A fogjunkossze.hu internetes oldalon jelent meg az a felhívás, melynek eredményeként 95 egészségügyi szakembert díjaztak. Országosan 95 orvost, ápolót és nem betegágy mellett dolgozó egészségügyi szakember munkáját ismerték el a közelmúltban. A március 19-én zárult online szavazáson a három fenti kategóriában lehetett jelöléseket leadni. A felhívásra több mint hétezren szavaztak. A szavazás végeredménye alapján 33 orvos, 43 szakdolgozó és 19 nem betegágy mellett dolgozó szakember részesült oklevél és pénzjutalom elismerésben. Köztük van a kalocsai Szent Kereszt Kórházból „Év Covid-orvosa díjban” részesített dr. Körmendy Szabolcs főorvos, a Covid Osztály vezetője.
\n Dr. Körmendy Szabolcsot az elismerésről kérdeztük.
Az immár egy éve tartó pandémia következtében kialakult gazdasági válság egyik nagy vesztese a vendéglátás. Az éttermek, szórakozóhelyek bezárása, a lakodalmakat, rendezvényeket érintő korlátozások miatt jelentősen visszaesett a minőségi borfogyasztás. Frittmann Istvánnal, a nagy hagyományokkal rendelkező soltvadkerti családi borászat egyik tulajdonos-ügyvezetőjével többek között arról beszélgettünk, hogyan érintette a Frittmann Borászatot ez a rendkívüli helyzet.
A covid-19 járvány okozta korlátozások egyes ágazatokat különösen hátrányosan érintettek. A zárási előírások vonatkoztak az állatkertekre, így huzamosabb ideig kénytelen volt zárva tartani a felsőlajosi Magánzoo állatpark is. A magántulajdonú állatkert kizárólag a jegybevételekből tartja fenn magát, ezért különösen nagy nehézséget hozott számára a látogatási tilalom. Nehéz helyzetükre felfigyelt az országos média, így széles körben ismerté vált kilátástalanságuk. Az állatpark megsegítésére soha nem látott civil összefogás jött létre. Ehhez csatlakozott a MAGOSZ (Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége) megyei szervezete.
A napokban a Pénzügyminisztérium Regionális Fejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Államtitkársága arról értesítette dr. Filvig Géza polgármestert, hogy az igényelt teljes, 75 millió forint összeggel támogatásra érdemesnek ítélte „A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplexprogramok” című pályázat megvalósítását Kalocsán. A 100 százalékos támogatási intenzitású forrás felhasználásának végső határideje 2023. május 31. A megvalósítás akcióterülete a projekt szempontjai szerinti veszélyeztetett terület, a Szőlők köze városrész. A pályázati célok eléréséről dr. Filvig Géza polgármestert, Rumi László szakmai vezetőt és Sztojka Istvánt, a cigány nemzetiségi önkormányzat elnökét kérdeztük.
Szerencsés párosítás az, amikor a több évtizedes szakmai tapasztalat és a helyismeret találkozik. Tari Gábor és Pach Péter már csaknem négy éve dolgozik együtt ezt a szakmai megközelítést alapul véve a Paks II. projektben. Kollégáikkal közösen végzett munkájuk eredményeként a társaság nemrégiben megkapta a villamosipari létesítési engedélyt.
A magyarok ki vannak éhezve a jó koncertekre, legalábbis erre utal, hogy már tízezrek nézték meg a Németországban és Amerikában élő magyar zenész-producer Leslie Mandoki és a világsztár barátaiból álló Mandoki Soulmates online koncertjét csak Magyarországról. Világszerte pedig már közel kétszázezer internetező kattintott a másfél órás felvételre, amin Bartók Béla Magyar Képek című albumának modern feldolgozása hallható.
Instagram- és Twitter-fiókot indított a Paks II. Zrt. – Az indulás dátuma okkal esett április 22-re, vagyis a Föld napjára. Ezzel is hangsúlyozzuk, hogy az atomenergia az áramtermelés egyik legtisztább módja – nyilatkozta Mittler István, a társaság kommunikációs igazgatója.
Megkezdődtek a Kalocsa-Paks Duna-híd kivitelezési munkái. Mint minden beruházási helyszínen, úgy itt is először a földmérők jelentek meg kitűzni a létesítmény helyét és a hozzá vezető út nyomvonalát, és mint beszámoltunk róla, a megelőző régészeti feltárás is folyamatban van. Látványosabb építési tevékenység az év közepétől várható, a mederben lévő két pillért ősszel kezdik zsaluzni.
A pandémia miatti koncertstop egy különleges produkciót hívott életre, a zenei show résztvevői a digitalizáció segítségével a földrajzi távolság ellenére együtt játszanak, rengeteg nézőhöz eljutva. A Mandoki Soulmates online performansza a formáció legújabb lemezére épül, kiegészítve új szerzeményekkel, a közreműködő zenészek pedig a világ számos tájáról kapcsolódtak össze egy közös zenélésre.
Április 17-én lesz a magyarországi premierje 2021 legnagyobb online zenei show-jának, a Hungarian Pictures/ Magyar Képek koncertnek. A magyar származású Leslie Mandoki és zenésztársai a világ számos tájáról kapcsolódtak össze egy közös zenélésre, hogy együtt emeljék fel a hangjukat az összetartozásért.
Rendkívül nagy volt az érdeklődés a Paks II. Zrt. Tanulmányi Ösztöndíjprogramja iránt ebben a tanévben, összesen 224 egyetemista, illetve középiskolás diák adta be jelentkezését. Közülük tizenhat fiatal tanulmányait támogatja a Paks II. Zrt., négy korábbi ösztöndíjas ma már a társaság munkavállalója.
A kiskőrösi záportározó tó és környéke új, kedvelt szabadidős helyszíne lett a lakosságnak, a terület a sétálók, futók kedvelt színterévé vált. Domonyi László polgármesterrel az élen a városvezetés arra törekszik, hogy ez a településrész oxigéndús zöldövezete legyen Kiskőrösnek, minél alkalmasabb legyen sportolásra, pihenésre és kikapcsolódásra. Ezért a mesterséges tó környezetét tovább fejlesztik.
Nemrégiben adták használatba a Roma Alkotóházat Kiskőrösön, a Délibáb utcában. Az önkormányzati tulajdonú ingatlan felújítására a Kiskőrös Városért Alapítvány nyert közel 20 millió forint támogatást. Mint azt dr. Ba Mariann kuratóriumi elnök elmondta, az alapítványnak kiemelkedő célja volt az alkotóház megvalósítása. A pályázat elkészítésében az önkormányzat szakemberei nyújtottak segítséget. Domonyi László polgármester az átadó ünnepségen kiemelte: Büszke arra, hogy Kiskőrösön nagy feszültségeket nem lehet érezni a magyar és a roma lakosok között. A roma közösség felzárkóztatása létkérdés. Erre pedig kiváló színteret biztosít az alkotóház, ezért is támogatta egyöntetűen a képviselő-testület az ötletet.
A kiskőrösi Szűcsné Hajdú Mária nyerte meg a Magyar Tej által meghirdetett verseny közönségszavazását, így ő lett „Az Ország Nagymamája”. Az ország minden részéből jelentkeztek a felhívásra a nagymamák, akik videofelvételen, vagy fotókkal illusztrálva mutatkoztak be, megosztva egy-egy tejterméket is tartalmazó receptjüket a pályázat kiíróival. Mária a sajtos tallért választotta. A döntőbe négy nagyi került, elkészült a hivatalos videó is, közülük választott a közönség.
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat TOP Települési környezetvédelmi infrastruktúra fejlesztések című pályázatán elnyert 60 millió 944 ezer forint vissza nem térítendő támogatásból, valamint az önkormányzat saját költségvetési forrásából biztosított 3 millió 758 ezer forint önerőből jelentős csapadékvíz-hálózat fejlesztés valósult meg Uszódon.
Március 3-án a városházán dr. Filvig Géza polgármester mások mellett a március elsejétől működő városgazda rendszert mutatta be. Mint elhangzott, a kor technikai lehetőségeit alkalmazó új rendszertől azt várják: a közterületek és a város üzemeltetése kapcsán felmerülő problémák, a lakossági észrevételek gyorsabban, hatékonyabban jussanak majd el az önkormányzat illetékeseihez.
A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye, a Keceli Espereskerület, a rokonok és a tisztelői a gondviselő Isten akaratát elfogadva tudatták, hogy Kovács Sándor érseki tanácsos, soltszentimrei plébános életének 74., áldozópapságának 50. évében, 2021. március 1-jén a szent útravalóval megerősítve a kecskeméti megyei kórházban visszaadta lelkét Teremtőjének.
A kalocsai Szent István király templomban tavaly rendeztek először mézszentelő szentmisét, amit mézkóstolás is követett. A hagyományteremtő kezdeményezés nyomán idén március 7-én is szentmisén vettek részt a méhészek, jóllehet, a pandémiás helyzet miatt a mézkóstolás ezúttal elmaradt.
Megkezdődtek a Kalocsa-Paks Duna-híd kivitelezési munkái. Mint minden beruházási helyszínen, úgy itt is először a földmérők jelentek meg kitűzni a létesítmény helyét és a hozzá vezető út nyomvonalát, és mint beszámoltunk róla, a megelőző régészeti feltárás is folyamatban van. Látványosabb építési tevékenység az év közepétől várható, a mederben lévő két pillért ősszel kezdik zsaluzni.
Közel százan szereztek atomerőművi üzemeltetési szakmérnök, szakember képesítést mostanáig a Paks II. Akadémia keretében. A partneregyetemek mindegyikén lezárult az első tanév, amelynek tapasztalatai alapján a képzést finanszírozó Paks II. Zrt. megemelte a hallgatói keretszámot és a finanszírozási összeget.