Megvalósult beruházások, amelyek formálják a jövőt! - Nem sikerült volna Font Sándor nélkül

Szinte valamennyi polgármester annak a véleményének adott hangot: a kormánnyal, és Font Sándorral való együtt gondolkodásnak az egyik fő hozadéka, hogy jobban megértik a kormányzati prioritásokat, jobban tudnak alkalmazkodni a pályázati célokhoz, ezzel nő az esélyük a támogatások elnyeréséhez.
A 2022 tavaszától 2026 tavaszáig, tehát a jelenlegi kormányzati ciklusban megvalósult beruházások a Kiskőrös Járásban nemcsak látható fizikai fejlődést hoztak, hanem hozzájárultak a helyi közösségek megerősödéséhez. A térség legkiemelkedőbb infrastruktúra-beruházása – a BuBe vasút forgalmának beindulása valamennyi városra, községre már a közeljövőben hatással lesz.
Összeállításunk jól bemutatja a településeken zajló azon törekvéseket, hogy minden fejlesztés, beruházás az értékteremtés és megtartás mellett a településeket hosszú távon segítse.
SOLTVADKERT

53-as főút a várost elkerülő szakaszának megépítése
A teljes elkerülő út elkészült és átadásra került 2024. decemberében: egy 8,8 km hosszú, kétszer egysávos útszakasz jött létre, amely északról és keletről kerüli ki a várost, ezzel jelentősen csökkentve a belváros áthaladó forgalmát, különösen a nehézgépjárművekét. Az elkerülő út hosszú távú hatással van a város életminőségére: csökken a zaj- és levegőterhelés, nő a közlekedésbiztonság és lehetőség nyílik az ipari park vagy gazdasági zóna jobb megközelítésére is.
Iparterület fejlesztése – TOP projekt
Az Iparterület fejlesztése Soltvadkerten II. ütem, vagy ahogy helyben nevezik, a kis ipari park a Tázlári úton 161,18 millió Ft EU-támogatásból megvalósult fejlesztés. A beruházás új telephelyek, ipari infrastruktúra kialakítását, és a vállalkozások számára kedvező környezet kialakítását tette lehetővé. A projekt keretében bérelhető csarnokokat alakítottak ki vízellátással, áram- és gázbekötéssel, ami a területet még vonzóbbá teszi a cégek számára. A beruházás hozzájárul az ipari aktivitás növeléséhez, illetve a foglalkoztatási potenciál erősítéséhez. A „Nagy ipari park” kiemelt állami beruházásként, a vasút és az elkerülő út metszésében valósulhat meg.
Új transzformátor-állomás - elektromos infrastruktúra
Az MVM Démász új, 132/22 kV transzformátorállomást épített Soltvadkerten, hogy kielégítse a növekvő energiaigényt — különösen az ipari területre települő vállalkozásokét.
Sportlétesítmények felújítása
A város sportcsarnokának felújítása több ütemben zajlott. A Soltút Kft. támogatásával sikerült a korábbi fázisokat befejezni, így a helyi sportélet — például kézilabda, asztalitenisz és iskolai testnevelés — jobb körülmények között zajlik.

Vadkerti-tó - összetett fejlesztés
A Vadkerti-tó fejlesztésének újabb üteme is támogatást nyert. Mint emlékezetes, fogadóépület épület létesült jegypénztárral, öltözőkkel, mosdókkal és napozóteraszos vendéglátóhelyekkel. A folytatásban megtörtént a strand és a felújított Fekete Villa közötti terület parkosítása és a sétány kialakítása is befejeződött.
CSENGŐD
Játszóterek építése és fejlesztése
Az óvodai játszótér mellett az általános iskola területén, valamint a művelődési ház mellett készült el az új, kisgyermekes családoknak is kedvező közösségi színtér.
Belterületi utak újultak meg
Apróbb útfelújítási karbantartási munkák mellett három út kapott teljesen új aszfaltburkolatot. A beruházások során parkrendezésre, kátyúzásra, parkolók kialakítására is sor került.

Felújították az orvosi rendelőt
A mintegy 250 négyzetméteren működő egészségház felújítására már régen vártak a csengődiek. Az erősen leromlott állagú épület nemcsak küllemében újult meg, hanem szerkezetében is, továbbá a teljes gépészet felújításra, cserére került.

Közétkeztető konyha fejlesztése
Az elnyert 303 millió forint támogatásból egy teljesen új konyha jött létre. A felújított épületben olyan közösségi szolgáltató hellyel gazdagodott Csengőd, amely hosszú időre megoldás a települési alapfeladat ellátásához.
Épületenergetikai fejlesztések
A bölcsőde építésnél a megújuló energia felhasználását utólag kellett beépíteni a kivitelezés költségébe, viszont így napelem és hőszivattyús rendszer került kiépítésre. Az óvodaépületre szintén energia-megtakarítást célzó pályázatot sikerült elnyerni. A művelődési ház és polgármesteri hivatal ezirányú felújítása is óriási előrelépés.Az épületeken a fejlesztés 176 millió forintból valósult meg.

Felépült a mini bölcsőde
A kezdeti nehézségek után, 209 millió forint vissza nem térítendő támogatásból egy rendkívül szép, a családok részére is hasznos intézmény gazdagítja a települést.
Vízhálózat fejlesztés, víztorony csere
Csengődön az ivóvízminőség-javító beruházás keretében új vízmű, új kút biztosítja az egészséges ivóvízszolgáltatást. A település egy teljesen új víztározót kapott, amely több évtizedre nyújt megoldást az alapszolgáltatás ellátására.
AKASZTÓ
Bővült és korszerűsödött az óvoda
Az óvoda egy korszerűbb, akadálymentes, 115 férőhelyes épülettel és tornateremmel bővült.

