Május 30. péntek, Janka, Zsanett
2025. május 27., 14:29

Közismereti és szakmai sikerek a kiskőrösi Wattay Technikumban

A 2024/2025-ös tanév tavaszi időszakában kerültek megrendezésre azok az országos versenyek, melyeken a Kiskunhalasi SZC Kiskőrösi Wattay Technikum tanulói is eredményesen szerepeltek.

13. évfolyamos tanulóként Keresztúri Adrián az 59. Szép Magyar Beszéd vármegyei fordulóján elért első helyezését követően, a Győrben megrendezett Kárpát-medencei döntőben nyújtott kiemelkedő teljesítményt.

Az adott versenyen Keresztúri Adrián, Vásárhelyi Zsuzsa: A lélek ünnepe szabadon választott szövegét olvasta fel, valamint egy számára ismeretlen, a szervezők által adott szöveget olvasott fel megfelelő hangsúlyozással és tagolással, így mutatva be nyelvi kifejezőkészségét. Ezek mellett egy írásbeli feladatot is eredményesen teljesített, ahol egy megadott szövegben kellett a helyes hangsúlyokat és szüneteket jelölnie. Kiemelkedő teljesítményéért elnyerte az Anyanyelvápolók Szövetségének különdíját. Felkészítő oktatója Kalla Viktória volt. Gratulálunk a sikeres versenyhez!

Ebben az évben 13. alkalommal került megrendezésre az Enterprise Group szakmai versenye, melyre a Wattayból öt gépész technikus tanuló nyújtott be pályamunkát Solid Edge kategóriában.

A gépész technikus tanulók, Fazekas Olivér, Tóth Zoltán, Csizovszki Péter, Kovács Kevin, Weimper János az alábbi pályamunkákat készítették el: Fazekas Olivér – trapézemelő; Tóth Zoltán – dízelporlasztó; Csizovszki Péter – négyhengeres belsőégésű motor; Kovács Kevin – gépkocsi futómű; Weimper János - Stirling motor működő makett.

A technikus tanulók közül az országos döntőbe Kovács Kevin és Weimper János jutott be. Összesen tíz feladatot kellett teljesíteniük, melyek a rajzi és modellezési ismeretek mellett a mérnöki szimulációhoz, kapcsolódó feladatok -  tervezés, szerelés, hibajavítás, célérték-keresés, alkatrész végeselem vizsgálata - és a mesterséges intelligencia készségszintű használatát is feltételezték.

Az országos versenyen Kovács Kevin 10., Weimper János 20. helyezést ért el. Felkészítő oktatójuk Franczia László volt.

Az elért eredményekhez ezúton is gratulálunk!

Kövessen minket a Facebookon is!
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram