• Október 5. szombat, Aurél
Gazdaság 2023. december 10. 09:00

Középpontban Kalocsa 16 évre előretekintő idegenforgalmi fejlesztése

Középpontban Kalocsa 16 évre előretekintő idegenforgalmi fejlesztése
A városházán november 16-án tartott általános közmeghallgatáson derültek ki fontos részletek arról, hogy az önkormányzat milyen turisztikai fejlesztésekkel foglalkozik, milyen víziói vannak az elkövetkezendő 16 évre. A hosszútávra szóló munkát az indokolja, ha pályázati lehetőség adódik, azon kiérlelt kész elképzelésekkel, tervekkel indulhasson a város.

Hirdetés

Mi a célunk? – tette fel a kérdést dr. Filvig Géza polgármester a prezentáció elején, amelyre a választ maga adta meg. Mint elhangzott: Kalocsa, a több mint 1000 éves érseki székhely hosszútávon élhető legyen. Városunk történelmi, egyházi, kulturális, népművészeti és oktatási örökségét méltóképpen megóvjuk és bemutassuk. A turizmus fejlesztése által az ide látogató turisták itt töltött idejét próbáljuk meg maximalizálni, melyen keresztül új munkahelyeket lehetne létrehozni, hogy a város vonzó legyen azon fiatalok számára is, akik itthon akarnak maradni.

Annak kifejtésénél, hogy ezt hogyan, miként lehetne elérni, a polgármester már mélyebben belement a lehetséges fejlesztési területekbe.

Hungarikum múzeum

Elsőként vot szó egy Hungarikum Múzeum kialakításáról az Eszperantó utcai volt Magtár épületből, amelyhez 1,5 hektár önkormányzati terület tartozik. Talán ez is közrejátszik abban, hogy a fejlesztés megálmodói ezen helyszínen gondolják kiállítani hazánk valamennyi hungarikumát, természetesen Kalocsa két hungarikumának teljes körű bemutatásával. A tervezők szerint a malom épület konferencia és rendezvény helyszín is lehetne, de az építmény történeti múltjára tekintettel bizonyosan számos jogszabálynak kell majd megfelelni.

Kalocsai Úszás- és Vízilabda Centrum, Balneológiai Központ

Először is érdemes tisztázni, hogy mi is az a balneológia, ami ebben a szövegkörnyezetben gyógyfürdőtant jelent, és így máris érthető, hogy a hagyományos vizes funkciók mellett mit is foglalna magába a központ – magyarázta a polgármester.

A helyszín természetesen adott, az uszoda Kossuth Lajos utca 63/A szám alatti komplexuma, amelyhez teljes egészében önkormányzati tulajdonban lévő közel 3 hektárnyi terület tartozik. Itt az elvégzendő munkák között említik a meglévő épületek teljes körű felújítását, a szauna világot jakuzzival és pihenőszobával, a külső medencét napozó-lelátóval, a szabadtéri fejlesztéseket: pihenő bútorok, öltöző, vizesblokk és a balneológiai rész fejlesztése. A funkciók között az úszásoktatást, vízilabdát, versenysportokat, rekreációs úszást, az iskolai kötelező úszásoktatást, a Kalocsai Úszó és Vízilabda Egyesület edzéseit, versenyeit, a Kalocsa és környéke lakosainak kínált rekreációs célú úszást említik.

Haditechnikai Park

A kalocsai volt Foktői úti laktanya egyik 1,7 hektáros területe alkalmas lehet egy a katonaváros múltat idéző haditechnikai park kialakítására. Ám mint megjegyzik, ez a terület jelenleg a Magyar Állam tulajdona. A park elemei közé egy lőtér, harcászati ügyességi pályák, íjászpálya, haditechnikai eszközök tartozhatnának.  Ennek a desztinációnak a célcsoportjába a haditechnikát kedvelőkön kívül a szállóvendégek, osztálykirándulások résztvevői, fesztiválvendégek, vadászok tartozhatnának.

Reptér - Ipari Park

Mint a tervezett fejlesztés elején leszögezik, ez a terület három önkormányzat, Kalocsa, Foktő, Uszód tulajdonában van, a teljes terület 335 hektár. Valamennyi lehetséges funkció figyelemre méltó, mert logisztikai bázis, nagy és közepes méretű vállalkozások telephelye, üvegházak, napelemek és kisgépes reptér egyaránt fejlesztési cél lehet. Ezen helyszínen fontos tudnivaló, hogy a három önkormányzat közül Kalocsáé a legkisebb területrész.

Meszesi kikötő – Meszes Hajóállomás és Szabadidő Központ

Ennél a fejlesztési célnál alapvetés, hogy a Meszesi Hajóállomás területe 1,5 hektár és Kalocsa Város Önkormányzata tulajdonában van. Ezen a helyen kikötői promenád épülhetne kültéri szabadidős bútorokkal, de buszparkoló, kemping és faházak is részét képezhetnék a fejlesztésnek. A megcélzott közönség között a tömegturizmus résztvevőit, a szállodahajók utasait, a kishajós és kerékpáros turizmus, a szállóvendégek közönségét, a város és vonzáskörzete lakosságát említik.

Hetvenhét magyar népmese park

A Meseparkot az Érsekkert 3 hektáros területén lehetne kialakítani fogadóépülettel meseközponttal, játszótérrel, kikötővel, nyári bábpavilonnal, labirintussal és kötélpályával. Emellett lehetne csónakázási lehetőség a Vajason, kalandpark és hullámvasút is.

Mi szükséges mindehhez? Hát egy Konferencia és Wellness Hotel!”– tért át a legnagyobb volumenű fejlesztésre dr. Filvig Géza.

Kolping Wellness Hotel

A Kolping itt a hotel névében a családbarát szállodát jelenti – mondta a polgármester, aki az egész turisztikai ágazat fejlesztésének célját a turisták számának növelése mellett az általuk a városban, térségben eltöltött időnek, és ezen tartózkodás alatt elköltött pénzösszegnek a növelésében jelölte meg.

Hozzátette, ahhoz, hogy jelentős számú turistát tudjanak fogadni, és itt is tudják tartani, elengedhetetlen egy négycsillagos szálloda, hotelkomplexum élményfürdővel, konferenciatermekkel, meseparkkal.

A folytatásból kiderült, konferenciaturizmus, wellness-turizmus, vallási turizmus, fesztiválturizmus, üdülési turizmus és nyaralás ennek a területnek a kulcsszavai. Ráadásul ezek az elképzelések összhangban állnak a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030, valamint Bács-Kiskun Vármegye Területfejlesztési Stratégiájával.

A képanyagból kiderült, a megálmodott hotelnek a volt Foktői úti laktanya mintegy 6 hektáros területe adhatna helyet, melynek megszerzésére jelenleg is tárgyalások folynak a Magyar Államot képviselő PIP Kft-vel. Zsiga F.

Kövessen minket a Facebookon is!


Hirdetés
Címkék: Kalocsa

Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés