Július 25. szombat, Jakab, Kristóf
Kategoria

Kategória: Hír rovatok

Keresés
Dátum választó
1 bejegyzés

Történelem és csúcstechnológia: régészeti leletekből nyílt kiállítás a Schneider Electric okosgyárában

2024. augusztus 14., 13:50
A Schneider Electric dunavecsei okosgyára, a Duna Smart Power Systems (DSPS) megvalósítása során feltárt régészeti leletekből nyílt a közelmúltban minikiállítás az üzem előcsarnokában. A tárlat többek között újkőkori használati tárgyakat, római kori „luxuskerámiát”, valamint egy temetkezési helyen talált gyöngyöket és karperecet tartalmaz. Leírások és illusztrációk is segítik, hogy a gyárba látogatók pontosabb képet alkothassanak arról, hogyan éltek évezredekkel ezelőtt ezen a területen az emberek.

Nyárbúcsúztató Családi Nap a Kiskőrösi Rónaszéki Fürdőben

2024. augusztus 14., 13:48
Szeretettel, színes program-kavalkáddal és meghosszabbított nyitva tartással várja a csobbanni vágyó vendégeket augusztus 24-én szombaton a Kiskőrösi Rónaszéki Fürdő. Éjszakai csillagfényes fürdőzésre is lehetőségünk nyílik ezen a napon. Élvezzük a medencék varázsát, csobbanjunk a csillagos ég alatt, figyeljük a hullócsillagokat a medencékből! \nEzen a napon 23 óráig tart nyitva a fürdő! \n

Megemlékezést tartottak Petőfi halálának 175. évfordulóján

2024. augusztus 14., 13:47
Meghitt megemlékezést tartottak Kiskőrösön, Petőfi Sándor szülőházának udvarán július 31-én, a költő halálának 175. évfordulója alkalmából. Mint ismeretes, 1849. július 31-én a Segesvárral szomszédos Fehéregyházán vesztett csatát a Bem József tábornok vezette magyar hadtest a háromszoros túlerőben lévő cári csapattal szemben. Ekkor látták utoljára élve Petőfit, aki valószínűleg elesett az ütközetben.

Már Pakson az első nagyberendezés

2024. augusztus 12., 16:27
A Paks II. Zrt. és a fővállalkozó ASE JSC mellett az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. és az MVM Ovit Zrt. szakemberei összehangolt munkával leemelték és helyükre szállították az új atomerőmű első Paksra érkezett nagyberendezését, az olvadékcsapdát.

Előrehaladás a tárgyalóasztalnál és a gyártó üzemekben

2024. augusztus 08., 15:08
Gőzerővel halad a munka az új atomerőmű építési területén. Az elmúlt hetekben fontos előrelépések történtek a hosszú gyártási idejű berendezéseket gyártó üzemekben és a tárgyalóasztaloknál is.

A szokottnál jóval korábbra várható az idei szőlőszüret

2024. július 22., 12:29
A tavalyinál körülbelül két-három héttel korábban kezdődik idén a szüret, a termés pedig várhatóan jobb lesz az átlagosnál – vélekedik Kunföldi Pál, a Kossuth Pinceszövetkezet elnöke, akit az idei kilátásokról és a borpiac aktuális helyzetéről is kérdeztünk.

Nyári lazulás a Duna mentén - Hol fürödhetünk, horgászhatunk?

2024. július 22., 12:27
A több évtizedes csúcsokat döntő hőségben megnéztük, a Duna ilyentájt szokatlanul magas vízállása mellett hol hűsölhetünk, horgászhatunk, falatozhatunk a folyam partján, vagy annak közelében?

Összkerékhajtású gépkocsit kaptak a pataji polgárőrök

2024. július 22., 12:20
A június 29-én Dunapataj-Szeliden megtartott XX. Bács-Kiskun Vármegyei Polgárőrnapon egy összkerékhajtású Nissan típusú szolgálati gépkocsival bővült a Dunapataji Polgárőr Egyesület járműparkja. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság tulajdonában lévő, az egyesület használatába adott, önkormányzati segítséggel felújított jármű kulcsát a jubileumi eseményen dr. Valóczki Ferenc rendőr ezredes, rendészeti főkapitány-helyettes adta át Szigeti Sándornak, a dunapataji polgárőrök vezetőjének.

Huszonöt hallgató kezdte meg szakmai gyakorlatát Paks II.-nél

2024. július 10., 13:17
Kimagasló az érdeklődés a Paks II. Zrt. szakmai gyakorlati programja iránt, amelybe idén nyáron huszonöten kapcsolódtak be. A fiatalok Magyarország különböző egyetemeiről érkezetek. Tapasztalatszerzésüket, munkájukat mentorok segítik minden szakterületen.

A Pakson épülő atomerőmű is téma volt a bécsi konferencián

2024. július 03., 18:03
A nukleáris iparban alkalmazott tudásmenedzsmentről, a tudásmegosztásról és a humánerőforrás-fejlesztésről rendezett konferenciát a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség. Az esemény nyitónapján elhangzott, hogy a Paks II. projektben felhasználják az üzemelő blokkokon felhalmozott több mint negyven évnyi tapasztalatot.

Testvérvárosi után testvériskolai kapcsolatot köt Kalocsa és Kúla

2024. június 25., 12:22
Simon Zoltán alpolgármester májusban tett látogatást a vajdasági Kúlában, Kalocsa testvérvárosában, ahol Valka Károly alpolgármester és Pozsár Csaba, a kúlai magyar nyelvű Petőfi Brigád Általános Iskola igazgatója fogadta. A kalocsai alpolgármester úti célja ezúttal az volt, hogy ötlete nyomán - a Bajai Tankerület igazgatójának egyetértésével - előkészítse a kalocsai Eperföldi Sportiskolai Általános Iskola és a kúlai intézmény testvériskolai kapcsolatát. Simon Zoltánt a látogatása eredményéről kérdeztük.

Lendületből indul a strandszezon a Vadkerti-tónál

2024. június 25., 12:21
A szokatlanul meleg idő előre hozta a strandszezon kezdetét a Vadkerti-tónál, ahol a 2020-ban átadott korszakos jelentőségű, azóta kisebb lépésekben folytatott beruházások beértek. A fürdőhely példa értékű komplex, egységes arculatú fejlesztése eredményeként a látogatók száma az elmúlt években folyamatosan emelkedik, és amint azt Schnürlein Andor, a Vadkert Komszolg Kft. ügyvezetője a helyszínen elmondta, várakozásuk szerint ez a trend az idén is folytatódik. Már most sokan fürdenek a tóban, de az iskolai szünidő kezdetével a látogatók száma egykettőre fölpörög majd.

Az összetartás szép példája - Ökumenikus Családi Napot tartottak Kiskőrösön

2024. június 25., 12:18
Az összetartás szép példájaként Ökumenikus Családi Napot szerveztek a helyi keresztyén gyülekezetek Kiskőrös Város Önkormányzata, valamint a Kiskőrösi Egészségfejlesztési Iroda támogatásával. Június 16-án több százan gyűltek össze a főtéren felállított nagysátor alatt, hogy közösen eltöltsenek egy lelkiekben gazdag, tartalmas vasárnapot. A rendezvény hagyománya még a covid előtti időszakra nyúlik vissza, a Jöjj ma hozzám címmel meghirdetett esemény az összetartozás jegyében telt.

La’Róna bisztró és borbár - Ahol Petőfi is törzsvendég lett volna

2024. június 25., 12:17
A Kiskőrös központjában elhelyezkedő La' Róna Bisztró és Borbár egy olyan hiánypótló étterem, ahol a város híres szülötte, Petőfi is törzsvendég lett volna. Lezser eleganciájával és kiváló minősítésű konyhájával előkelő helyet foglal el a környék éttermeinek sorában.

Játszóteret avattak Császártöltésen

2024. június 25., 12:11
Június 2-án, vasárnap délután adták át Császártöltésen a teljesen újjávarázsolt játszóteret. A település önkormányzata sikeresen pályázott a TOP Plusz program keretében a projektre, és így már tavasszal elkezdődhetett a játszótér teljes rekonstrukciója, amelyre nagy szükség volt már, hiszen a korábbi játékok elhasználódtak az évek alatt, így már nem feleltek meg a mai kor követelményeinek és elvárásainak.

Minden polgármesterrel együttműködöm - Így értékeli Font Sándor a választási eredményeket

2024. június 25., 12:09
Kimagasló részvétel mellett június 9-én lezajlottak Magyarországon az önkormányzati és európai parlamenti választások. A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint a választók több mint 58 százaléka élt választójogával. A választási eredményeket Font Sándor országgyűlési képviselővel elemeztük, különös tekintettel Bács-Kiskun vármegyei 3. számú országgyűlési egyéni választókerületére.

A hídátadó egy hosszú távra szóló országépítési terv része Összeköttetés Kalocsa és Paks között

2024. június 25., 12:06
Korszakos jelentőségű esemény helyszíne volt június 6-án az új Kalocsa-Paks Duna-híd kalocsai hídfője, ahol Orbán Viktor miniszterelnök ünnepélyes keretek között a két oldal országgyűlési képviselőivel, Kalocsa és Paks polgármestereivel közösen adta át a Duna magyarországi szakaszának 20. átkelőjét. A műtárgyat Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek szentelte fel. A Tomori Pál híd több mint 40 méter magasságban, 10 támaszon, 2x1 sávon, 946 méter hosszúságban ível át a Duna fölött. Az új Duna-hídnak köszönhetően Kalocsa és az M6 autópálya, valamint Kalocsa és Paks között a menetidő a közel egy óráról mintegy 15 percre csökkent. Az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában, a Duna Aszfalt Zrt. kivitelezésében megépült híd és a hozzá kapcsolódó úthálózat fejlesztésének összértéke nettó 92 milliárd forint.

Paks II. – Szituációs gyakorlatot tartott a tűzoltóság

2024. június 05., 14:02
Korábban területbejáráson, az elmúlt hetekben szituációs gyakorlaton vettek részt a Paks II. területén és létesítményeiben a Paksi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egységei. A cél minden esetben a helyismeret megszerzése, ami elengedhetetlen egy valós bevetés során.

Felszentelték a Falu Fáját

2024. május 30., 12:26
Császártöltés Község Önkormányzata és a Császártöltési Német Nemzetiségi Önkormányzat május 1-jén színes programmal várta a Piactérre a település lakosságát.

Stabil gazdálkodás, közösségépítés és határozott jövőkép – ez Takácsné Stalter Judit programja

2024. május 30., 12:25
2014 óta vagyok Császártöltés polgármestere, és nagyon sokat tanultam az elmúlt tíz év alatt. Például azt, hogy egy falu vezetése összetett feladat. Helyet kap a falu épületeinek, infrastruktúrájának és az itt élők komfortjának fejlesztése, programok szervezése, de a legfontosabb feladat a pénzügyi egyensúly megteremtése, a település és intézményeinek működtetése. Megtanultam azt is, hogy más kérdés szárnyalva álmodozni, vagy két lábbal a földön állva feltenni a kérdést, hogy van-e hozzá pénz – fogalmazott Takácsné Stalter Judit, akivel ezúttal a jövőről beszélgettünk.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram