Március 28-án és 29-én a városi sportcsarnok és környéke adott otthont a kiskőrösi XVII. Duna-Tisza közi Agrár Expónak. A hagyományosan a húsvéti ünnepeket megelőző hétvégére időzített ingyenes eseményen számos helyi és a régióban élő gazdálkodótól, termelőtől kiválóbbnál kiválóbb minőségű füstöltárukat, sajtokat, mézeket, lekvárokat, gyümölcsleveket, borokat és minden más ínyencséget, kézműves termékeket és dísztárgyakat vásárolhatott az összességében több ezer főnyi érdeklődő. A Nagy István agrárminiszter által megnyitott vásáron a tárcavezetőn kívül Domonyi László, Kiskőrös város polgármestere, Font Sándor országgyűlési képviselő, az expo fővédnöke mondott beszédet. Mindhárom közéleti személyiség köszönetét fejezte ki Nagy Tamásnak és családjának, segítőiknek azért az évtizedeken átívelő, kitartó és lelkiismeretes munkáért, ami a térség legnagyobb ilyen jellegű, nagy elismerésnek örvendő expóját életben tartja és sikerre viszi.
Miközben a Paksi Atomerőmű leendő ötös blokkján már az alaplemez kialakításán dolgoznak a szakemberek, a hatos blokk munkagödrének kialakítása is elkezdődött.
A jubileumi, XXX. Kadarka Nemzetközi Nagydíj Borversenyt 2026. március 20-án rendezték meg Kiskőrösön, a Petőfi Sándor Művelődési Központban. A megmérettetésre összesen 60 bormintát neveztek be a hátáron innen és túlról. A borokat két bizottság, majd a magyar borász szakma kiemelkedő képviselőiből álló szakmai csúcsbizottság értékelte. Az esemény társadalmi fővédnöke Font Sándor országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága elnöke, szakmai fővédnöke Prof. Dr. Sárdy Diána Ágnes, a MATE Szőlészeti Borászati Intézet Campus főigazgatója, a borbíráló csúcsbizottság elnöke Dr. Kállay Miklós, a MATE emirátus professzora volt. A verseny legmagasabb elismerését, az I. Legszebb Kadarkáért járó kupát és a vándorserleget az akasztói Döbrögecz Szőlőbirtok Kft. érdemelte ki. Külön érdekessége a jubileumnak, hogy a tavaly különdíjban részesített, most a legkiválóbb bort készítő Döbrögecz Szőlőbirtok éppen 30 évvel ezelőtt, 1996-ban, a kizárólag kadarkára fókuszáló borverseny indulásának évében alakult.
Kiskőrös járás települései a 2026. áprilisig tartó kormányzati ciklusban a járási székhelyhez, Kiskőröshöz hasonlóan érezhető pozitív változáson mentek keresztül. A városokban és községekben az elmúlt időszakban megvalósult beruházások, fejlesztések áttekintésekor szembesültünk azzal a ténnyel: Font Sándorral, a térség parlamenti képviselőjével, a kormánnyal való együttműködés olyan „stratégiai tőke”, amely nem csak a támogatások elnyerését segíti, hanem a projektek sikeres és hatékony megvalósítását is biztosítja.
Párhuzamosan többféle munkafolyamat zajlik a Paks II. Atomerőmű 5. blokkjának munkagödrében, a nukleáris sziget szekciókra osztott területén egymásra épülő fázisokban halad az alaplemez kivitelezése.
Három évtizede stabil pont Kiskőrös gazdasági és közösségi életében a Tikkurila Festékbolt. A családi vállalkozás 30 év alatt nemcsak kínálatában, hanem szemléletében is folyamatosan fejlődött: a minőség, a szakértelem és a személyes kapcsolatok ma is ugyanúgy meghatározzák működését, mint a kezdetekkor. A jubileum alkalmából az ötletgazdákkal és megvalósítókkal, id. Csányi Istvánnal és feleségével Csányi Istvánnéval beszélgettünk múltról, kihívásokról és jövőbeli tervekről.
Az év az európai válság árnyékában telt – értékelte a lassan magunk mögött hagyott esztendőt Font Sándor országgyűlési képviselő. A politikus szerint Magyarország ebben a nehéz környezetben is kitartott a családok, a rezsicsökkentés és a nemzeti szuverenitás védelme mellett, és továbbra is bízik a magyar választók józan bölcsességében. A 2025-ös évet értékeltük.
Stabil gazdálkodás mellett, töretlenül zajlik a város fejlesztése és működtetése. Domonyi László, Kiskőrös város polgármestere nagy ívű, átfogó éves tájékoztatót tartott a sajtó képviselői számára december 16-án, délelőtt. Az eseményen Gmoser István alpolgármester, dr. Turán Csaba jegyző és a polgármesteri hivatal vezető beosztású munkatársai is jelen voltak. A városvezető az egyes szakterületek eredményeinek ismertetésekor többször is leszögezte: alapvetően a tavalyi év csúcsot döntő iparűzési adó bevétele, az idén december 10-ig ilyen jogcímen befolyt újabb rekordösszeg, a várhatóan több mint 1,5 milliárd forint, tehát a kiskőrösi vállalkozások, vállalkozók teremtették meg a lehetőségét annak, hogy a város stabil, kiegyensúlyozott gazdálkodás mellett tovább fejlődjön. Jelen időszakban a Covid –világjárvány előtti, és az azóta megvalósult fejlesztések finomhangolására, az új pályázatok előkészítésére fordítanak nagy figyelmet. A stratégiai döntések mentén zajló folyamatok célja a még hatékonyabb működés.
Már működik a Paks II. beruházás területén épült betonüzem és zajlanak az előkészületek az 5. blokki munkagödörben annak érdekében, hogy 2026 februárjában megkezdődhessen az első technológiai épület alaplemezének elkészítése, vagyis az első betonöntés. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség terminológiája szerint ettől a mérföldkőtől számít majd építés alatt állónak az új paksi atomerőmű.
A vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BKMKIK) idén is kiadta Bács-Kiskun gazdasági kézikönyvét. A kiadvány amellett, hogy átfogó képet fest az elmúlt év gazdasági teljesítményéről, a TOP 100 legnagyobb nettó árbevételű cég különböző gazdasági mutatóit is górcső alá vette. A 100 – as elitlistára 8,6 milliárdos, vagy ennél nagyobb nettó árbevétellel lehetett felkerülni. A rangsort évek óta a kecskeméti Mercedes gyár, ezúttal 1716 milliárd forinttal vezeti. A kiadvány egyik fontos megállapítás szerint a top gazdasági társaságok létszámarányai járásonként évek óta azonosak, a Kecskeméti járásban van a legtöbb, 18.930 fő foglalkoztatott. A sorban második a Kiskunfélegyházi járás 3590, a bajai 1892, a tiszakécskei 1579, a kiskőrösi 1088, a Kalocsai járás 833 munkavállalóval..A 11 járást tekintve a Kiskőrösi járás szépen szerepelt, innen 7 cég, 23. helyen a kiskőrösi Protokon Kft. került a TOP 100 közé. A kézikönyvet a „Bács-Kiskun gazdasági élmezőnye – A TOP 100 sikeres vállalkozás” című szakmai konferencián december 4-én, csütörtökön a kamara kecskeméti székházában mutatták be.
Mára elhárult minden, a Paks II. projekt megvalósítását hátráltató körülmény. Az építkezés ütemezett előrehaladása a fővállalkozó műszaki és pénzügyi kapacitásaitól függ – mondta Jákli Gergely elnök-vezérigazgató. A beruházás kiemelt téma volt az utóbbi napok számos szakmai fórumán.
Két évente rendezik meg Párizsban a Nukleáris Világkiállítást, a World Nuclear Exhibition-t. Az idei eseményen nagy sikerrel mutatkozott be Magyarország, amelynek impozáns pavilonjában – hat magyar cég mellett – a Paks II. Zrt. volt a főszereplő.
Ismét nemzetközi sikert könyvelhet el a Szentpéteri Borpince Kft. A kiskőrösi családi vállalkozás már nemcsak a borok, hanem a pezsgőgyártás élvonalában is nevet szerzett. Nemrégiben London egyik legnívósabb szakmai versenyéről hoztak haza két aranyérmet Cuvée Brut Magnum – 2021, és Rosé Brut Magnum NV pezsgőjükkel.
A szőlővel és borral foglalkozó szakemberek mellett már a laikusok is egyre nagyobb számban tanulják meg az aranyszínű sárgaság, másnéven Flavescence dorée (FD) nevet, ami kellemes hangzása ellenére a szőlő egyik legsúlyosabb, fitoplazma okozta betegségét takarja. Font Sándor országgyűlési képviselő nem kertel, amikor a hírek szerint immár 17 vármegye 20 borvidékén kimutatott fertőzés veszélyéről kérdezem. Mint mondja, az FD olyan a szőlőnek, mint a ragadós száj- és körömfájás a párosujjú patásoknak, egy szóval: végzetes. A helyzetet ennek ellenére nem tartja reménytelennek. Ahogy fogalmazott, a siker a következetességen és az összefogáson múlik.
A Bács-Kiskun Vármegyei Civil Szolgáltató Központ a vármegye egyik legerősebb és legnagyobb múltú civil közösségeivel rendelkező szervezete október 21-én, Dunapatajon rendezett fórumot. Az előadáson a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) 2026. évi pályázati kiírásait ismertették.
Az eseményre számos településről, mások mellett Kalocsáról, Soltról, Kiskőrösről, a Duna menti községekből érkeztek egyesületi vezetők és munkatársak. A fórum résztvevőit elsőként Font Sándor országgyűlési képviselő, majd Dusnoki Csaba, a nagyközség polgármestere köszöntötte. Ezt követően elismerő okleveleket adtak át a több éve sikeresen pályázó és kimagasló civil tevékenységet folytató dunapataji egyesületek vezetőinek. Az eseményen Molnár Elvira, a központ szakmai vezetője a 2026. évi összevont és egyszerűsített pályázati lehetőségekről, azok feltételeiről és a benyújtási határidőkről tartott előadást, válaszolt a felmerülő kérdésekre.
A Paks II. beruházás tervezése összetett, hosszadalmas folyamat, ám az itt szerzett és megosztott tapasztalatok hasznosak lehetnek akár egy egyszemélyes vállalkozás számára is. A projektben alkalmazott módszereket, eljárásokat ezúttal a megyei mérnökközösség ismerhette meg.
A nukleáris iparban a konfigurációkezelés legfontosabb alapelve, hogy egy atomerőmű életciklusának minden pillanatában tisztában kell lenni azzal, hogy milyen műszaki jellemzőkkel rendelkező komponensek működnek a létesítményben, ami kulcsfontosságú a biztonság és a megbízhatóság fenntartásához. Ez komoly műszakidokumentáció- és műszaki adatbázis kezelési tevékenységet jelent. Mint sok más szakterületen, a konfigurációkezelésben is nemzetközi tudásmegosztás zajlik, amelyben élen jár a Paks II. Zrt.
Ha október, akkor Borrendi Kései Szüret Akasztón. Nyolcadik alkalommal rendezte meg az akasztói borrend e népszerű rendezvényét. Tizenegy vendég borrend érkezett a helyszínre, közel száznyolcvan szorgos szüretelő dolgozott azon, hogy a megóvott termésből bor készüljön.
Egyetlen atomerőmű sem úgy épül, hogy leemelik a terveket a polcról. Komplex feladat hárul a Paks II. szakembergárdájára, hiszen valójában egy egész nukleáris város épül: a két reaktorépülettel együtt 240 építmény és a benne lévő technológia készül el. Jelenleg ötven építési dokumentáció, azaz több százezer oldal értékelése van napirenden amellett, hogy készülnek az első betonöntésre.
Álmodozó maximalista. Így jellemzi magát Lengyel Gábor, aki szerint fejlődni csak a komfortzónánkból kilépve lehet. A fiatal cégvezető az elmúlt hat évben – többmilliós hitellel és nagyratörő tervekkel elindulva – létrehozta a fémipari alkatrészek gyártásával foglalkozó, csakhamar éves 200 millió forint körüli megrendelést teljesítő LenLine Kft-t. Vele beszélgettünk célokról, elszántságról és egyensúlyról.