Július 31. csütörtök, Oszkár
2025. július 21., 10:56

Dunaszentbenedeken befejeződött a mini bölcsőde építése

A polgármester szerint a mini bölcsőde fizikai megvalósítása szimbolikus jelentőségű is, hiszen a dunaszentbenedekiek jövőbe vetett hitét tükrözi.

-Körülbelül 30 éve, az étkezde beruházás befejezésekor adtak át új középületet Dunaszentbenedeken, ezért a mai nap, az új mini bölcsőde építésének kezdete az alapkő és az időkapszula elhelyezésével községünk történetének aranylapjaira kívánkozik - mondta Vargyas László polgármester 2024. október 30-án az óvoda közvetlen szomszédságában épülő új mini bölcsőde építési helyszínén rendezett ünnepségen. Az azóta eltelt nyolc hónap alatt rekord gyorsasággal, a Bács-Kiskun Vármegyei Önkormányzat koordinálásában lévő TOP Plusz pályázaton elnyert 110 millió forint vissza nem térítendő támogatásból és 7 millió forint önerőből megépült a 7 férőhelyes mini bölcsőde. A településképi jelentőségű létesítmény műszaki átadása július 15-én, kedden a legnagyobb rendben megtörtént. Az esemény után a beruházás részleteiről a helyszínen tájékozódtunk.

Vargyas László polgármester elöljáróban felidézte a mini bölcsőde létesítésének 2022 óta tartó folyamatát, az építési telek helyén álló, központi fekvésű, de leromlott állapotú ház önerőből történő megvásárlásának nehézségeit. Elmondta továbbá, hogy a beruházás nyomán új önkormányzati munkahelyek létesülnek a községben.

A településvezető kifejtette, hogy a mini bölcsőde fizikai megvalósításának szimbolikus jelentősége is van, hiszen a dunaszentbenedekiek jövőbe vetett hitét tükrözi.

Mint elhangzott, a kivitelező cég 10 hónapot kapott megvalósításra, azonban az épület nyolc hónap alatt elkészült, és immár a műszaki átadása is megtörtént. A létesítmény és annak berendezései minden műszaki kritériumnak megfelelnek.

-Nagy öröm számunkra, hogy egy ilyen beruházás a 800 lelket számláló falunkban megvalósulhatott. Önkormányzatunk már a jövő héten benyújtja a használatba vételi engedély kérelmét az építési hatóságoz, majd a mini bölcsőde berendezését követően a működési engedély kérelmet a vármegyei kormányhivatalhoz – mondta Vargyas László, hozzátéve:

Optimista forgatókönyv szerint a dunaszentbenedeki bölcsőde 2025. januárjától, februárjától fogadhatja a gyermekeket. Ehhez az alkalmazotti létszámunk már meg van, a bölcsőde megnyitásával kettő egész és egy félállású új munkahely létesül a faluban.

A polgármester a gyermeklétszámról szólva rámutatott, hogy e tekintetében sincs ok aggodalomra. A védőnői szolgálat szerint elegendő számú bölcsődés korú gyermek van a faluban, de a szülőkkel a jövő évi nyitásra figyelemmel egyelőre még nem vették fel a kapcsolatot. Ugyanakkor a környező településekről is vannak érdeklődők. A településvezető szerint egyelőre az a legfontosabb, hogy az önkormányzat a pályázati kiírásban szereplő szoros határidőknek megfelel és a mini bölcsőde megnyitásához még szükséges anyagi forrás is rendelkezésre áll.

Cikk, fotók: Zsiga Ferenc

Kövessen minket a Facebookon is!
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram