Országos konferencia a Kiskőrösi EGYMI-ben
A konferencia részt vevőit Schaffer István az intézmény főigazgatója és Locsmándi Alajos az EGYMI Országos Egyesülete elnöke köszöntötte.
A programot megtisztelte jelenlétével Vágó Ferencé a Kiskőrösi Tankerületi Központ igazgatója is.
A rendezvény délelőtti programjában plenáris előadások hangzottak el, amelyek az esélyteremtési keretrendszer gyakorlati megvalósításának lehetőségeit, a teljesítményértékelési rendszer fejlesztését, valamint a szülőkkel való hatékony kapcsolattartást állították a középpontba. Az előadók inspiráló gondolatai a mindennapi pedagógiai munka támogatására adtak útmutatást.
Délután a résztvevők műhelymunkákon és szekcióbeszélgetéseken vehettek részt. Az óvodai, általános iskolai, szakiskolai, készségfejlesztő iskolai és utazótanári intézményegységek képviselői osztották meg tapasztalataikat, módszereiket és jövőbeli terveiket. A szakmai párbeszéd lehetőséget adott a pedagógiai innovációk megismerésére és a jó gyakorlatok átadására.
A konferencia különleges eleme volt, hogy más iskolák is bemutatkozhattak, pedagógiai gyakorlatukkal gazdagítva az eseményt. Így ismerhették meg a gyógypedagógus kollégák a Debreceni Bárczi Gusztáv EGYMI-t, a Gyengénlátók EGYMI-t és az ózdi Csillagfürt EGYMI-t. A szervező intézmény dolgozói közössége egy emberként állt ki a rendezvény sikere érdekében, bizonyítva az összefogás erejét.
Az esemény nemcsak szakmai tapasztalatok cseréjére adott lehetőséget, hanem új kapcsolatok kialakítására és a közös célok iránti elköteleződés megerősítésére is. A konferencia ismét rávilágított arra, hogy az összefogás kulcsfontosságú a jövő építésében.
A képen balról jobbra: Garai Szilvia intézményegység-vezető, Kónya Katalin főigazgató (Gyengénlátók EGYMI), Schaffer István főigazgató (Kiskőrösi EGYMI), Kovács Anikó Gyöngyi főigazgató (Debreceni Bárczi Gusztáv EGYMI), Dr. Kozup Sándor főigazgató (Csillagfürt EGYMI), Munkácsyné Papp Rea intézményegység-vezető (Csillagfürt EGYMI), Tóthné Schiebelhut Lívia főigazgató (Meixner Ildikó EGYMI), Jenei Andrea főigazgató (Józsefvárosi EGYMI)
Kövessen minket a Facebookon is!