Összefogás új lendülettel a Sváb-sarok jövőjéért
Takácsné Stalter Judit, Császártöltés polgármestere az alábbi beszámolót tette közzé közösségi oldalán az eseményről:
„Polgármesterként büszkeséggel tölt el, hogy Császártöltés évek óta elkötelezetten képviseli a Sváb-sarok összefogásának ügyét. Már tíz évvel ezelőtt megfogalmazódott az igény, hogy a térség települései közösen lépjenek fel hagyományaik, értékeik megőrzése és turisztikai fejlesztéseik érdekében. Most úgy érzem, ez az összefogás végre új lendületet kaphat.
A találkozón Szekeres Béla és Sebestyén István, a vármegyei önkormányzat kommunikációs szakemberei, a FI200 Klub lehetőségeiről, a térségi fejlesztések irányairól, valamint az együttműködés fontosságáról tartottak előadást. Kiemelték, hogy a Sváb-sarok egységes arculata és közös fellépése jelentős gazdasági és turisztikai lehetőségeket teremthet. Bemutatták a Duna-völgyi-csatorna mentén tervezett fejlesztéseket is, köztük a Császártöltéstől Sükösdig vezető kerékpárút, valamint a kenuútvonalak és pihenőpontok kialakítását, amelyek hozzájárulhatnak a térség aktív turisztikai kínálatának bővítéséhez.
Süli András, a Bács-Kiskun Megyei Szabadidősport Szövetség képviseletében a nordic walking és teljesítménytúrák jelentőségéről beszélt, amelyek tovább gazdagítják a Sváb-sarok kínálatát.
A résztvevők egyetértettek abban, hogy a településeink egységes kommunikációval, összehangolt programnaptárral és közös turisztikai csomagokkal léphetnek előre. Császártöltés számára különösen fontos, hogy a tíz éve megfogalmazott közös célok most megvalósuljanak, hiszen csak együtt tudjuk továbbadni értékeinket és megerősíteni helyünket a térség gazdasági és kulturális térképén.”
Kövessen minket a Facebookon is!