• Március 29. péntek, Auguszta
Program 2022. március 22. 13:28

Sikert hozott a 13-as szám a kiskőrösi Agrár Expónak

Képriport
Sikert hozott a 13-as szám a kiskőrösi Agrár Expónak
Fókuszban a minőségi, kézműves élelmiszerek

Hirdetés

Hirdetés

A hagyományosan húsvéti előtti időszakban, idén március 19-20-án megrendezett XIII. Duna-Tisza közi Agrár Expo rácáfolt a babonára. A tizenhármas szám ugyanis szerencsét hozott, az expo nagyon sok látogatót vonzott: két nap alatt mintegy tízezer érdeklődő, vevő fordult meg a vásár standjainál, a szabadban kiállított mezőgazdasági gépcsodáknál és az expót színesítő kulturális eseményeken.

A vásár fővédnöke, Font Sándor országgyűlési képviselő, a parlament Mezőgazdasági Bizottságának elnöke nyitó beszédében arra emlékeztetett: Nagy Tamás, a vásár főszervezője tizenhárom évvel ezelőtt azzal a céllal hívta életre az Agrár Expót, hogy népszerűsítsék a kézműves termékeket, a helyben termelt magyar élelmiszereket. A tömegeket vonzó vásár is tudatosítja annak fontosságát, hogy a magyar termékek vásárlásával azokat a hazai termelőket segítjük, akik itthon, belföldi munkaerővel állítanak elő kitűnő élelmiszereket.

Hogy miből is válogathattak a vevők? A választék hatalmas volt, sőt sok árusnál kóstolni is lehetett. Sonkák, kolbászok, szalámik, kecske-, juh-, és tehénsajtok, pékáruk, biotermékek, befőttek, lekvárok, mézek, hidegen sajtolt olajok, magvak, zöldségpástétomok, gombakészítmények, gyümölcslevek, borok, pálinkák, házi sörök, csokoládék, fűszerek, sütemények, helyben termelt gyümölcsök, aszalványok és egyéb termékek készítői mutatták be portékájukat. A sort lehetetlen folytatni, ugyanis 100 kiállító több mint 2000 fajta, részben új termékkel rukkolt ki. A legtöbb árus el is mondta, hogyan is készülnek a finomságok. 

Az expo kiállítóit és közönségét elsőként Domonyi László köszöntötte. Kiskőrös város polgármestere elismerését fejezte ki a szervezőknek, akik olyan expót szerveznek, amely mind a termelőknek, mind az oda látogatóknak ingyenes, amit a városvezető országosan is egyedülállónak nevezett.  
A polgármester emlékeztetett: a városban hamarosan elkészülő, mindennap nyitva tartó, fedett termelői piaccsarnok ötletét is gyakorlatilag az agrár expo sikere adta.

Font Sándor szintén elismerő szavakkal szólt arról, hogy egy minden tekintetben profi módon megszervezett agrárvásár hirdeti a Duna-Tisza köze, benne Kiskőrös és környéke minőségi árutermelés melletti elkötelezettségét. Az országgyűlési képviselő külön is kiemelte Nagy Tamás főszervező töretlen elkötelezettségét és munkáját a kézműves termékek népszerűsítése mellett.

Az expót Magyarország agrárminisztere nyitotta meg. Dr. Nagy István bevezető gondolatai között az elmúlt évek gazdasági sikereinek számbavétele mellett ott volt, hogy a mezőgazdaság immár komoly mértékben járul hozzá a nemzeti össztermékhez (GDP). Az orosz-ukrán háború pedig bebizonyította, hogy milyen nagy jelentőséggel bír az agrárium, és hogy a kormány milyen korlátozó intézkedéseket vezetett be a mezőgazdasági termékek kivitele, egyben a magyar emberek biztonságos élelmiszerellátása érdekében.

A tárca vezetője arról is beszélt, hogy a pandémia alatt szerencsére a termelők nem online dolgoztak, kint voltak a piacokon és árulták a portékáikat. Aki hajlandó letenni az asztalra a mindennapi betevőnket, annak meg kell kapnia a tiszteletet. Ezért a kormány támogatja a mikro nagyságú, azaz családi méretű élelmiszer-előállítókat. Uniós keretekből 15 ezer eurós összegre, azaz 5 millió forintra lehetett pályázni önrész nélkül. A helyi piacok fejlesztésére külön-külön 100-100 millió forintra pályázhattak a települések.

Az élelmiszertermelés azért is fontos, mert ha egy család képes ebből megélni, az számukra egyben munkahelyet jelent, erősíti a településhez, a vidékhez való kötődést, amely a térségek lakosságmegtartó erejét növeli hosszú távon – hangsúlyozta Nagy István.  

A vásár közönsége ezúttal sem maradt éhen a standoknál biztosított folyamatos kóstolásnak és annak köszönhetően, hogy Flórián János és csapata fenséges, bográcsos pacal, birka és vaddisznó pörköltet készített az expó szabadtéri részén, amit mind a kiállítók, mind a látogatók előszeretettel fogyasztottak.

A szombat délutáni műsor a Kiskőrösi Evangélikus Iskola Petőfi Sándor Általános Iskola néptánc csoportjainak fellépésével kezdődött, Gájer Bálintnak, a „swing hercegének” műsorával folytatódott.

Vasárnap sem lanyhult a forgalom, már délelőtt nagy volt az érdeklődők száma, amit csak fokozott a kiskőrösi mazsorett csoportok bemutatója. A vásári forgatag és a program vasárnapi műsorfolyamát a magával ragadó Janza Kata produkciója koronázta meg, aki ABBA és Neoton dalok mellett ismert világslágereket adott elő a közönséget is dalra fakasztva.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Font Sándor Kiskőrös

Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés