A NEA jövő évi pályázatairól tájékoztattak Dunapatajon


Az eseményt megnyitó Font Sándor köszönetet mondott a civil szervezetnek, hogy a közösségük iránti elkötelezett és önzetlen munkájukkal gazdagítják településük életét, részt vesznek abban a közös, több területen már nélkülözhetetlen munkában, ami összességében erősebbé, összetartóbbá teszi Magyarországot. A képviselő bejelentette, hogy a NEA 2026. évi támogatási kerete rekordösszegű, több mint 16 milliárd forint, a Városi Civil Alapé 4,8 milliárd forint, hogy még több helyi közösség valósíthassa meg céljait.

Dusnoki Csaba polgármester emlékeztetett, hogy szombaton volt 40 éves az 1985-ban, még a rendszerváltás előtt, az akkori hatalmi viszonyok között komoly kiállással, civilek kezdeményezésére alakult Patajiak Köre. Dunapataj ilyen tekintetben példa értékű, a 13 egyesület és 6 alapítvány sokat tesz azért, hogy a község lakóinak komfortérzete kiteljesedjen.

A folytatásban Font Sándortól és Dusnoki Csabától a Dunapataji Lövész, Íjász és Szabadidősport Egyesület, a Dunapataji Népdalkör és Hagyományőrző Egyesület, a Vagyon és Életvédelmi Polgárőr Egyesület és a Pataj Vadásztársaság elnökei a több alkalommal elnyert pályázatok sikeres megvalósításáért vettek át elismerő oklevelet.

Molnár Elvira, a Bács-Kiskun Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ szakmai vezetője részletes tájékoztatást adott a civil szervezetek számára elérhető támogatási formákról, a benyújtás folyamatáról, valamint a beadási határidőkről. Mint az elhangzott, a NEA keretösszege több mint 16 milliárd forint, még sohasem volt ilyen magas, jelentős emelkedést mutat a tavalyi 13,259 milliárd forintos kerethez képest. Az összevont és egyszerűsített pályázati felhívások együttesen 10,603 milliárd forint keretösszeggel jelennek meg.
A NEA pályázatait szeptember elsején írták ki. Az űrlap október 6-án nyílt meg, a pályázatokat november 5-ig lehet benyújtani. NEA támogatásra csak egyesületek, alapítványok és szövetségek pályázhatnak, közalapítványok nem. Határon túli szervezet is pályázhat, ha korábban NAE pályázatban egy alkalommal társpályázó volt.

A NEA pályázatnak két formája van, egyszerűsített és összevont.
Egyszerűsített pályázatot október 20-tól lehet benyújtani minimum 100 ezer forint és maximum 400 ezer forint támogatási kérelemmel. Itt fontos, hogy mihamarabb benyújtásra kerüljön a pályázat, mert minél később kerül feltöltésre, annál kevesebb eséllyel lesz sikeres. Egyszerűsített pályázatot olyan szervezetek nyújthatnak be, amelyeknek az éves bevétele nem éri el a 7 millió forintot. Az elnyert támogatási összeget működési költségekre és alapcél szerinti tevékenységekre lehet felhasználni.

Az összevont pályázatoknak több kategóriája van és bizonyos kategóriáknál a minimum összeg 400 vagy 500 ezer forint, míg a maximum 3 vagy 5 millió forint. Itt olyan szervezetek lehetnek érintettek, amelyek összes bevétele egy évben nem haladja meg a 75 millió forintot. Ha meghaladja, csak visszatérítendő pályázatot lehet benyújtani.
A pályázatok célja a civil szervezetek közösségteremtő és társadalmi szerepvállalását támogató tevékenységek finanszírozása, működési költségeikhez való hozzájárulás, valamint szakmai programjaik megvalósításának elősegítése.
Molnár Elvira felhívta a figyelmet, hogy a jelen lévők érkezésükkor egy Civil Kézikönyvet kaptak, amely egyebek mellett tájékoztatást ad a Központ működéséről, segítséget nyújt a támogatások igényléséhez. A beadási időszakok az összevont támogatásnál (NEAO-KP-1-2026) 2025. november 5. 14:00-ig tart, míg az Egyszerűsített támogatásnál (NEAG-KP-1-2026) október 20. 10:00-tól november 19. 14:00-ig van lehetőség a pályázat benyújtására.
A fórum a résztvevők kérdéseinek megválaszolásával zárult.
Zsiga Ferenc









