• December 4. szerda, Barbara, Borbála
logó
Közélet 2024. november 26. 11:53

Karneváli hangulat a KEVI Petőfi iskola bálján

Képgaléria
Karneváli hangulat a KEVI Petőfi iskola bálján
Két teremben, összesen 440 vendég vett részt a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolájának SZMK bálján november 23-án, szombaton. Mivel egy évvel ezelőtt a fények domináltak, így idén a megszokott magas színvonalat tartva egészen más tematikával készültek a szervezők. Igazi karneváli hangulatot teremtettek, vibráló, élénk színekkel, koktélokkal, brazil táncosokkal. A képzelet és a zene szárnyán Rióba repülhettek a résztvevők.

Hirdetés

Mindössze két óra alatt elfogytak a jegyek a bálra, így némi gondolkodás után az intézményt szeptember óta irányító Szabóné Tereánszki Nóra tagintézmény-igazgató és szervező kollégái, elsősorban Kelemenné Opauszki Csilla SZMK elnök úgy döntöttek, hogy ezúttal a nagy mellett a régi, kis tornatermet is megnyitják a szórakozni vágyók előtt. Ehhez persze szükség volt a dekorációt készítő Soós Emese és Szmutka-Balázs Betti, valamint a vacsorát biztosító Fürtös Vendéglő rugalmasságára. Miután a dupla terem-dupla munka „terv” senkit sem ijesztett el, folytatódhatott a jegyek árusítása. Váratlan helyzetek szinte naponta adódnak az iskolában, a pedagógusok hozzá vannak ehhez szokva, így nem volt számukra kérdés, hogy vendégeikkel ők foglaljanak helyet a kisteremben, ahonnan Lopusni Jánosnak köszönhetően egy monitoron élőben követhették azt is, hogy éppen mi történik a nagyteremben. Ezen kívül pedig az előre megvásárolt koktéljegyeiket a Budapestről érkezett bártendereknél helyben be is válthatták.

A bál konferansziéja Pálinkás Szilvia volt, aki a vacsora előtt köszöntötte a vendégeket, majd átadta a szót Szabóné Tereánszki Nóra tagintézmény-igazgatónak. Pethő-Szűcs Mária iskolalelkész asztali áldása után bőséges vacsora következett, majd kezdetét vette a tánc, melyhez a talpalávalóról a Pécsről érkezett 4 FOR YOU zenekar gondoskodott.

A Riói karnevál nagy múltra tekint vissza, de jelenlegi formájában 1928 óta rendezik meg. Minden idők leghíresebb karneválja, melynek idejére Rio de Janeiro a világ fővárosává válik. A parádén a látványos jelmezek mellett a szamba is főszerepet kap, hiszen ilyenkor mérik össze tudásukat a legjobb szambaiskolák táncosai.

A KEVI általános iskolájának jótékonysági bálján is a színek és a zene, valamint a tánc játszotta a főszerepet. Mintegy 30 szülő és pedagógus készült heteken át Gubacsi Zsófia irányításával a műsorra, melyben a hölgyek szambát táncoltak, a férfiak pedig a capoiera sajátos mozgáselemeit sorakoztatták fel a tánctéren. Nagy sikerű műsorukat egy meglepetés produkció követte. A riói karnevált is megjárt Samba Fever formáció igazi latin-amerikai hangulatot, fergeteges showműsort mutatott be, melynek végén a közönséget is megtáncoltatták.

Az SZMK bálak fontos része a tombola, hiszen annak bevételét minden esetben az intézmény fejlesztésére, vagy az ott tanuló gyerekek jutalmazására, segítésére fordítják. Ezúttal a legjobbak elismerése és a versenyek győzteseinek díjazása mellett az alsós udvarra napvitorlákat szeretnének szereltetni. A szülők jóvoltából két terem telt meg tombolatárgyakkal, melyek közül 30 db volt 50 ezer forint feletti értékű, ezek külön fődíjsorsoláson vettek részt. A fődíj egy 100 ezer forint értékű utazási utalvány volt. A rekordmennyiségű tombola-felajánlás mellett többen járultak hozzá gyümölccsel és borral az este sikeréhez. Gyurján Attila a vendégek fogadásánál maga kínálta a Wolf&Lamb elnevezésű, általa megalkotott gyógynövénylikőrt.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével Font Sándor országgyűlési képviselő, Domonyi László polgármester, Szentgyörgyiné Szlovák Mária a KEVI főigazgatója, Tiriczné Szabó Szilvia a testvérintézmény, Harangvirág Óvoda vezetője, Arató János Lóránd a Kiskőrösi Evangélikus Gyülekezet igazgatólelkésze, Grausza Jánosné a KEVI általános iskolájának nyugdíjba vonult korábbi vezetője, és Opauszki Jánosné a Petőfi Iskola Alapítvány kuratóriumi elnöke is. (KEVI közlemény)

Kövessen minket a Facebookon is!


Hirdetés
Címkék: Kiskőrös

Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés