• Március 29. péntek, Auguszta
Közélet 2021. május 31. 13:46

Modern vásárcsarnokot kap a kiskőrösi termelői piac

Modern vásárcsarnokot kap a kiskőrösi termelői piac
A kivitelezés fázisába ért Kiskőrös régi álma, megkezdődött a kistermelői piac infrastrukturális fejlesztése. Az egykori kínai áruház csarnokában fedett térbe kerülnek az elárusító standok, ahol időjárástól függetlenül, kulturált körülmények között találhat egymásra a termelő és a fogyasztó. Domonyi László polgármester hangsúlyozta, egy járási központnak rendelkeznie kell egy piaccsarnokkal, egy városi jelleget mutató, helyi termékeket értékesítő, mindennap nyitva lévő hellyel.

Hirdetés

Hirdetés

2022. március végéig kell elkészülnie az építkezés első ütemének, a beruházásra 280 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az önkormányzat és konzorciumi partnerei. A kivitelezési szerződést Lakatos Gáborral, a Modus Vivendi Építőipari Beruházó- és Kereskedelmi Kft. ügyvezetőjével írták alá.

Az önkormányzat már korábban saját erőből megvásárolta az egykori kínai áruház csarnoképületét és a körülötte lévő területet. Az új piactér kialakítása több ütemben fog megvalósulni. Az első ütemben a kivitelező cégnek 15 hónap áll a rendelkezésére, hogy az épület alsó szintjét a terveknek megfelelően átépítse, kialakítsa a piaccsarnokot, a hozzátartozó, zárható elárusító helyekkel. Összességében a földszinten 14 üzlethelyiséget alakítanak ki, amelyekben helyet kapnak a jelenlegi piaccsarnok boltjai is. Az épület középső terében pedig 40 árusító pultot állítanak majd fel.

Az év első felében már átadták a munkaterületet a kivitelezőnek. Mint azt Domonyi László polgármester hangsúlyozta, a kivitelező elkezdte a bontási munkálatokat, az első ütemnek jövő év március végén kell befejeződnie. Jelenleg a régi villamosvezetékeket, gépészeti elemeket bontották ki, elkezdik kiépíteni az új funkcióhoz szükséges szerkezeti átalakításokat.

A második ütemben folytatódnak majd a munkálatok, ekkor az úgynevezett „nyári piac” területének kialakítása és az emeleti rész, közel 300 négyzetméteres területének megújulása fog megtörténni.

A parkolóhelyek száma is növekedni fog. A polgármester elmondta, hogy a bejárat mellett az önkormányzat két házat megvásárolt, ezek közül az egyiket lebontják és a helyén új járműparkolókat alakítanak ki. A teljes átalakítás a tervek szerint mintegy két és fél év alatt fog megtörténni. Addig az úgynevezett „ruhapiac” zavartalanul üzemelhet, de időszakonkénti forgalomkorlátozásokra kell majd számítani a kivitelezés ideje alatt. 

-nagy-

Kövessen minket a Facebookon is!

Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés