• December 18. szerda, Auguszta
logó
Gazdaság 2024. december 9. 11:35

Paks II.: Fontos döntések, mozgalmas hetek

Paks II.: Fontos döntések, mozgalmas hetek
Az év utolsó hetei is aktívan telnek a Paks II. projektben: megérkezett az Országos Atomenergia Hivatal döntő jóváhagyása, így a projekt fontos lépéssel került közelebb az első betonöntéshez. Eközben a terület-előkészítés és a reaktortartály gyártása is terv szerint halad.

Hirdetés

Az Országos Atomenergia Hivatal jóváhagyta az úgynevezett első beton öntéséhez szükséges előzetes biztonsági jelentést, ami a paksi atomerőmű-beruházás újabb fontos lépése. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter komoly mérföldkőnek nevezte a hatóság jóváhagyását. – Az előzetes biztonsági jelentés elkészítéséhez szükség volt a résfal megépítésére, és szükséges volt begyűjteni a talajszilárdítás során keletkezett tapasztalatokat is – tájékoztatott. Arra is kitért, hogy ezen engedély azt is jelenti, hogy az első beton öntését követően a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség sztenderdjei szerint hivatalosan is építés alatt álló nukleáris létesítménynek minősül majd a Paks II. Atomerőmű.  – Zajlik a talajkiemelés 23 méteres mélységig, a talajszilárdítás során a földbe lefúrni szükséges 75 ezer cölöp közül 39 ezer, azaz már több mint fele a földben van – ismertette a november végi, december eleji állapotot.

Az Országos Atomenergia Hivatal honlapján közölte: a Paks II. Zrt. teljesítette a létesítési engedélyben rögzített, valamint a frissített előzetes biztonsági jelentés OAH általi értékelése során vállalt, a visszatartási pont feloldásának feltételéül szabott feladatokat. A Paks II. Zrt. ezzel megkezdhet további létesítési tevékenységeket a kapcsolódó engedélyekben szereplő kötelezések, feltételek teljesítését követően.

Miközben Pakson, a munkaterületen már ezren dolgoznak, a külföldi gyártóbázisokon is folyik a munka, Szentpéterváron kovácsolják a reaktortartályt. Megtörtént az 5. blokk reaktortartályának alsó és felső csonkzónáján található négy-négy darab, 850 mm átmérőjű csonk kialakítása, ún. „kihúzása”. A teljes műveletsor öt napig tartott, a folyamatot a Paks II. Zrt. szakemberei mellett az Országos Atomenergia Hivatal munkatársai is a helyszínen ellenőrizték. A következő lépés a további négy fő reaktorgyűrű (hasonló technológiával történő) kovácsolása, a teljes reaktortartály összeállítására az AEM-Technologies volgodonszki gyárában kerül sor.

Eközben napirenden van Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásával kapcsolatos törvények módosítása. A Paks II. beruházásról szóló államközi szerződést Magyarország és Oroszország között több mint tíz évvel ezelőtt kötötték, és ez alatt az idő alatt a világ – mint Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára fogalmazott – példátlan módon megváltozott. Ezek a radikálisan megváltozott körülmények indokolják a törvényjavaslatot, amellyel a kormányzat célja az, hogy a beruházás továbbra is zökkenőmentes legyen. – A kormányt az a cél vezérli, hogy a biztonsági előírások maradéktalan betartása mellett az erőmű mihamarabb működésbe lépjen – hangzott el a Parlamentben.

Kövessen minket a Facebookon is!


Hirdetés
Címkék: Paks

Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés