Június 18. szerda, Arnold, Levente
2025. június 18., 13:08

A kert, mint az öröm egyik forrása

Mitől sárgul a paradicsomom levele? Miért nem virágzik a magnólia fám? Vashiányos lett a krumpli? Vegyszer nélkül hogyan védekezzünk a tetvek ellen? Kimaradt negyven darab Pölöskei muskotály szőlővesszőm, tudná valaki hasznosítani? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket vitatnak meg a kiskőrösi Kertbarát Kör tagjai, akik kétheti rendszerességgel találkoznak a gimnázium kertészeti képzésnek is otthont adó épületében. Azonban a hasonló érdeklődési körön alapuló társaság tagjai nemcsak gyümölcsöző ismereteiket gyarapítják. Ennél jóval többről szólnak ezek a találkozók: jókedvű kirándulásokról, tartalmas beszélgetésekről, közös piknikezésről és újonnan szerzett barátságokról. Mindarról, ami hiánycikk mostanság.

Tudtad, hogy Kertbarát Kör is működik Kiskőrösön?

2016 óta szervezzük meg a Kertbarát Kör alkalmait, kezdetben tíz-tizenkét érdeklődő gyűlt össze, mára már 30 fő körüli a tagságunk – ismerteti az adatokat Donáthné Belák Katalin, a klub vezetője, a társaság motorja. A KEVI gimnáziumának frissen nyugalmazott pedagógusát éppen kerti munka közben találom, míg beszélgetünk, szusszan egyet.

Donáthné Belák Katalin

– Okleveles kertészmérnök, kertépítő és zöldfelület-fenntartó szakmérnök valamint növény orvosi végzettségem van, így korábban is sokan fordultak hozzám szakmai tanácsért. Szerencsére ma már egyre többen ismerik fel, hogy mennyire fontos az étkezésünkben az egészséges, vegyszermentes zöldség és gyümölcs, amit legolcsóbban és legbiztonságosabban a saját kertünkben termelhetünk meg. Persze a veteményes gondozásához szabadidő is szükséges, így tagjaink inkább a közép- és az idősebb korosztályból tevődnek össze, de szerencsére egyre több fiatal is fontosnak tartja, hogy fenntartható, lehetőleg helyi gazdaságból származó élelmiszereket fogyasszon.

A saját előadásaim mellett időnként hívunk vendég előadókat is, legutóbb a Biocont Magyarország Kft. képviselője, Gyuris Ármin járt nálunk. A cég a biológiai növényvédelem hazai úttörője. Míg néhány éve még a kezelésektől mentes termeléssel azonosították a biológiai növényvédelmet, mára már elismert tudomány lett. Sok érdekességet hallottunk tőle, hogy miként tudjuk a legjobban kihasználni a természeti, technológiai és digitális megoldásokat.

Szakmai kirándulásokat is szervezünk. Népszerű volt, amikor Gyöngyösi Sándor biogazdaságát látogattuk meg Fülöpjakabon, ahol minősített bio gyógygombákat termesztenek. A gyógygomba pozitív élettani hatása ma már bizonyított: fokozza az immunaktivitást, vírusölő, energetizál, kedvezően befolyásolja a szív- és érrendszer működését. A Kertbarát Kör tagjaival jártunk Topor Erikáék natúrgazdaságában is, akik virágzó manufaktúrát teremtettek a tabdi homokon, és közösen részt vettünk a „Kertész kertje” Szomoru Miklós ökotudatos kertészkedés titkairól szóló előadásán, Kecelen.

Emellett egymástól is sokat tanulunk. Nyáridőben egy-egy tagunk kertjében gyűlünk össze, ahol kellemes környezetben, a gyakorlatban is megszemléljük az elméleti ismeretek hasznosítását. Ilyenkor gyakran előkerül egy kis harapnivaló, sütemény, üdítő, szalonnát sütünk és jókat beszélgetünk. Sőt, egyszer még sárkányhajózni is elmentünk együtt a kalocsai Vajas csatornára – számol be közösségi programjaikról Donáthné Belák Katalin.

A klubtalálkozókon folyamatosan megy a csere-bere, magok, palánták, tippek és tapasztalatok cserélnek gazdát, és ha segítség kell, abban is számíthatnak egymásra a Kertbarát Kör tagjai. Ekkorra bizonyítást nyer, - amit eddig is sejtettünk, - hogy a kert és a kertészkedés az öröm egyik forrása. Hiszen közben láthatatlanul, de nagyon is érzékelhető módon, az elvetetett szeretetmagok kicsíráznak az emberi szívekben is.

Gmoser Alíz

Aki szeretne csatlakozni a kiskőrösi Kertbarát Körhöz, keresse Donáthné Belák Katalint az alábbi telefonszámon: 06 70/600 48 73

Kövessen minket a Facebookon is!
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram