HÍVÓSZÓ: Szerelem - Első helyezett lett Oroszi Noémi alkotása

Magyarországi Evangélikus Egyház Gyülekezeti és Missziói Osztálya által meghirdetett „Hívószó: szerelem” című pályázaton Oroszi Noémi 7.a osztályos tanuló első helyezést ért el.

A szerelem itt a bibliai szerelmek témát boncolgatta. Noémi, Ádám és Éva történetét rajzolta meg. A Bem iskola is több rajzzal is pályázott a versenyre. A zsűri több mint 80 rajzból választotta ki Noémi alkotását és csak az első három helyezettet díjazta.

Az iskola tanulói sikeresen szerepeltek a Mátrai Művészeti Napok: "Muzsikál az erdő" rajzpályázatán is. A gyöngyösi kiállításon Pálfi Petra 8.a osztályos és Simon Bence 6.b osztályos tanuló nagydíjat kapott, míg Hlavács Hanna 8.b osztályos, Csvila Csenge 5.c osztályos, Judák Vivien 7.b osztályos tanulók díjazottak lettek.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium, az Energiaügyi Minisztérium és a Belügyminisztérium által meghirdetett 2024. évi „Mindannyiunké a tér” rajz-, fotó- és kreatív pályázatra az ország minden tájáról, sőt a határon túlról is érkeztek pályaművek. Az alkotások rendkívül sokszínűen jelenítették meg, mit jelent a pályázók számára az élhető, közös tér: a városok, falvak, parkok, játszóterek, közlekedési útvonalak és közösségi helyszínek mind visszaköszöntek a beküldött munkákban.
Itt Polereczki Márk Sándor 6.b osztályos tanuló különdíjas lett és sportszer utalványt nyert. Balázs Kitti 5.c osztályos és Király Márk 7.a osztályos tanuló díjazott lett. Felkészítő tanáruk, Gmoser György.
A szép eredményekhez szívből gratulálunk!