Kitüntetések, vidám hangulat a XIX. Vármegyei Polgárőr Napon
Elsőként Dunapataj polgármestere, Dusnoki Csaba köszöntötte az esemény vendégeit. A településvezető beszédében rámutatott:
„A polgárőr nap a vármegyei polgárőrség sikereinek ünnepe. Alkalom, amikor a kiszámíthatatlan, migrációtól és háborútól sújtott világban megállhatnak a polgárőrök és értékelhetik eredményeiket, új célokat fogalmazhatnak meg.”
Dr. Gulyás Zsolt rendőr dandártábornok, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője kihangsúlyozta: a polgárőrség a rendőrség stratégiai partnere, majd köszönetet mondott azért, hogy a polgárőrök azt áldozzák fel a közösség szolgálatára, ami a legdrágább: az idejüket. Mint fogalmazott, kinevezése után törekedett arra, hogy a rendőrség és a polgárőrség több közös szolgálatot szervezzen, ami sikeresen megvalósult.
Font Sándor országgyűlési képviselő rámutatott: a polgárőrök azok, akik az adott településen a legnagyobb személy- és helyismerettel rendelkeznek, ezért is pótolhatatlanok a közbiztonság fenntartásában, a bűnüldöző munka sikerében. Mint fogalmazott, rendkívül szerény körülményekből építkezett a polgárőrség a kezdetekben és lett azzá, ami ma: jól szervezett, Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő és legpatinásabb szervezete.
A képviselő szólt arról is, hogy hamarosan rendkívül feszes, a háborús veszélyhelyzetre figyelemmel megalkotott jövő évi központi költségvetés tárgyalását kezdi meg az Országgyűlés. Ennek ellenére a polgárőrség mintegy 10 százalékos többlet támogatását javasolják, hiszen a forrásokat biztosítani szükséges a nemzet és a családok védelme érdekében. A költségvetés ezen fejezetét jó szívvel szavazza meg – ígérte a képviselő.
A beszédek elhangzását követően Fekecs Dénes a Bács-Kiskun Vármegyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke és Gulyás Zsolt rendőr dandártábornok elismeréseket adott át.
Polgárőr Érdemkereszt arany fokozat
Dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke a polgárőr mozgalomban végzett tevékenysége elismeréseként a Polgárőr Érdemkereszt arany fokozatával tüntette ki Szabadi Istvánnét, a Bátyai Polgárőrség elnökét és Fodor Mihályt, a Szabadszállási Polgárőr Egyesület elnökét.
Bóbis Attila rendőr alezredest, a Kalocsai Rendőrkapitányság vezetőjét a polgárőr mozgalom támogatása elismeréseként.
Polgárőr Érdemkereszt ezüst fokozat
A polgárőr mozgalomban végzett tevékenysége elismeréseként a Polgárőr Érdemkereszt ezüst fokozatával tüntették ki Majer Zoltánt, a Kisszállási Polgárőr Egyesület elnökhelyettesét.
Babák Péter rendőr alezredest, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központ vezetőjét és Váróczi-Bakos Rita címzetes rendőr őrnagyot, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság, Bűnmegelőzési Osztály megbízott osztályvezetőjét.
Polgárőr Érdemkereszt bronz fokozat
A polgárőr mozgalomban végzett tevékenysége elismeréseként a Polgárőr Érdemkereszt bronz fokozatával tüntették ki Hirmann Józsefet, a Kunbaracsi Polgárőrség tagját. Farkas Attila rendőr főtörzszászlóst, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság, Közlekedésrendészeti Osztály, balesethelyszínelő és balesetmegelőzési előadóját, és Nyul Krisztián rendőr főtörzszászlóst, a Kalocsai Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály, Dunapataji KMB csoport vezetőjét.
Dr. Gulyás Zsolt rendőr dandártábornok kilenc olyan polgárőrt részesített elismerésben, akik a rendőrség és a polgárőrség közötti együttműködésben kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.
A Bács-Kiskun Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke, dr. Fekecs Dénes Kiváló Polgárőr jelvény elismerésben részesítette a kalocsai és a kiskőrösi járásból
Dostyicza Ferencet, a Hajósi Polgárőr Egyesület tagját, Ifj. Vörös Tibort, a Kalocsai Polgárőr Egyesület tagját,Csatai Róbertet, Szauter Zoltánt, a Miskei Polgárőr Egyesület tagjait, Szakács Jánost, Szabó Tibort, a Páhi Önkéntes Polgárőr Egyesület tagjait, Romsics Vincét, a Polgárőr Egyesület Szakmár tagját, Végi Lajost, Molnár Józsefet, a Solti Polgárőr Egyesület tagjait, Takácsné Aranyi Ilonát, az Újteleki Polgárőr Egyesület tagját, Ulbert Pálnét és Kovács Árpádot, a Vagyon és Életvédelmi Polgárőr Egyesület Dunapataj tagjait.
Az ünnepélyes kitüntetés átadás az Újszelek Polgárőr Egyesület polgárőr igazolványainak ünnepélyes átadásával zárult, majd a nap hátralévő részében a szabadidős programoké volt a főszerep.
Zsiga F.
Kövessen minket a Facebookon is!