Kerékpárút fejlesztés
A Kiskőrös–Akasztó – Solt - Dunatetétlen kerékpárút átadásával a település bekapcsolódott a megyei és az EuroVelo-hálózatba is, ami a turizmus és a biztonságos közlekedés szempontjából jelentős.
Élhető Akasztó – közösségi területek
Az „Élhető Akasztó” projekt célja a települési csapadékvíz-gazdálkodás fejlesztése, kerékpárhálózat bővítése és közösségi területek, szabadidőpark kialakítása.

Szennyvíz- és környezetvédelmi fejlesztés
A Csengőd–Akasztó–Tabdi szennyvízkezelés fejlesztése (KEHOP) egy nagyobb, több települést érintő projektben teljesedett ki, célja egy korszerű szennyvíztisztító telep kiépítése volt. A beruházás nyomán egy teljesebb körű, környezetbarát szennyvízkezelés valósul meg. A projekt nagy előrelépést jelent a három település életében.
Mezőgazdasági útfejlesztés
A Tabdival közös konzorciumban végrehajtott útrekonstrukció a külterületi utak aszfaltos kialakítását foglalta magába. A fejlesztés során összesen mintegy 6 kilométer hosszú mezőgazdaági útszakasz készült el, 3 kilométer Akasztó külterületén, 3 kilométer a Tabdi-dűlőkben. A projekt költsége megközelítőleg 250 millió forint volt.

Óvoda és mini bölcsőde épült
Az új intézmény összesen mintegy 1200 négyzetméteren kapott helyet modern csoportszobákkal, fejlesztő helyiségekkel, melegítőkonyhával, saját udvarral és játszóeszközökkel. Az óvoda 75, a mini bölcsőde 14 férőhelyes, így összesen közel 90 gyermek ellátást tudja biztosítani. A beruházás közel 450 millió forintból valósult meg.
Új kommunális gép és tanyagondnoki busz
A korszerű kommunális gép hatékonyabb parkgondozást tesz lehetővé, a tanyagondnoki busz a külterületi lakosok számára nyújt nagy segítséget.
PÁHI
Energetikai korszerűsítés
Cél az önkormányzati hivatali épület energiahatékonyságának javítása volt, ezáltal csökkentve az üzemeltetési költségeket.

Fittness park épült
Az új szabadtéri fittness park több generációnak nyújt sportolási lehetőséget. Az óvodai játszóudvar pedig az óvodáskorú gyermekek kikapcsolódását, fejlődését segíti.

Új kistraktor, járda- és útfelújítások
A település a közterületek karbantartásához egy korszerű kistraktort vásárolt. A községben a legkritikusabb szakaszokon járda és útkarbantartások történtek.
KASKANTYÚ

Csapadékvíz-elvezetés és vízvisszatartó rendszer
A helyi életminőséget érezhetően javító beruházás a csapadékvíz-elvezető hálózat kiépítése volt. A projekt keretében:új csapadékvízgyűjtő és elvezető hálózat épült,a meglévő rendszer kiegészült, így a belterületi vízelvezetés hatékonysága jelentősen nőtt. Egy 2,6 hektáros záportározó is létesült a helyben történő vízvisszatartás elősegítésére.
Közösségi tér és rendezvényhelyszín
A Petőfi utcai szabadtéri helyszín szerkezeti és esztétikai korszerűsítést kapott, így a helyi közösségi események színvonala is emelkedett. Bútorzat, faszerkezetek, festés, valamint a szabadtéri színpad technikai állapota is modernizálásra került.

Parkoló és járdaépítés
A településközpontban parkoló kialakítása és járdafejlesztés is megvalósult, ezekkel a beruházásokkal a közlekedési komfort és a gyalogos közlekedés biztonsága nőtt.
Intézményi felújítás
Az óvoda energetikai felújítása hozzájárult az intézmény fenntartási költségeinek csökkentéséhez.
TABDI

Befejeződött az Akasztó – Csengőd - Tabdi szennyvíztelep fejlesztése
Az európai uniós és magyar állami támogatással közel 2,4 milliárd forintból finanszírozott beruházás megoldotta a korábbi évtizedes kapacitásproblémákat, amelyek akadályozták a további gazdasági fejlődést és új beruházások megjelenését a térségben.

Külterületi utak fejlesztése
Az úgynevezett mart aszfaltos útburkolat kialakítása a Tabdi - dűlő teljes hosszát, a Nagy Mihály – dűlő folytatásában az Akácos Horgásztóig, a Pék-tóhoz és a Vidra vár Vendégházhoz vezető utakat érintette.

Civil Közösségek Háza épült
A község központjában álló közösségi házban a helyi civil szervezetek és közösségi csoportok számára biztosítanak helyet találkozókhoz, rendezvényekhez. A házban irodákat és közös használatú tereket alakítottak ki a Tabdi Önkéntes Tűzoltó Egyesület, a Tabdi Polgárőr Egyesület és a Községi Sportegyesület részére.
Folyamatban a Tabdi – Izsáki úti kerékpárút
Jelenleg is folynak a munkálatok a Tabdi és Kiskőrös közötti Izsáki úton vezető kerékpárút építésén. A kerékpárút az Izsáki úti vasúti átjárótól indul, és egészen az 5307-es út csomópontjáig halad majd, jelentősen javítva a közlekedés biztonságát.









