A jövőbe vetetett reményt hozza el karácsony

– Eddigi életem karácsonyait három fontos életszakaszban három forgatókönyv határozta meg. Mindegyiket szeretettel őrzöm, élem meg. Az egyik a gyermekkor ünnepe, amikor még a szülők kötelékében éltem. A második akkor kezdődött, amikor megházasodtam, és a feleségemmel együtt az ő rokoni, szülői környezete is részese lett az eseményeknek, majd a gyerekeink érkezésével tovább gazdagodott a kép. A harmadik életszakasz az ő családalapításukkal vette kezdetét, és írta felül az addigi menetrendet, ami az unokák érkezésével és cseperedésével összhangban újul meg – mondta el Font Sándor országgyűlési képviselő, amikor a megszokott közéleti témák helyett személyesebb beszélgetésre kértük. A parlamenti, mezőgazdasági, vagy éppen a térségben megvalósuló fejlesztéseket érintő témák után most családról, karácsonyról, hitről, gyökerekről kérdeztük a térség iránt szívvel-lélekkel elkötelezett politikust.

– Az első életszakaszban kialakult élmények és szokások többnyire élethosszig hatással vannak a folytatásra is. Milyenek voltak ezek a gyermekkori karácsonyok?

– Kilenc éves koromig tanyán éltünk a szüleimmel és két testvéremmel, annak minden szabadságát és korlátját megélve. A legközelebbi lakott tanya majdnem egy kilométerre volt, a nagyszülők – anyai és apai ágon is – 12-13 kilométerre, Soltvadkerten éltek. Karácsonykor persze mindig meglátogattuk őket. Volt, hogy szenteste, az istentisztelet után náluk is aludtunk. A szüleink akkor is hazamentek, mert az állatokat karácsonykor is el kellett látni. Lovaskocsival, később már autóval tettük meg az utat, izgalommal tele, hiszen náluk volt az ajándékozás is. Miután mi is Soltvadkertre költöztünk, kialakult, és felnőttkorunkig érvényes volt a rend: szenteste otthon ünnepel a család, karácsony első napján pedig egyik nagyszülőhöz ebédre, a másikhoz vacsorára mentünk. Akkor már az összes nagynénivel, nagybácsival, unokatestvérrel együtt ünnepeltünk. Nagy létszámú volt a család, minden rokonunk Soltvadkerten, vagy legfeljebb Kiskőrösön lakott, és valamennyien megjelentek ezen az eseményen. Mivel a szüleim – János és Éva – névnapja is ezekre a napokra tehető, karácsony második napja rendszerint a névnapi köszöntésekkel telt. Vendégekkel volt teli a ház, vacsora után a felnőttek beszélgettek, anekdotázták, nótáztak, mi, gyerekek pedig lestük minden szavukat.

A nagyszülők halálát követően ez a korszak véget ért. Az unokák megházasodtak, a család fogalma kinek-kinek új személyekkel: a férjjel, feleséggel és annak rokonaival bővült tovább. Ezzel együtt a már begyakorolt háromnapos ünnepi rend is átíródott: mikor megyünk templomba, kivel töltjük a szentestét, az első napot…

– Következett a második karácsonyi forgatókönyv…

– Új alapokra építettünk új rendszert. Miután testvéreim és magam is

megházasodtunk, majd a gyerekek születését és cseperedését követve

kisebb-nagyobb finomhangolásokat végeztünk, hiszen ők kerültek már előtérbe. Természetesen a karácsony szakrális tartalmáról sem feledkeztünk meg eközben: arról, hogy mit jelent nekünk, keresztényeknek Jézus születése, az adventi várakozás ráhangolódása, a hosszabbodó éjszakák és rövidülő nappalok kiteljesedése, a fény megszületése… Ez a biztos és állandó mag, aminek az otthon megteremtett hagyományait a feleségemnek köszönhetjük. Minden más természetesen változik az élettel együtt. Ahogy a gyerekek nőttek, úgy simult ki az ünnep rendje, aminek a centrumában már mi: a feleségem és én álltunk. A nagy karácsonyi összejöveteleknek már mi adtunk otthont. A forgatókönyv pedig azzal kezdődik máig, hogy szenteste napján jön apósom halászlét főzni, amíg mi templomban vagyunk. Ezt a hagyományt nem engedjük el. Ahogy azt sem, hogy karácsony első napján mindenki hazajön Soltvadkertre. Karácsony másnapján pedig a legközelebbi baráti kör István és János nevet viselő tagjait ünnepeljük.

– Mit írt felül a szokások közül az újabb generációváltás?

– A gyerekeink családalapításával az évtizedeken át működő rend ismét átíródott. Ahogy velünk tették annak idején, úgy nekünk is figyelemmel kell lenni a házastárs és annak szülei, rokonai szokásaira. Azt is tudomásul kell vennünk, hogy ők is igénylik a mi gyerekeink jelenlétét az ünnepen. Összeszervezni a családot nem egyszerű, de nem is lehetetlen. Örömmel jönnek, hiszen mindenki töltődik ezekből az együttlétekből. A földrajzi távolság ugyan jelentősebb, mint a mi időnkben volt, de szerencsés szülőknek mondhatjuk magunkat: minden gyerekünk az országban él. Most már négy unoka együttes jelenléte színesíti az ünnepet, ami egész komoly odafigyelést igényel. Persze a karácsony igazi üzenete, értéke most is velünk van, és az ünnepi istentiszteleten való részvétel kihagyhatatlan. A két nagyobb unoka már a templomban is velünk van, a másfél éves kicsiket még felmentjük ez alól.

– Hogyan zajlik a nagy családi találkozás?

– Továbbra is arra törekszünk, hogy karácsony első napján az egész család jelen legyen. Ennek a napnak különleges jelentősége és szabott rendje van. Gyermekkori örökségem egy birkacsengő, amit annak idején a vezérkos nyakába akasztottak, hogy sötétben is könnyen meg lehessen találni a nyájat. Ennek a csilingelésével jelzi a feleségem minden alkalommal, hogy ideje felsorakozni a karácsonyfa körül, ahol már ott vannak az ajándékok. Ezek kiosztása is meghatározott rendben történik: az unokák választanak egy-egy csomagot, s mindegyiket az bontja ki, akinek szánták. Mi, felnőttek, élményt: koncert-, vagy színházjegyet, kirándulást szoktunk ajándékozni egymásnak, a gyerekek persze tárgyakat kapnak. A csomagbontás után játék és éjszakába nyúló beszélgetés következik.

– Hívő keresztényként mit jelent Önnek a karácsony?

– Azt a hitet, hogy itt valami fontos dolog történik, valami meghatározó most is, épp úgy, mint 2021 évvel ezelőtt, Jézus születésekor. Úgy gondolom, hogy karácsony ünnepe minden keresztény embernek a jövőbe vetett reményt hozza el, egy jobb világ érkezésének esélyét jelenti. Az én hitem szerint az ezeréves keresztény kultúra tett minket azzá, aki vagyunk. A bibliai tanítások, a tízparancsolat az egymáshoz való viszonyunk alapjait rakta le és határozza meg ma is. Meggyőződésem, hogy az európai ember – akarja vagy sem – nem tudja kivonni magát a kereszténység kultúrtörténeti hatásai alól.

– Van lehetősége megélni ezt a lelki tartalmat?

– Mindenképpen igyekszem, de ez leginkább az adventi családi vasárnapokon és magán az ünnepen lehetséges számomra. Az adventi koszorún már meggyújtottuk a második gyertyát is, a parlamentben azonban várhatóan december 14-én lesz az utolsó ülés. A mezőgazdasági munkák már lecsengtek, de a közéletben még zajlik az élet, ezért egyelőre nem lassíthatok. Rendezvények, ünnepségek, szalagavató bálok, konferenciák, borünnepek… elvárt és felkért megjelenések egész sora vár rám a hétköznapokban és még szombaton is. A vasárnap többnyire csendesebb és nyugodtabb, ezt a napot úgy alakítom, hogy családi környezetben lehessek. Ahogy szaporodnak a meggyújtott gyertyák az adventi koszorún, az idő múlására, karácsony közeledtére figyelmeztetnek. Igyekszem meghallani benne a fékezésre való felszólítást: rakj le minden súlyos terhet, és add át magad a várakozás, a szenteste üzenetének! A család, az együttlét, az öröm adása és elfogadása természetesen nekem is igényem, és erre sarkall a környezetem is. De ha a karácsony igazi lényegét kellene megfogalmaznom, azt, hogy nekem mit is jelent valójában, akkor Ady Endrét hívnám segítségül. Karácsony című versében minden benne van, amiről nekem ez az ünnep szól. Ezzel kívánok mindenkinek egészségben töltött, áldott, békés ünnepet! Aki teheti, hallgassa meg Szabó Gyula előadásában is!

Ady Endre: Karácsony

Harang csendül,

Ének zendül,

Messze zsong a hálaének

Az én kedves kis falumban

Karácsonykor

Magába száll minden lélek.

Minden ember

Szeretettel

Borul földre imádkozni,

Az én kedves kis falumban

A Messiás