Kis tudósok vetélkedtek a KEVI Petőfi Iskolájában

Minden eddiginél többen, 20 csapat, 63 diák nevezett a második félév elején meghirdetett projektre, melynek témája a magyar ünnepek és népszokások voltak.
A felkészülés alatt a megszokott iskolai keretekből kilépve, csoportmunkában végeznek kutatómunkát a diákok, együtt ötletelnek, alkotnak, ezáltal pedig gazdagítják tudásukat. Sokszor bevonják a családokat is, elmennek a könyvtárba, a múzeumba, a Szlovák Tájházba, de megtanulják az internet hasznos használatát is.

Az első vetélkedőt a Kiskőrös 300 jegyében rendezték, de az elmúlt években bekapcsolódtak a Petőfi 200 rendezvénysorozatba, és nagy sikere volt a népi mesterségekről szóló projektnek is.
Az idei témakör igazán színes, változatos és mozgalmas volt, hiszen ünnepeink és népszokásaink átszövik a mindennapokat. Így szóba került a közelgő húsvét, a pünkösd, a májusfa állítás hagyománya, de a villőzés, március 15., augusztus 20. és az új kenyér ünnepe sem maradhatott ki.

A zsűriben ezúttal Disztlné Markó Ibolya, Benyikné Takács Edina és Trepákné Kriskó Eszter ültek, akiknek bizony nehéz dolga volt, hiszen a nap végén eredményt kellett hirdetni. Az első helyezettek ezúttal könyvjutalmat kaptak, a második és harmadik helyezettek egy sütizést a Bim-Bam cukrászdába, a közönségdíjasok pedig csokit. Minden résztvevő átvehetett egy „Kis tudós” hűtőmágnest, emléklapot, és egy tollat. A vetélkedő megrendezését az iskola alapítványa támogatta.

I. helyezett:
Szász Hédi, Takács Dávid, Czobor Sári (pünkösd) – 4.b
II. helyezett megosztva:
Szegedi László, Benda Ádám, Benda Olívia, Imre-Veres Bálint (márc. 15.) - 3.b és Pazdernyik Tibor, Polereczki Vencel, Csaba Kornél Noel, Vass Kristóf (májusfa) - 3.c
III. helyezett megosztva:
Suba Jázmin, Wéber Olívia, Kovács Flóra, Viczián Noémi (aug. 20.) - 3.a és Fehér Villő, Benyó Blanka, Vízkeleti Nóra, Lengyel Zita (villőzés) - 3.c
Közönségdíj:
Valach Nóra, Szamek Zoé (húsvét) - 3.b
Különdíj:
Luca Barna, Zelenák Zétény, Győrfi Gergő, Budavári Nándor, Hatvani Adél, Rimár Noémi, Torgyik Hanna, Szita Maja, Decsi Viola, Szabó Szofi (szlovák hagyományok) - 4.c
A bemutatott alkotásokból kiállítást rendeztek az aulában.
A „Kis tudós vetélkedő” már korábban bekerült az Evangélikus Pedagógiai Intézet jó gyakorlatai közé is.
Gratulálunk minden résztvevőnek!
Cikk, fotók: Subáné Kiss Kriszta