• December 18. szerda, Auguszta
logó
Közélet 2024. december 13. 10:39

Összefogtak diáktársukért a kiskőrösi középiskolások

Összefogtak diáktársukért a kiskőrösi középiskolások
Több, mint 200 ezer forintot gyűjtöttek össze műanyag palackok visszaváltásából a KSzC Kiskőrösi Wattay Technikum diákjai. A négyezernél is több flakonnal diáktársuk, Juhász Patrik iránti együttérzésüket és segítő szándékukat fejezték ki a középiskolások. Ráadásul akciójukat maguk kezdeményezték, és – példaértékű összefogással – valósították meg. Ebben természetesen az intézmény oktatóinak támogatására is számíthattak. Ahogy Benedek Tibor igazgató fogalmaz, páratlan pedagógiai lehetőség, és nagyszerű érzés megtapasztalni a fiatalok empátiáját, és az abból fakadó tettvágyat.

Hirdetés

A tizedikes Patrik koraszülöttként jött a világra, mozgásában akadályozottként él. A Wattay informatika ágazatán tanul, informatikusnak készül. Az igazgató és tanárai szerint elképesztő akaraterőről tesz tanúbizonyságot, ami tiszteletet ébreszt környezetében. Születésétől fejlesztéseken, különböző terápiákon vesz részt, ezeknek köszönhetően folyamatosan fejlődik.

A palackgyűjtést a 200 ezer forint összegyűjtését követően sem szeretnék lezárni a szervezők, de ezt az összeget ünnepélyes keretek között már átadták Patriknak. Ahogy az iskola közösségi oldalán közzé tették, kezeléséhez szeretnének ezzel hozzájárulni, ami „a legújabb robottechnika segítségével történik”. Azonban a palackokat továbbra is gyűjtik és fogadják.

Emellett a Kiskőrösi Wattay és a Kiskőrösi KEVI közös szervezésében egy jótékonysági koncertet is rendeztek. A soltvadkerti evangélikus gyülekezeti házban a KEVI fúvószenekara adott műsort, az est bevétele pedig ugyancsak Patrik fejlődését szolgálja.

Az igazgatótól megtudtuk, hogy Gmoser István, a zenekar vezetője kereste meg az iskolavezetést azzal, hogy a kiskőrösi KEVI hagyományos jótékonysági hangversenyének bevételét – Szentgyörgyiné Szlovák Mária, a KEVI főigazgatója felvetése nyomán – ezúttal egy wattays tanuló javára szeretnék felajánlani. Így esett a választás Patrikra. S mivel ő és a családja Soltvadkerten élnek, Homoki Pál evangélikus esperes segítségével az ottani gyülekezeti ház befogadta a koncertet.  

– Felemelő érzés részesének lenni egy ilyen összefogásnak, és nagy öröm számomra, hogy mindez a mi diákunk javát szolgálja. Újdonsült igazgatóként nagyon büszke vagyok a Wattay közösségére – mondta el az igazgató.

Kövessen minket a Facebookon is!


Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés