• Február 22. csütörtök, Gerzson
Gasztro 2023. június 26. 15:04

Újra várja vendégeit a hartai Panoráma Halászcsárda és Vendégház

Újra várja vendégeit a hartai Panoráma Halászcsárda és Vendégház
Harta újratelepítésének 300. évfordulója megünneplésének egyik emlékezetes eseménye, hogy az önkormányzat által megvásárolt, közvetlen Duna-parti fekvésű Panoráma Halászcsárda és Vendégház immár kívül-belül megújulva, az önkormányzat üzemeltetésében újra kinyitott. Az első vendégek a testvértelepülések delegációi voltak, azonban bárki látogathatja a nagy múltú vendéglátóhelyet. Dollenstein Lászlóval, Harta nagyközség polgármesterével a fejlesztésről beszélgettünk.

Hirdetés

Hirdetés

- Hartán 2015-ben kezdtünk bele egy nagy munkába: a község számára visszaszereztük a Duna-partot. Korábban településünknek e leghangulatosabb részén az önkormányzatnak egy talpalatnyi földje nem volt. A hídra vezető út előtti részen 16 tulajdonostól vettünk meg 1,3 hektárnyi területet. A legmegdöbbentőbb, amit az ünnepségen jelenlévő helyettes államtitkár is elismeréssel fogadott: a hídon túl, azaz közvetlenül a Duna-parton 2,2 hektárt vásároltunk meg 649(!) embertől. Erre sokan azt mondták a kezdetek kezdetén, hogy ezt lehetetlen lesz végég csinálni. Szerencsére nem nekik lett igazuk, ám innentől vált igazán érdekessé a dolog, mert ott maradt a Panoráma Halászcsárda, ami már 2020 nyár vége óta nem működött.

Ezt vásároltuk meg, nem titok, elég borsos áron, 95 millió forintért, majd a Kormány gazdaságélénkítő programja keretében kapott 200 millió forintból és a későbbi 30 millió forint többlettámogatásból felújítottuk, bővítettük az épületet. Aki járt nálunk, az tudja, hogy a hartai Duna-partnak különös varázsa van, ami vonzza a helybélieket és a turistákat. Úgy gondoltuk, bár a vendéglátás most nehéz időket él, de ha sikerül a csárdát jól menedzselni, az a’ la carte étkeztetés mellett napi menüt kiszállítani, egy ilyen méretű településen, mint a miénk, komoly létjogosultsága van ennek az egyébiránt nem tipikusan önkormányzati üzletágnak. A kezdeti tapasztalatok szerint a várakozásunknak megfelelő forgalom és bevétel realizálódni látszik.

Mennyibe került a teljes beruházás?

Összesen 290 millió forintba, amelyből mintegy 60 millió forint volt az önkormányzati saját erő.

Milyen további terveik vannak?

Egyes hétvégeken, nagyobb ünnepekkor különleges gasztro-napokat fogunk tartani, a tájegységre jellemző ételekkel, italokkal, a közösségi programok mellett. A nyitás óta eltelt időszak vendégforgalma bíztató, reméljük, a nyári főszezon a térségből is ide vonzza majd a turistákat.

Zsiga Ferenc

Menürendelés, asztalfoglalás: Hartai Panoráma Halászcsárda 06-70/6676-822

Kövessen minket a Facebookon is!