A Paks II. projekt keretében a két új blokk megépítése mellett összehangolt térségfejlesztési program is zajlik, amely azon túl, hogy a beruházás és az abban részt vevők kiszolgálását segíti, a régió felzárkóztatását is szolgálja – fejtette ki a megye értékeinek napján Süli János miniszter.
Idén augusztus 19. és 22. között tölti meg programokkal és nyüzsgéssel a várost a Félegyházi Napok. A rendezvénysorozat több helyszínen várja a látogatókat változatos programokkal, esténként élő nagykoncertekkel, kitelepült kézműves sátrakkal, vendéglátó egységekkel, borutcával, vidámparkkal.
A MAVIR előrejelzése 2030-ra már 8000 megawattos áramfogyasztási csúcsokat prognosztizál. Mittler István, a Paks II. Zrt. kommunikációs igazgatója rámutatott, hogy a növekvő áramigény is igazolja, hogy a hazai nukleáris kapacitás hosszú távú fenntartása az ellátásbiztonság szempontjából nemzeti érdek.
A Paks II. projektbe bekapcsolódó szervezeteknek, személyeknek szigorú minősítésen kell átesniük, amennyiben tevékenységük érinti a nukleáris biztonságot. Amennyiben eredményes az audit, a Paks II. Zrt. meghatározott feladatra és időtartamra szóló minősítést ad ki – mondta Mittler István, a Paks II. Zrt. kommunikációs igazgatója.
Soltvadkert számára továbbra is a Vadkerti-tó környéke a kiemelt fejlesztési terület. A város kifogyhatatlan a fejlesztési ötletekben. Többek között erről is beszélgettünk Temerini Ferenc polgármesterrel.
Jelentős változásokra kell felkészülni a vidékfejlesztési és agrártámogatási rendszerben. Az ezzel kapcsolatos tudnivalókról, információkról kaphatnak naprakész tájékoztatást az érdeklődők június 23-án, szerdán 17 órától a soltvadkerti GyöngyHáz Kulturális Központ és Könyvtár épületében megrendezett fórumon. A Soltvadkerti Gazdakör meghívására dr. Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár tart átfogó előadást a következő másfél-két évben várható pályázatokról. Font Sándor országgyűlési képviselővel arról beszélgettünk, miért különösen fontos ebben az időszakban, hogy a gazdák tájékozottak és jól felkészültek legyenek.
A címbeli néven fut a Megyeháza felületeinek népszerű rovata. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat nem fedezett fel újat a nap alatt, mindössze egy állandó kincsünkre, értékünkre hívja fel a figyelmet: a virágok csodájára.
Kalocsa és környéke főképp agrárvidék. A járási központban évekkel ezelőtt megszűnt a mezőgazdálkodási jellegű képzés, több dél-alföldi településhez képest az élelmiszeripari kiállítások, vásárok területén is elmaradása van a városnak. \nA Nemzeti Agrárkamarával, a MAGOSZ-szal együttműködve, dr. Filvig Géza polgármesterrel, az önkormányzattal összhangban, Szigeti Tamás kamarai agrár szaktanácsadó bevonásával közös koncepciót dolgoztak ki: Kalocsán lépésről lépésre vissza vezetik az agrároktatást, a mezőgazdálkodás népszerűsítését, az ilyen jellegű programokat, hiszen a koronavírus- járvány időszaka is rávilágított, mennyire fontos a kiváló minőségű, helyi élelmiszerek előállítása.
Friss hír: a Kozármislenyi Plébániához (Baranya megye) tartozó Lothárd település katolikus templomába éjjel bulizó fiatalok törtek be, ott törtek-zúztak és több, mint egymillió forintos kárt okoztak. A bejárati ajtó mellett ablakokat törtek be, szobrokat és egy feszületet törtek össze, szétdobálták a miseruhákat. A hat, 15-17 éves fiatalt a rendőrség hamar elfogta, vizsgálat indult ellenük. - A közelmúltban Gödöllőn már történt egy hasonló eset, ott egy magányos elkövető a görög-katolikus templomot gyalázta meg.
Petőfi Sándor manapság ugyanolyan értékes, mint amilyen a saját korában volt, és – életét helyesen értelmezve – példakép lehet az ifjúságnak – fogalmazott az emberi erőforrások minisztere a 2022–2023-as Petőfi-emlékév kapcsán június 3-án Kiskőrösön.\nKásler Miklós szerint a 200 éve született költő a vértelen forradalmat indította el, azt a pillanatot tudta megragadni, amire régóta készültek a magyarok. Hangsúlyozta: Petőfi Sándor gondolkodásának alapja a nemzet volt, „honfiúi szeretettel szerette hazáját, amiért mindent képes volt feláldozni, akár még az életét is”. A fiatalságnak azt kell megértenie, hogy a „forradalmi tettek lehetnek tiszták is, mögötte nemes érzésekkel, gondolatokkal, illetve egy nemzet sorsát előrevivő mozzanatokkal” – fogalmazott a miniszter.\n
A gyermeket nevelő szülők kapják vissza a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadót 2022 elején! – javasolta Orbán Viktor miniszterelnök a Világgazdaság üzleti napilap konferenciáján, ahol a válság utáni biztonságosabb gazdaság megteremtéséről, a magyar kkv-szektor támogatásáról és a minimálbér emelésének lehetőségeiről is beszélt, valamint bejelentette, hogy két új operatív törzs jön létre, a külgazdasági- és külügyminiszter valamint a családokért felelős tárca nélküli miniszter vezetésével.
Esélyt kell teremteni és munkahelyeket kell létrehozni a megváltozott munkaképességűeknek, mert mindenkinek az a közös érdeke, hogy lehetőleg munkából és bérből éljen meg az is, akinek a munkavégző képessége megváltozott – hangsúlyozta Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára Kalocsán, ahol június 10-én megnyitották az ERFO Közhasznú Nonprofit Kft. üzemét.\nAttól, hogy valakinek megváltozik a munkavégző képessége, nem változik meg az alapvető akarata, hogy magát is és a családját is munkából, bérből tartsa el. Ezek a jó példák, mint az itteni is mutatják, szükség van a munkahelyre, ahol az ilyen emberek közösségben vannak, és értéket állítanak elő – mondta az avatón Fülöp Attila, aki hozzátette, kiemelt célja a kormánynak, hogy a foglalkoztatást tovább bővítse.\n
Az új Duna-hídnak köszönhetően Kalocsa és az M6 autópálya, valamint Kalocsa és Paks között a menetidő hozzávetőlegesen 15 percre csökken. A beruházásnak jelentős gazdaságélénkítő hatása várható a térségben. A híd alapkőletételi ünnepségén jelen volt Süli János, a Paksi Atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter, Tolna megye 3. számú választókerületének országgyűlési képviselője, Font Sándor, Bács-Kiskun megye 3. számú választókerültének országgyűlési képviselője és Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese.\nA 2024 nyarára elkészülő Kalocsa-Paks új Duna-híd, a 20. híd lesz a Duna magyarországi szakaszán.
Soltszentimre 1350 lelket számláló csendes, gondozott kistelepülés a kiskőrösi járásban, 20 kilométerre Kiskőröstől és 40 km-re a megyeszékhelytől, Kecskeméttől. Nagy István polgármester szerint egy szerethető község, aminek van múltja és jövője is. Itt van például a névadó Szent Imre herceg legendája, aki a hagyomány szerint a közeli királyi vadaskertben, azaz a mai Soltvadkert területén szerzett halálos vadászbalesetet és a hazafelé úton a település határában lelte halálát. Az ő emlékére emeltette apja, István király a templomot, amit az utókor Csonka-torony néven ismer. Ami pedig a jövőt illeti, leginkább azok a fiatalok a zálogai, akik letelepedtek a parányi településen, és – minden nehézség dacára – itt képzelik el az életüket.
Május utolsó hétvégéjén megtelt a Kiskőrösi Rónaszéki Fürdő parkja, hiszen a Kiskőrös Város Önkormányzata, a Kunság-Média Nonprofit Kft., a Kőrösszolg Nonprofit Kft. és a Kiskőrösi Rónaszéki Fürdő szervezésében lebonyolított Kiskőrösi Kavalkád- Városi Gyermeknap kétnapos rendezvényére közel nyolcszázan látogattak ki.
Classic Spring Inline tornának adott otthont május 29-én a kiskőrösi Rajz Attila Jégpálya. Az eseményre négy csapat nevezett. Ezúttal a Szegedi Fekete Legyek bizonyultak a legjobbnak, második helyezést ért el a Hokimóki, Apahoki csapata, harmadikak lettek a Kalocsai Jégekék, negyedik helyen végzett a HC Kiskőrös – tájékoztatta lapunkat Szekeres Károly, a HC Kiskőrös elnöke, aki szerint egy kellemes hangulatú baráti torna élményével gazdagodtak a versenyzők.
Az engedélyezési szakaszból rövidesen létesítési ciklusba lép a Paks II. beruházás. Ezzel együtt megkezdődik a felkészülés az üzemeltetésre. Az üzemeltetői személyzet kiválasztásával, képzésével kapcsolatos munka keretében zajlik a képzést végző instruktorok kiválasztása is – vázolta Mittler István, a Paks II. Zrt. kommunikációs igazgatója.
Domonyi László egy modern, élhető és biztonságos kisváros alapjait rakta le Kiskőrösön \nÚgy harminc évvel ezelőtt szólította meg először a helyi politika Domonyi Lászlót. A fiatal vállalkozó akkor még nem gondolta, hogy pár év múlva alpolgármester lesz, majd több cikluson keresztül a város első embereként szolgálja majd szülővárosát, Kiskőröst. Az idáig vezető útról és a fontos köztes állomásokról is kérdeztük rendhagyóan szubjektív interjúnkban a polgármestert.\n