Szálkák a köröm alatt
Első szálka
Este van. Feleségem dolgozatokat javít a konyhaasztalnál. Előveszi az egyiket, kisimítja, mert gombóccá gyűrve kapta meg tanítványától. Mintha kutya szájából húzták volna ki a papírlapot. Nézi a következőt – össze-vissza van firkálva. A harmadikon szándékos és provokatív ostobaságok olvashatók. Szerencsére, nem mindegyik dolgozat néz ki így. Az jut eszembe, ha annak idején az iskolában mi így viselkedtünk volna, megnézhettük volna magunkat. Mi sem voltunk földre szállt angyalok, de szemtelenül, megalázóan nem viselkedtünk a tanárainkkal. S itt kellene következnie a „bezzeg az én időmben” kezdetű fejezetnek. Csalódni fog, aki ezt remélte. Értem én, változnak az idők, változnak az emberek, változik a diákanyag is. De mi történt itt, hogy egyes diákok, gond nélkül, következmények nélkül alázhatják meg tanárukat? Miért nem lehet őket fegyelmezni? Mert nem lehet. Tudom, ilyenkor azt illik mondani, hogy a jó pedagógus le tudja kötni a diákjait. Igen, persze, a jó tanár. De ahogy van jó orvos és van rossz is, van jó mérnök és akad pályatévesztett is, sőt, vannak gyengén muzsikáló papok is, akkor a pedagógusok sincsenek mind és mindig a topon. Ez tehát rossz válasz.
Második szálka
Nézem a fiatalokat, az utcán haladva, padon a parkban, szünetben az iskolai folyosón. Nyomogatják a telefonjukat. Kilépnek a házból, az első, hogy bedugják a fülhallgatót és kezükben a mobil, mennek előre, se látnak, se hallanak. Rendben, én is használom a mobilt. Hasznos eszköz. Az ember bárhol eléri, amit tudni szeretne és az ember is bárhol elérhető. Ez van. Modern kor – modern technika. Vált a kép, dolgozatírás az iskolában. Ja, hogy el ne felejtsem, ott sem tiltott a mobilhasználat. A dolgozat kérdéseire adott válaszok kísérteties egyezést mutatnak a dolgozatokban. Nem egymásról másolták a válaszokat, á dehogy. Visszaköszön a wikipédia szövege. Könnyű leellenőrizni. Kérdezem: milyen felnőttek lesznek azokból a diákokból, akik gond nélkül puskáznak, akik ezt nem érzik gondnak? Hisz erre a felnőttek (jó része) is csak legyint, ügyes voltál fiam. Hisz erről szól majd a nagybetűs élet, csalj, sumákolj, légy élelmes, szemesnek áll a világ… Becsületesnek lenni? Az nem fontos.
A jelenségnek van azonban egy súlyosabb vetülete is. Mert milyen tudás az, ami nem a fejben van, mint megtanult információ? Az tudás, hogy ugyan a választ az adott kérdésre nem tudom, mert nem tanultam meg? De azt tudom, hol kell megtalálni az interneten. Nos, milyen tudás ez? Ne történjék meg, de ha egyszer nem lenne áram, hosszú ideig, ha nem lenne internet, akkor mi történne? Megállna az élet…
Harmadik szálka
El kellene olvasni Ray Bradbury „Fahrenheit 451” című regényét. Vagy megnézni a regény Truffaut rendezte filmes feldolgozását. A 451 Fahrenheit fok a papír gyulladási hőmérséklete. A fantasztikus regény egy olyan korban játszódik, amikor a tűzoltók nem oltanak, hanem ellenkezőleg, gyújtogatnak – és pedig könyveket. És minden házat, ahol még eldugott könyvek találhatók. Olyan világ ez, ahol az embereknek csak a tévét szabad nézniük és képregényeken kívül más olvasni valójuk nem lehet. A főhős, aki ellop egy könyvet, kimenekül az erdőbe, ahol embereket talál – mindegyikük egy-egy könyv. Amit szóról szóra megtanultak, hogy amikorra már minden könyvet elégettek, a könyvek mégis megmaradjanak – egy-egy ember fejében, emberi tudásként.
Vajon lesz-e még emberi arca az utánunk jövőknek?
Lupták György
Kövessen minket a Facebookon is!
