Falualapítókat ünnepelték Császártöltésen
A megnyitó Gatter Kitti és Németh Nóra szavalatával kezdődött, majd Takácsné Stalter Judit polgármester asszony mondott beszédet. Az összefogás erejéről mesélt, amely minden közösség mozgatórugója. Császártöltésen ennek az összefogásnak a szép példája a Babaház kialakítása vagy a Kilátó felújítása. Sok-sok ember önzetlen munkája, felajánlása nélkül csak álom maradt volna mindkettő.
A rendezvény a Főkáptalani pincesoron folytatódott tovább, ahol „Nyitott Pincék” hívogatták az érdeklődőket a Császártöltési Pincesorokért Egyesület szervezésében. A Császártöltés Fejlődéséért Közalapítvány önkéntesei gyönyörű csillámtetoválásokat készítettek kicsiknek és nagyoknak. A nyitott pincékben bort kóstolhattak az érdeklődők és sült kolbászt, kézműves hamburgert, pecsenyét vagy éppen fagyit is vásárolhattak mellé.
A szombat reggel a Horgásztavaknál horgászversennyel indult, majd a délelőtt folyamán kirakodóvásár, ingyenes ugráló vár, buborékfoci és körhinta várta a gyerekeket. A Rózsakertben a Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány tagjaival száraz virágokból lehetett ajtódíszeket alkotni, a „Falatkák” Óvodai Alapítvány tagjai segítségével pedig kavicsfestés kínált hasznos időtöltést az érdeklődő kicsiknek és kísérőiknek. A Császártöltés Fejlődéséért Közalapítvány és a kiskőrösi Egészségfejlesztési Iroda támogatásának köszönhetően eközben a Ligetben a „Töltési Terepfutás” játékos feladataival „küzdöttek” a baráti társaságokból, családtagokból álló csapatok. Köszönjük Füleki Antalnak a verseny lebonyolítását! A jelenlévő gyerekek nagy-nagy örömére, az Önkéntes Tűzoltók egy fergeteges Habpartyt varázsoltak a gyepre a délelőtti programok zárásaként.
Délután a V&K Fitness Club bemutatójával kezdődött a műsor, majd az eredményhirdetések és díjátadók következtek. Takácsné Stalter Judit polgármester asszonytól először a Főzőverseny helyezettei vehették át értékes nyereményeiket. Idén is nehéz dolga volt a zsűrinek, - Varga Kálmánnak, Vancsik Györgynek és Lakner Józsefnek - hiszen hat remek minta közül kellett kiválasztani a legjobbakat.
Ezután a „Töltési terepfutás”eredményei kerültek kihirdetésre, pizza utalványokat vehettek át a helyezettek.
A borverseny eredményeit - Lakner László, a Császártöltési Hegyközség elnökének távollétében – Takácsné Stalter Judit polgármester asszony ismertette, majd átadta az okleveleket és kupákat a díjazottaknak. A hagyományokhoz híven a Táncoló Sváb szobrát díjnyertes boraikkal ismét bőségesen meglocsolták a borászok, ezzel biztosítva a jövő évi jó termést.
A Horgászverseny okleveleit Dóra Zoltán, a Horgászegyesület elnöke és Tóth József titkár adta át.
Ezután a jó tanulók díjazása következett, ahol Marokityné Török Dóra, a Császártöltés Fejlődéséért Közalapítvány elnöke a polgármester asszonnyal együtt adta át az alapítvány által megítélt pénzjutalmakat és az elismerő okleveleket a kimagaslóan jól teljesítő középiskolás és az egyetemen, főiskolán tanuló diákok részére. A vacsora után a tázlári Los Teras zenekar húzta a talpalávalót., majd Ilyés Attila varázsolt remek hangulatot a Retro disco keretein belül.
Vasárnap délután került sor a „Koccintó” Császártöltési Sváb Sarok Pince és Présház és a felújított Szálas Béla Kilátó átadására. Köszöntőt mondott Bányai Gábor országgyűlési képviselő, Rideg László, a Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának elnöke és Takácsné Stalter Judit polgármester. Az ünnepélyes szalagátvágás után Főtisztelendő Nagyidai Zsolt esperesplébános felszentelte az épületeket. A műsorban közreműködött a Fuchs kórus és a Császártöltési Fúvószenekar. Hideg italokkal, kemencében sült finomságokkal és vaddisznó pörkölttel vendégelték meg a szervezők a megjelenteket.
Köszönettel tartozunk mindenkinek, aki munkájával, adományával, jelenlétével hozzájárult a rendezvénysorozat sikeres lebonyolításához!
Rácz Hajnalka Mária
művelődésszervező
Kövessen minket a Facebookon is!