol rendkívül meleg vendégszeretet fogadta a fiúkat. Az első mérkőzést a Szarvasi Jégkorong SE ellen játszották, és már az első harmadban 6–0-ra sikerült megszerezni a vezetést. A második harmadra tovább nőtt az előny (15–1), a találkozót pedig végül magabiztos, 19–3-as győzelemmel zárták a kiskőrösi ifjak.
Versfelolvasó délutánnal idézték meg a kamaszok gondolatait, érzéseit és látásmódját a Petőfi Sándor Művelődési Központban, ahol Háló Gyula költő készülő kötete került fókuszba. A különleges irodalmi esemény generációkat hozott közelebb egymáshoz, és a kiskőrösi fiatalok alkotókedvét is reflektorfénybe állította.
Az „Advent Pécs” fényfestő gyermekrajz pályázatán országos versenyen döntőbe jutottak a kiskőrösi SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola grafika tanszakos tanulóinak művei.
A Helytörténeti esték a könyvtárban című sorozat idei utolsó alkalmát november 20-án tartották Kiskőrösön, a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban, ahol Kiss László helytörténeti kutató „Petőfi Kiskőrös szülötte vs. szülőhelyvita” című filmvetítéssel összekötött előadására várták az érdeklődőket.
Kiskőrösön évek óta hagyományosan két részből áll a báli szezon. Az advent előtti időszak talán legnagyobb szabású összejövetele a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolájának szülők-nevelők bálja, mely idén a „Téli varázs” címet kapta. November 22-én az égiek is az esti eseményre hangoltak, hiszen sűrű hóesésben készülhettek a bálba indulók.
A Kiskőrösi Tankerületi Központ Művészeti Iskoláinak Zenei Versenyét november 19-én rendezték meg Kiskunhalason. A rendezvényen közel 100 versenyző tette próbára tudását, közülük 33-an a Kiskőrösi SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola növendékei voltak, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A szakmai zsűri nagyra értékelte a versenyzők felkészültségét és művészi előadását, melyet számos díjjal és elismeréssel jutalmazott.
A Kiskőrösi EGYMI idén egy különleges közösségi kezdeményezéssel csatlakozott a Koraszülöttek Világnapjához. A „Fogadj örökbe egy gombot” elnevezésű jótékonysági akció lényege az volt, hogy 500 forintos jelképes támogatásokból olyan eszközök megvásárlásához járuljanak hozzá az adományozók, amelyekre a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház koraszülött osztályának valóban nagy szüksége van. A kórházzal történt egyeztetések során két fontos kérés fogalmazódott meg: egy pulzoximéter beszerzése, amely a legaprólékosabb életfunkciókat figyeli, valamint egy szoptatós fotel megvásárlása, amely biztos és meghitt helyet ad az édesanyák és pici babáik közös, gyógyító együttlétéhez.
Két évente rendezik meg Párizsban a Nukleáris Világkiállítást, a World Nuclear Exhibition-t. Az idei eseményen nagy sikerrel mutatkozott be Magyarország, amelynek impozáns pavilonjában – hat magyar cég mellett – a Paks II. Zrt. volt a főszereplő.