Bátorság?
Véletlenül sem szeretném azt állítani, hogy az elkövetők mondjuk terroristák voltak vagy iszlámista befolyásolás alatt követték el tettüket. És azt meg kifejezetten nem szeretném, ha a közösségi oldalakról oly jól ismert gyilkos indulatok szabadulnának el, az elkövetők tüzes parázson történő elevenen sütögetését kívánva… Isten ments, nem tudjuk, milyen sötét indulatok laknak bennünk!
Azonban nem mehetünk el észrevétlenül a szomorú tény mellett, hogy a jelek szerint, kis hazánkat is elérte a Nyugat-Európában lassacskán „megszokottá” vált keresztyén- és egyházellenesség. Az Európai Unió tartja fenn azt a bécsi székhelyű intézményt (OIDAC, Observatory on Intolerance and Discrimination Against Christians in Europe), amelynek elsődleges feladata az EU országaiban megfigyelni és jelentéseket készíteni a keresztyénellenesség különböző megnyilvánulási formáiról. A szervezet megállapítása, hogy működésük kezdete óta, tehát 2005-től napjainkig, mintegy 2500 (kettőezerötszáz!) esetben követtek el különböző mértékű támadásokat az Unió országaiban keresztyén templomok, intézmények és keresztyén személyek, több esetben egyházi személyek ellen! Csupán csak a legutóbbi, április végi körlevelükben 13 esetet írnak le, amelyeket ez év tavaszán, Németországban, Franciaországban és Olaszországban követtek el. Ott bizony templomokat gyújtottak fel, értékes orgonákat, templomi tárgyakat rongáltak meg.
S hogy mi lehet az oka ennek a folyamatnak? Bizonyára ezzel foglalkozó szakemberek az ok-okozati összefüggések mélyére tudnak és fognak hatolni. És mivel „ég a ház”, szükséges is a megfelelő elemzések elvégzése. Annyit azonban mi is sejthetünk, hogy valahol a kiváltó ok a világban egyre erősödő és ellenállhatatlanul előre törő újfajta szabadelvűség, vagy másként a liberalizmus. Az a fajta liberalizmus, ami egyre erőszakosabban akar lerombolni mindent, ami ezer éves érték volt, úgy, mint nép-nemzet, vallás, keresztyénség, történelem, hagyományok. Ez a fajta liberalizmus kezdte ki a házasság teremtésből fakadó alapjait, a férfi és a nő szerető kapcsolatára épülő szövetségét, a család szükségszerűségét. Tragédia, hogy elvenni akar mindent, amire építeni lehetett, de helyette nem ad semmit, ami biztos támasz lehetne.
És ne csodálkozzunk, ha ezek után fiatalok, akik már templom, hittan nélkül nőttek fel, felbátorítva érzik magukat az esztelen rombolásra, pusztításra. De miféle bátorság ez, éjjel, a sötétség leple alatt, alkohol hatása alatt néptelen templomba betörni?
Történt azonban egy másik tragikus esemény is, nem is akárhol, a francia fővárosban, Párizsban. Egy katolikus körmenetre, mintegy háromszáz békésen éneklő, imádkozó tömegre támadtak rá antifasiszta és szélsőbalos fiatalok. És ez már a végkifejlet. Mert látszik a folyamat: a megtartó értékek tagadásából fakad előbb ezen értékek gyűlölete, majd ebből fakad a már fasizmussal és kommunista eszmékkel rokon megsemmisítés vágya, illetve az önbíráskodás önmaguk általi jogossá tétele.
Mi még nem tartunk itt – de a viharfelhők már a láthatáron sötétlenek. Legyünk tehát éberek, tartsuk szárazon a puskaport. Szeressük és mentsük meg a szerencsétlen, megtévedt fiataljainkat – de a hibáikra, kisiklott gondolkodásuk tarthatatlanságára mutassunk rá. Közös megmaradásunk érdekében.
Lupták György
