Szerdán derülnek ki a felsőoktatási ponthatárok – erősödnek a magyar egyetemek

Szerdán este 20 órától kapják meg sms-ben a felvételizők a felsőoktatási ponthatárokat – jelentette be Varga-Bajusz Veronika államtitkár. A központi Ponthatárváró rendezvényt idén Veszprémben tartják, de több egyetemi városban is lesz Pont Ott Parti.
Idén ismét több mint 120 ezren jelentkeztek felsőoktatásba, és a diákok egyre tudatosabban választanak, főként a hiányszakmák – mint a mérnöki, informatikai vagy orvosi – iránt nőtt az érdeklődés. Tízből nyolc hallgató állami ösztöndíjas helyre kerülhet be, ami európai szinten is kiemelkedő.
Az egyetemek megújult struktúrában működnek, és a nemzetközi rangsorokban is egyre jobban szerepelnek: már 12 magyar intézmény a világ legjobb 5%-ában van.
Az államtitkár kiemelte a családbarát intézkedéseket is: a 30 év alatti hallgatók, akiknek gyermeke születik, automatikusan állami ösztöndíjas képzésre kerülhetnek. Idén eddig 453 hallgató élt ezzel a lehetőséggel, köztük sok édesapa is. A 30 év alatti anyák diákhitelét pedig elengedik.
A megújulás óta 40%-kal többen jelentkeznek egyetemre, csökkent a lemorzsolódás, javult a tanulmányi előrehaladás és a tudományos teljesítmény is. Vidéken is megerősödtek az egyetemek – ma már minden második hallgató ott tanul.