A Rónaszéki Fürdőben ígéretesen indult a nyári szezon

A Rónaszéki Fürdő új szolgáltatásokkal várja a látogatókat
Rónaszéki Fürdő: A tavalyi rekord látogatószámhoz közeli eredményt várnak
-A Kiskőrösi Rónaszéki Fürdő tavalyi éve kifejezetten sikeresnek mondható, hiszen mind a fürdővendégek, mind a kempingezők és a bevétel szempontjából jelentős, rekordszámot elérő előrelépést tapasztaltunk. A 2025-ös év a hideg május hónap kivételével egyelőre valamennyi mutatószámot tekintve ugyancsak sikeresnek mondható. A siker egyik kulcsa, hogy rengeteg osztálykirándulás, tábor, úszótanfolyam volt és jelenleg is zajlik a fürdőben. Ez azért is öröm, mert a gyerekek sporttal, mozgással teli, egészséges és biztonságos kikapcsolódását segítjük, a visszajelzések szerint a szülők legnagyobb megnyugvására – mondta Huszty Dániel, hozzátéve:
A tavalyi évhez hasonlóan idén is két fordulóban több kifejezetten a fiataloknak szánt bulit rendezünk a fürdőben, továbbá úszóversenyek, strandfoci, országos strandbirkózó bajnokság színesíti a programot. Emellett a már szokásos Strandok éjszakája és a Családi nap szerepel a kínálatunkban. Kéthetente éjszakai fürdőzést tartunk, július 26 – án, éppen a Strandok éjszakáján egy ikonikus klub emlékbulijának is helyet biztosítunk.
Huszty Dániel arra a kérdésünkre, hogy milyen új szolgáltatásokkal bővült a fürdő kínálata, elmondta:
-Örömmel jelenthetem be, hogy két olyan szolgáltatással tudjuk bővíteni a kínálati palettánkat, ami eddig hiányzott. Ugyan a szaunaszeánsz nyáron szünetel, de a nagy érdeklődésre figyelemmel egész éves működtetését tervezzük. Újdonság, hogy hétvégente senior vizitorna és aquafitness szolgáltatás várja a látogatókat.
A kemping forgalma hogy alakul?
Elégedetten tapasztalom, hogy a tavalyi cseh, lengyel, szlovák turisták és a gyógyturizmus felé való nyitásunk eredményesnek bizonyul. A hagyományosnak nevezhető német, osztrák, magyar turisták mellett ennek a három nemzetnek a polgárai is egyre több vendégéjszakára érkeznek, majd ha már itt vannak, meghosszabbítják a foglalásukat. Elsősorban az ő igényeiket figyelembe véve a kemping nyári konyha részlegén is sikerült előrébb lépnünk. A helyiséget teljesen befedtük, így tettük komfortosabbá a hideg napokra.
Aki kicsit nehezebben viseli a tömeget, zsúfoltságot, annak azt ajánlom, hogy leginkább hétfőtől péntekig látogassa a fürdőnket, mert a nyári szezonban szombaton és vasárnap akár 700-800 fő is igénybe veszi a szolgáltatásainkat.
Írta: Zsiga Ferenc