• Október 5. szombat, Aurél
Gazdaság 2021. március 27. 10:33 | Szerző/forrás: Tóth Tímea fotó:vira.hu

Soha nem látott mértékű útfejlesztések indulnak Kiskőröstől Kalocsáig

Soha nem látott mértékű útfejlesztések indulnak Kiskőröstől Kalocsáig
Soha annyi útfelújítási lehetőség előtt nem állt a körzet, mint ami most látszik megvalósulni. Talán nincs is olyan település a választókörzetben, amely valamilyen módon ne lenne érintett – fogalmazott Font Sándor országgyűlési képviselő a Bács-Kiskun megye 3-as számú egyéni választókerületében megvalósítás vagy előkészítés alatt álló útfejlesztések, útépítések összefoglalásakor. Segítségével gyűjtöttük csokorba az érintett szakaszokkal kapcsolatos legfontosabb információkat az alábbiakban.

Hirdetés

Kiskőrös - Soltvadkert

Március 16-án a kivitelező átvette az 53-as számjegyű főút Soltvadkert és Kiskőrös közötti szakaszát, felvonultak az útépítő gépek, és elkezdődött a teljeskörű felújítás, amely a Kiskőrös-Soltvadkert-Kecel körforgalomtól a kiskőrösi MOL kútnál található körforgalomig tartó részt érinti. A rendkívül fontos és nagy terhelésű szakasz felújítása két finanszírozási részből tevődik össze, de egyetlen felvonulásban valósul meg. A napi terhelés 12 ezer egység járműre tehető ezen a szakaszon, és az utóbbi időben csak foltozásos javításokra volt lehetőség, aminek következtében egy nagyon tagolt, sok helyen már a közlekedésre nehezen alkalmas útfelület alakult ki, ami indokolttá tette a mostani fejlesztést. Ezzel az 53-as út – beleértve a három-négy évvel ezelőtti beruházást – 25-28 kilométer hosszan, gyakorlatilag a Kiskunhalas-Pirtó-Soltvadkert-Kiskőrös szakaszon teljesen megújul. A Soltig tartó szakaszon a legrosszabb részeket Akasztó után már sikerült tavaly felújítani. Dunatetétlen magasságában van még egy kritikus rész, de összességében a jelenlegi projekttel egy megfelelő állapotot érünk el.
Akasztó – Csengőd - Soltszentimre

Március 18-án elkezdődött az 5217-es kódszámú út Soltszent­imre-Csengőd Kullér érintésével mintegy 6 kilométeres szakaszának a csengődi bekötőútig való felújítása. Ehhez a beruházáshoz kapcsolódik egy tervünk, mely szerint a csengődi torkolattól kezdődő 5306-os számú út Akasztóig tartó teljes szakaszát is fel szeretnénk újítani. Az előkészítő tervezés folyik, de még nincs hivatalos forrása a majdani beruházásnak.

Soltvadkert - Tázlár

Még mindig az alsóbbrendű útszakaszoknál maradva, utolsó fázisa következik a Soltvadkert-Tázlár 5405-es út felújításának, már csak az úgynevezett kopóréteget kell rávinni. A munkák 80 százalékát tavaly elvégezték, amint az időjárás ezt lehetővé teszi, a végső simítások is megtörténnek. A beruházás természetesen komplex, vagyis benne foglaltatik az ároképítéstől a vízátereszek cseréjén, az útszegélyek karbantartásán, zúzalék kővel való feltöltésén át a padkázásig bezáróan minden részfeladat.
Tázlár – Kiskunmajsa

Tavaly év végén kormánydöntés született a Tázlár-Kiskunmajsa útvonal felújításáról, a beruházás megindítása az év második felében várható. Ez azért fontos beruházás a térségben élők számára, mert Solt, Akasztó, Kiskőrös, Kecel, Soltvadkert irányból nagyon sokan ezen az úton közlekednek Szeged felé.

Bócsa - Jakabszállás

A továbbiakban két darab kettős számjegyű főút is megújul. Az egyik fejlesztés az 54-es számú főutat érinti, ami Soltvadkert és Kecskemét között 23 kilométeres szakaszon nincs még felújítva, Bócsától Jakabszállásig. Erről is kormánydöntés született. A beruházáshoz kapcsolódó eljárások itt is az év második felében indulnak.

Solt – Kecskemét

Hasonló a helyzet az 52-es főúttal, ami – érvényes kormánydöntés értelmében – Solt határától Kecskemétig, az autósztrádáig újul meg, mintegy 50 kilométer hosszúságban. A kiskőrösi járás és környékéhez kapcsolódó többi beruházáshoz hasonlóan ez is az év második felében indul.

Kalocsa és az új Duna-hídra vezető utak

Egy másik, igen jelentős fejlesztési csomag is megvalósul a körzetben, aminek elemei a Kalocsa-Paks Duna-híd beruházáshoz kapcsolódó rávezető és kisegítő utak építéséhez köthetők, s mint ilyen, egy teljesen más logika és finanszírozás szerint történnek. Miután a hídépítéshez a munkaterület átadása megtörtént, és eközben a környékbeli másodrendű utak szinte mindegyikénél befejeződött a felújítás tervezése, a hídépítéssel párhuzamosan megkezdődhetnek különböző szakaszokon a már megtervezett útfelújítások. Ezeket korábban már összegeztük, így most csak nagyvonalakban vesszük sorra.  
A Duna partján futó 5106-os út teljes hosszában felújítást kap Dunapatajtól Foktőig. Ugyancsak teljes felújításban részesül Dunapatajtól az 5308-as számú út – ami Dunapatajt és Szakmárt köti össze, majd tovább halad Miske irányába – és eközben Öregcsertőnél és Homokmégynél a bekötőutak is felújítást kapnak. Meg fog épülni továbbá a hídról való leérkezés után Kalocsát nyugati-délnyugati irányba elkerülő szakasz is. Ez egy teljesen új út lesz, ami a hídról lejövő forgalmat vezeti el, és Bátya előtt érkezik az 51-es számú főútra, amely főutat szintén felújítanak Kalocsa belterületétől egészen a szekszárdi Duna-hídig. Ezekről már kormánydöntés, az útszakaszról pedig tervezési végzés is van. Most a forrás megszerzése, majd a közbeszerzési kiírás lesz folyamatban. Miután a járvány­ügyi helyzet miatt tavaly 5 százalékos visszaesést élt meg a magyar gazdaság – ami érezteti hatását a költségvetésben – van némi bizonytalanság abban a tekintetben, hogy mikor lesz elrendelve ezeknek az útszakaszoknak a forrás háttere. Nagy a valószínűsége, hogy szakaszokra lesz bontva a
kivitelezés.

Soltvadkertet elkerülő út

A kalocsai hídról levezető, már említett elkerülő út mellett megépül a Soltvadkertet elkerülő út is, amely felfűzi a település összes ki- és bemenő műútjait, és kiváltja a település központjában jelenleg összefutó 53-as és 54-es főutak rendkívül nagy forgalmát. Itt a beruházás előkészítésének az utolsó szakaszában járunk. Most már meg van az a mintegy 200 millió forint is, amiből elkészülhet a műszaki kivitelezés tervezése árbecsléssel, beleértve az új árkok, körforgalmak, a jelenleg létező csapadékvíz-elvezető csatornákon való átvezetés, a növényeknek és állatoknak a nemzeti parkok, valamint környezetvédelmi hatóságok által előírtak szerinti mentésének a költségei. Ezt a tervezőnek négy hónap alatt kell elvégeznie – ezzel párhuzamosan jelenleg is végzik a geodéták a nyomvonal kijelölést – utána pedig ki lehet írni a közbeszerzést és a kivitelező kiválasztása után kezdődhet az építkezés. Ennek várható időpontja jövő év február-április lehet.  
A tervezéssel és a közbeszerzési felhívással egyidőben elindul a nyomvonal végleges kijelölése és megteszik a vásárlási ajánlatot az érintett ingatlantulajdonosoknak. A tapasztalatok alapján ez 90 százalékban sikeres, vagyis az ajánlatot ilyen arányban elfogadják a tulajdonosok és az ellenérték kifizetése néhány hónapon belül meg is történik. Akik nem fogadják el az ajánlatot az egyeztetéseket követően sem, azok az érintettek közigazgatási vagy bírósági eljárás elé vihetik az ügyet, de a terület kisajátítását megakadályozni nem tudják. A témában több egyeztető fórum lesz a jövőben, amikor minden felmerülő kérdést tisztázni lehet.

Tabdi bekötő is tervben

Mint az a fentiekből is látszik, soha nem látott mértékű útfejlesztésre készülhetünk a jövőben. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy minden probléma egycsapásra megoldódna, de nagyot lépünk előre. Már tudjuk azonban azt is, hogy a következő útfelújítás, amelyre javaslatot teszünk, a Csengőd-Tabdi érintésű 5307-es út mintegy 6 kilométeres szakasza lesz a Kiskőrös-Páhi úttorkolatig!

 

Kövessen minket a Facebookon is!


Hirdetés
Címkék: Kalocsa Kiskőrös Soltvadkert Bócsa Jakabszállás Tabdi Font Sándor

Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés