Január 13. kedd, Veronika
Kategoria

Kategória: Közélet

Keresés
Dátum választó
1 bejegyzés

Állami kitüntetések a kalocsai tűzoltóknak

2021. augusztus 31., 12:06
Pintér Sándor belügyminiszter augusztus 19-én a Belügyminisztériumban augusztus 20-a, Magyarország nemzeti ünnepe alkalmából kitüntetéseket adott át. A kimagasló teljesítményt nyújtó rendvédelmi munkatársak között három kalocsai tűzoltó részesült magas elismerésben.

Bensőséges államalapítási ünnepségen adták át Kalocsa kitüntető díjait

2021. augusztus 31., 11:59
„Az itt megjelent és ünnepelt személyek mind életvitelükkel, mind munkásságukkal példaképei a város lakosságának. Rengeteget dolgoztak, elismerést és megbecsülést vívtak ki maguknak és az általuk képviselt közösségnek, amelyet most a város nevében tisztelettel megköszönök, egyben példaképül állítok a felnövő generációk számára” – Dr. Filvig Géza polgármester ezekkel a szavakkal nyitotta meg az augusztus 20-i ünnepi képviselő-testületi ülést, amelyen a hagyományoknak megfelelően Kalocsa Városért Kitüntető Díjakat adtak át az arra legérdemesebbnek.\nKalocsa Városért - Csáky Imre Díjat vett át a Kalocsai Járási Hivatal Népegészségügyi Osztályán dolgozók nevében a COVID-19 járvánnyal kapcsolatban a városban végzett példaértékű munkájuk elismeréseként Réfy Anita járványügyi felügyelő.\n

Domonyi László lett az Év Polgármestere Bács-Kiskun Megyében

2021. augusztus 31., 11:52
Domonyi László, Kiskőrös polgármestere 2006 óta végzett városvezetői tevékenységét „Az Év Polgármestere Bács-Kiskun Megyében” díjjal ismerte el a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés. Több, mint harmincan vehetik majd át a megye legrangosabb elismeréseit, - köztük Domonyi László is - szeptember 4-én, Kiskőrösön, ünnepi közgyűlés keretében, a II. Szüreti Mulatság rendezvényhez csatlakozó megyei programon.

Dr. Varga Judit igazságügyi miniszter Soltvadkerten mondott ünnepi beszédet

2021. augusztus 31., 11:48
Jó döntésnek nevezte augusztus 20-ai ünnepi beszédében az igazságügyi miniszter, hogy Szent István király - elfogadva a római pápa fennhatóságát - népét a keresztény kultúrkör részévé tette.\nEz a döntés ma is meghatározza Magyarország helyét Európában és a világban - mondta Varga Judit Soltvadkerten, a Hősök terén tartott ünnepségen. Az Alaptörvény Nemzeti hitvallása is hirdeti: büszkék vagyunk arra, hogy Szent István király ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette - közölte.\n

A Paks II. Zrt. sorra járja a nyári rendezvényeket

2021. augusztus 06., 11:25
Az elmúlt hetekben számos településen képviseltette magát a Paks II. Zrt. A Dunaújvárosi Egyetemen a cég standjánál ismerkedhettek a projekttel az érdeklődők, a minden hétvégén más településen feltűnő információs sátor pedig Fadd-Domboriban fogadta a látogatókat. A Paks II. tájékoztató kamionja a járvány okozta kényszerpihenőt követően szintén ismét várta az érdeklődőket.

Innovatív kültéri okospad Kiskőrösön

2021. július 27., 10:12
Egy új, innovatív kültéri közösségi tér várja a városban élő és ide látogató fiatalokat a János Vitéz Látogatóközpont kertjében, aminek elsődleges célja, hogy minőségi városi környezetben kialakított modern pihenőhely, információs pont álljon az érdeklődők rendelkezésére.

Birkózó edzőterem újratöltve

2021. július 27., 10:10
A birkózás hosszú évtizedek óta eredményesen működik a városban, jelenleg a Kiskőrösi Petőfi Birkózó Klub keretei között. Edzőteremként a Thököly utca 15. szám alatti, önkormányzati tulajdonú egykori iskolaépület szolgál. Ahhoz, hogy az épület valóban betölthesse funkcióját, nélkülözhetetlen volt a felújítás.

Kétszáz hívő a dusnoki Feketi búcsún – Nyugdíjba vonul Kistamás István plébános

2021. július 27., 10:07
A Dusnokon több száz éve lelki vigaszt nyújtó élő kultuszhelyen, a környezetében is tetszetős Feketi, vagy másik nevén Mária kápolnánál július 4-én, vasárnap tartották a hagyományos búcsújáró szentmisét. A kápolnánál bemutatott szertartáson mintegy 200 hívő vett részt. A szentmise végén a nagyközségben 47 éve papi szolgálatot ellátó Kistamás István plébános bejelentette: 77 éves korára tekintettel nyugdíjba vonul, augusztus 1-től Kiss József lesz az egyházközség plébánosa. A hívek meghatódottan búcsúztak Kistamás Istvántól.

Törvény

2021. július 27., 10:04
Napihír: Pécsett brutálisan összevertek két meleg orvost, az egyikük elájult a verés során. A ballib média hozta a hírt, sejtetvén, hogy a szomorú eset nem sokkal az általuk csak „melegellenesnek” nevezett törvény parlamenti elfogadása után történt. Tehát itt a következmény, harsogták: a törvény olaj volt a tűzre, már az utcán verik a melegeket. – Pár napra rá azonban kiderült, hogy a tettesek a hazánkban évszázadok óta élő, indiai eredetű kisebbséghez tartozók voltak, és az összetűzésnek semmi köze sem volt az érintettek szexuális életformájához. Vagyis hétköznapi, bár kétségtelenül sajnálatos, utcai összetűzés volt. Na persze, az érintett sajtóorgánumok ezt a hírt már „elfelejtették” közzé tenni. Súlyos dilemma gyötörte őket, most akkor a melegeket védjék vagy a romákat… Kibújt a szög a zsákból.

Erdő Péter bíboros, érsek Kalocsára látogatott

2021. július 27., 10:02
Vélhetően sokáig emlékezetes lesz a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye háromnapos ünnepi programsorozata, melyre a városba látogatott Erdő Péter bíboros, esztergom- budapesti érsek. A magyar katolikus egyház feje június 25-én, a kalocsai Nagyasszonyunk Katolikus Gimnázium Színháztermébe összehívott Egyházmegyei papi rekollekciót, azaz lelki és szakmai továbbképzést vezette. A kurzus témája az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus volt, amelyre a Pápa is Budapestre érkezik.

Petőfi is nagyra értékelte a Szentpéteri borokat

2021. július 27., 09:54
Első alkalommal szervezte meg Nagy Tamás Kiskőrös főterén a nyáresti zenés BorZsongás rendezvényét. Bor és zsongás volt bőven, már maga a program elnevezése iránti kíváncsiság is kicsalta az embereket a főtérre a nyári melegben.

Tovább fejlődik a Vadkerti-tó

2021. június 15., 12:00
Soltvadkert számára továbbra is a Vadkerti-tó környéke a kiemelt fejlesztési terület. A város kifogyhatatlan a fejlesztési ötletekben. Többek között erről is beszélgettünk Temerini Ferenc polgármesterrel.

Virágzó Bács-Kiskun

2021. június 15., 11:57
A címbeli néven fut a Megyeháza felületeinek népszerű rovata. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat nem fedezett fel újat a nap alatt, mindössze egy állandó kincsünkre, értékünkre hívja fel a figyelmet: a virágok csodájára.

Bátorság?

2021. június 15., 11:51
Friss hír: a Kozármislenyi Plébániához (Baranya megye) tartozó Lothárd település katolikus templomába éjjel bulizó fiatalok törtek be, ott törtek-zúztak és több, mint egymillió forintos kárt okoztak. A bejárati ajtó mellett ablakokat törtek be, szobrokat és egy feszületet törtek össze, szétdobálták a miseruhákat. A hat, 15-17 éves fiatalt a rendőrség hamar elfogta, vizsgálat indult ellenük. - A közelmúltban Gödöllőn már történt egy hasonló eset, ott egy magányos elkövető a görög-katolikus templomot gyalázta meg.

Kásler: Petőfi Sándor példakép lehet az ifjúságnak

2021. június 15., 11:50
Petőfi Sándor manapság ugyanolyan értékes, mint amilyen a saját korában volt, és – életét helyesen értelmezve – példakép lehet az ifjúságnak – fogalmazott az emberi erőforrások minisztere a 2022–2023-as Petőfi-emlékév kapcsán június 3-án Kiskőrösön.\nKásler Miklós szerint a 200 éve született költő a vértelen forradalmat indította el, azt a pillanatot tudta megragadni, amire régóta készültek a magyarok. Hangsúlyozta: Petőfi Sándor gondolkodásának alapja a nemzet volt, „honfiúi szeretettel szerette hazáját, amiért mindent képes volt feláldozni, akár még az életét is”. A fiatalságnak azt kell megértenie, hogy a „forradalmi tettek lehetnek tiszták is, mögötte nemes érzésekkel, gondolatokkal, illetve egy nemzet sorsát előrevivő mozzanatokkal” – fogalmazott a miniszter.\n

Letették a Kalocsa-Paks Duna-Híd alapkövét

2021. június 15., 11:32
Az új Duna-hídnak köszönhetően Kalocsa és az M6 autópálya, valamint Kalocsa és Paks között a menetidő hozzávetőlegesen 15 percre csökken. A beruházásnak jelentős gazdaságélénkítő hatása várható a térségben. A híd alapkőletételi ünnepségén jelen volt Süli János, a Paksi Atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter, Tolna megye 3. számú választókerületének országgyűlési képviselője, Font Sándor, Bács-Kiskun megye 3. számú választókerültének országgyűlési képviselője és Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese.\nA 2024 nyarára elkészülő Kalocsa-Paks új Duna-híd, a 20. híd lesz a Duna magyarországi szakaszán.

Soltszentimre - egy szerethető község nagy múlttal és jövővel

2021. június 03., 12:51
Soltszentimre 1350 lelket számláló csendes, gondozott kistelepülés a kiskőrösi járásban, 20 kilométerre Kiskőröstől és 40 km-re a megyeszékhelytől, Kecskeméttől. Nagy István polgármester szerint egy szerethető község, aminek van múltja és jövője is. Itt van például a névadó Szent Imre herceg legendája, aki a hagyomány szerint a közeli királyi vadaskertben, azaz a mai Soltvadkert területén szerzett halálos vadászbalesetet és a hazafelé úton a település határában lelte halálát. Az ő emlékére emeltette apja, István király a templomot, amit az utókor Csonka-torony néven ismer. Ami pedig a jövőt illeti, leginkább azok a fiatalok a zálogai, akik letelepedtek a parányi településen, és – minden nehézség dacára – itt képzelik el az életüket.

Gyereknap a Kiskőrösi Rónaszéki Fürdőben

2021. június 02., 12:06
Május utolsó hétvégéjén megtelt a Kiskőrösi Rónaszéki Fürdő parkja, hiszen a Kiskőrös Város Önkormányzata, a Kunság-Média Nonprofit Kft., a Kőrösszolg Nonprofit Kft. és a Kiskőrösi Rónaszéki Fürdő szervezésében lebonyolított Kiskőrösi Kavalkád- Városi Gyermeknap kétnapos rendezvényére közel nyolcszázan látogattak ki.

Búzaszentelést tartottak Kalocsa-Negyvenszálláson

2021. május 31., 13:46
Május 9-én, vasárnap búzaszentelést tartottak Kalocsa-Negyvenszálláson. A szertartást a városrész templomának közösségét pasztoráló dr. Mészáros István mutatta be. A negyveni templomtól a közeli búzatáblához egy mezőgazdasági gépudvaron keresztül haladó körmenet tagjai közül sokan népviseletbe öltöztek. A szertartáson a városi önkormányzat is képviseltette magát.

Modern vásárcsarnokot kap a kiskőrösi termelői piac

2021. május 31., 13:44
A kivitelezés fázisába ért Kiskőrös régi álma, megkezdődött a kistermelői piac infrastrukturális fejlesztése. Az egykori kínai áruház csarnokában fedett térbe kerülnek az elárusító standok, ahol időjárástól függetlenül, kulturált körülmények között találhat egymásra a termelő és a fogyasztó. Domonyi László polgármester hangsúlyozta, egy járási központnak rendelkeznie kell egy piaccsarnokkal, egy városi jelleget mutató, helyi termékeket értékesítő, mindennap nyitva lévő hellyel.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram