Felvonulással ünnepelték a szüretet
A Kiskőrösi Szivárvány Néptáncegyüttes ekkorra már hamisítatlan szüreti hangulatot varázsolt a térre, miközben mustot is kóstolhattak az érdeklődők. Az előző években megszokott módon, a falu főutcáján indult el a menet, feldíszített csettegőkkel, a kisbíróval és bírónéval. A felvonuláshoz a Pénzügyőrség Fúvószenekara diktálta a ritmust, a menetben néptáncosokkal, az óvodás és iskolás gyerekekkel, szüleikkel és ismerőseikkel. Régi hagyományt elevenítünk fel azzal, hogy nemcsak sváb viseletbe öltöznek ilyenkor a gyerekek, hanem gyönyörű magyaros ruhában is megcsodálhatjuk a nyolcadikos lányokat, a fiúk pedig kerékpárral vonulnak fel, ahogyan ezt a régi idők szüreti felvonulásain tették elődeink.
A következő állomás a központi buszmegálló volt, ahol a műsor ismét fergeteges sikert aratott. Ezt követően a menet a Piactérhez vonult, ahol Takácsné Stalter Judit polgármester asszony köszöntötte a megjelenteket, majd Manhalterné Szeitz Orsolya, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke átadta a Nemzetiségünkért díjat Schindler Péternének, így köszönve meg a hosszú évek óta nyújtott önzetlen segítségét.
A Piactéren újból hangszert ragadott a Pénzügyőrség Fúvószenekara, majd táncra perdült a Kiskőrösi Szivárvány Néptáncegyüttes és a Fuchs Kórus is dara fakadt. Műsorukat itt is nagy taps kísérte.
A vacsorára felszolgált gulyásleves és a kelt kalácsok osztatlan sikert arattak a vendégek körében. A jó hangulatról a Fuchs zenekar gondoskodott.
Rácz Hajnalka Mária
Kövessen minket a Facebookon is!