• December 18. szerda, Auguszta
logó
Közélet 2024. december 14. 07:00

Újbor mustrára hívták a borászokat

Újbor mustrára hívták a borászokat
„Kóstold meg az új boromat” szlogennel sokéves hagyomány, hogy újbor kóstolóra hívják a kiskőrösi és a környékbeli borászokat, a valamint a Kiskőrösi Gondűző Borlovagrend tagjait. Az idei rendezvényt a Hagyományok Házában tartották. Az esemény szervezője a borrend mellett Kiskőrös Város Hegyközsége és Kiskőrös Város Önkormányzata volt.

Hirdetés
  • A termelői munka igazi gyümölcse, amikor meg tudjuk kóstolni az éves termést, az új borokat – mondja Filus János, a Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsának alelnöke. 25 éve tartjuk a szokást, hogy véleményezzük egymás új borait. Komoly eszmecserét folytatunk arról, hogy milyen volt az évjárat, mit és hogyan kellett megoldanunk a növényvédelemben és a borkészítés során. Nagyon sokat tanulhatunk ilyenkor egymástól. Itt nincs tabu téma, vagy sértődés, aki építő kritikát mond, azért teszi, hogy a következő borok még jobban sikerüljenek – hangsúlyozza Filus János.
  • Az évjáratot értékelve a tanár úr elmondta: „Tavasszal volt két komoly fagy, majd egy esős periódus, ezután pedig egy hosszúhosszú meleg, száraz időszak következett. Július végén kezdődött a szüret és augusztus végére szinte be is fejeződött. Ilyen az én praxisomban még nem fordult elő. A meleg időben sokat kellett küzdeni, hogy a borokat le tudjuk hűteni, nagyon nehezen tisztultak a nedűk. Nagy figyelmet kellett fordítani a fehérjestabilitásra is, többször kellett deríteni.”
  • Kiss György, a borlovagrend főpohárnoka szerint a kékfrankos rozék hozták a formájukat, a Néró rozéknál jobban sikerültek most. Szentpéteri Attila Néró Siller mintája elnyerte a tetszését. Faragóné Opauszki Ildikó az olasz rizlingeket dicsérte meg a kövidinkák mellett. Hangsúlyozta, hogy Nagy Tamás két olaszrizling bora megérdemli az elismerést. Majd megemlítette, hogy számára kiemelkedő Nikléczi Gábor Generosa bora. 

A „Kóstold meg az újboromat” című rendezvényre összesen 63 bort neveztek be, 45 fehér, 14 rozé és 4 vörösbort. A borkóstolón Béleczki Mihály a Kiskőrösi Gondűző Borlovagrend nagymestere mellett Domonyi László polgármester köszöntötte a megjelenteket. Ezt követően Pfeifer Ottó evangélikus lelkész, Tóth Tibor katolikus plébános, valamint Pénzes Péter református lelkipásztor megáldották az újborokat és készítőiket. A kitűnő birkapörkölt ebéd elfogyasztása után – melyet Kecskeméti János borlovag, önkormányzati képviselő készített – a borászok, borlovagok még sokáig beszélgettek a fehér asztal mellett.

A rendezvényt Kuti István, az Elektro Favorit műszaki üzlet tulajdonosa támogatta.

G.A.

Kövessen minket a Facebookon is!


Hirdetés
Címkék: Kiskőrös

Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés