Május 9. péntek, Gergely
2025. május 08., 11:58

Tartott Zsolt rendőrkapitány: Célkeresztben az online csalások és az ittas járművezetés

A városi képviselő-testület április 30-án megtartott ülésén elsőként a közrend és közbiztonság helyzetéről szóló beszámolót hallgatták meg a képviselők. Dr. Tartott Zsolt rendőr alezredes, a Kiskőrösi Rendőrkapitányság vezetője az írásos beszámolót dr. Gulyás Zsolt rendőr dandártábornok, vármegyei rendőr-főkapitány jelenlétében szóban is összefoglalta és kiegészítette.

Stratégiai célok

Mint elhangzott, a kapitányság 2024. évi stratégiai céljai között a rendőrség külső megítélésnek javítása, a hatékony toborzási tevékenység folytatása, kiegyensúlyozott közbiztonság, a vagyonvisszaszerzés arányának növelése, továbbá a büntetőeljárások időszerű lefolytatása, az áldozatsegítésben való eredményes részvétel és a közlekedésbiztonság javítása szerepeltek.

A rendőrkapitány ezekkel összefüggésben egyebek mellett kifejtette: négy új munkatársat sikerült toborozniuk, akik részben már szolgálatba álltak, illetve a tanulmányaikat folytatják. Kiskőrös város területén a közbiztonság jónak és stabilnak mondható, ami nem a rendőrség tevékenységének a közvetlen eredménye, de a rendőrség nagyban hozzájárul ahhoz, hogy ezt az állapotot meg tudják őrizni, lehetőleg szerint javítsanak a mutatókon.  

Kriminálstatisztika és ami mögötte van

A részletes beszámoló a rendőri munka valamennyi szakterületét érintette, de a leginkább beszédes információk a kriminálstatisztika grafikonon is bemutatott adatai, változásai voltak.

Kiskőrösön a 14 kiemelt bűncselekmény száma a 2023. évi 100-ról 95-re csökkent. Ezek közül a városban 2024-ben az élet, a testiépség és az egészség elleni bűncselekmény kategóriába tartozó emberölés nem történt. A testi sértések számában a csökkenés jelentős, a korábbi 9-ről 4-re változott. Az értékelt évben két esetben regisztráltak kiskorú veszélyeztetése bűncselekményt. Embercsempészés miatt a város területén tavaly- szemben az előző évi 3-mal - nem folytattak le nyomozást. A terjesztői magatartás körében értékelendő kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt egy esetben fejeztek be büntetőeljárást. A korábbi öttel szemben 2024-ban nyolc esetben történt garázdaság.

A lopások száma stagnál

Ahogy évek óta, tavaly is a vagyonelleni bűncselekmények száma és aránya volt a legmagasabb. Lopás miatt 2024-ben 45 esetben indítottak nyomozást. Ez a szám csupán eggyel több, mint az azt megelőző évben. A lopás bűncselekményen belül a rendőri munkában külön hangsúlyt kapott a betöréses lopások kérdésköre. Míg 2023-ban három, addig tavaly kettő lakásbetörést történt Kiskőrösön.

A rongálás, a jármű önkényes elvétele bűncselekményeknél számottevő eltérés az értékelt és az azt megelőző év között nem volt.

Jó nyomozáseredményesség

A kapitányság nyomozáseredményességi mutatója a korábbi 78,6 százalékról 76,8 százalékra változott, ami főkapitánysági szinten is figyelemre méltó.

A kisebb súlyú jogsértésekre áttérve a rendőrkapitány elmondta: 2024-ben 728 szabálysértési feljelentés érkezett, ebből 146 feljelentést kiskőrösi lakosok ellen tettek. Az összes iktatott feljelentés 96, 2 százalékát elbírálták.

Évről évre több a lakosságnál lévő fegyver

Mint elhangzott, a nyilvántartott lőfegyverek száma évről évre emelkedik. A kapitányság illetékességi területén tavaly 2285 darab vadász- és sportlőfegyvert tartottak nyilván. A fegyverek száma egy év alatt 73-mal, a fegyvertartók száma 1075-ről 1091-re nőtt. Érdekes adat, hogy ebből 130 fő kiskőrösi lakos.

Dr. Tartott Zsolt prezentációjában a rendőri munka még számos területéről festett áttekintő képet, majd végül a kapitányság 2025. évi célkitűzéseit ismertette. Ezek döntően az előző évivel azonosak, de bővült az online csalásokkal kapcsolatos minél szélesebb körű tájékoztatással.

Célkeresztben az online csalások és az ittas járművezetés

Dr. Gulyás Zsolt rendőrfőkapitány hozzászólalásában a kiskőrösi rendőrkapitányság munkáját a vármegyei adatokkal is összehasonlította, és azt annak tükrében is jónak értékelte.

Mint rámutatott, a vármegyében az összes rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmény 8-9 százalékát az online csalások teszik ki. A másik 9 százalékot pedig az ittas járművezetés. A lakásbetörés az összes bűncselekmény 3 százalékára tehető. A főkapitány aláhúzta: a bemutatott bűnügyi statisztikában csak a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények száma jelent meg, e szerint 27 drogterjesztővel szemben intézkedtek. Ugyanakkor a pszichoaktív anyagokkal való visszaélést is ide sorolva ez a szám vármegyei szinten eléri a 100-at, azaz a rendőrség aktívan dolgozik ezen a területen is.

Jó személyi állomány szolgál Kiskőrösön

Dr. Gulyás Zsolt azzal zárta beszédét: „Kiskőrösön a rendőrkapitányság stabil, azt gondolom, egy jó kapitánya és jó személyi állománya van Kiskőrösnek, bízom benne, hogy munkájuk eredményességi mutatóit tovább tudják fokozni.”

A képviselő-testület tagjai a rendőrség munkájáról szóló beszámolót Domonyi László polgármester elismerő szavait követően egyhangúan elfogadták. Zsiga F.

Kövessen minket a Facebookon is!
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram