• December 18. szerda, Auguszta
logó
Közélet 2024. december 9. 15:30

Evangélikus Manoda Bölcsőde nyílt Soltvadkerten

Képgaléria
Evangélikus Manoda Bölcsőde nyílt Soltvadkerten
Európai Uniós forrásból valósult meg az Evangélikus Manoda Bölcsőde Soltvadkerten, melynek ünnepélyes átadását advent második vasárnapján tartották. A szalagátvágást hálaadó istentisztelet előzte meg a gyülekezeti házban, ahol Kondor Péter, a Déli Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét.

Hirdetés

Az ünnepi istentisztelet végén Homoki Pál esperes mondott köszönetet mindazoknak, akiknek szerepe volt az új létesítmény megszületésében. Elsőként Gáspárné Gillich Helgának, aki az ötlet gazdája és a pályázat gondozója volt. Font Sándor országgyűlési képviselőnek, aki mindvégig követte és támogatta a pályázat útját. Font Izoldának, aki megtervezte az épületet. Csák Dániel városi főépítésznek, és a kivitelező Vida Bau Kft.-nek. A homlokzatot díszítő Luther rózsáért, melyet Furákné Tóth Ildikó készített el, a tavalyi konfirmandusok szüleinek. A Quatro Sport Kft. -nek a berendezésért és a bútorzatért, a szakmai segítségért pedig a Magyarországi Evangélikus Egyház Diakóniai Osztályának mondott köszönetet. Szakmai tanácsokkal szolgált a bölcsőde létrehozásához Tóth Márta. Megköszönte a soltvadkertiek adományait, az egyéniektől kezdve az Evangélikus Szüreti Bál bevételén át Soltvadkert város felajánlásáig, mely az épület előtti járda kivitelezését jelentette.

Az ünnepélyes átadást már a napokban a használatbavételi engedély beadása követi, és az engedélyek megérkezése után, 2025. januárjában már gyerekzsivaj töltheti be az épületet, ahol Lechner Csilla és Ungváriné Farkas Tímea várja majd a nyolc, már beíratott kisgyermeket.

Homoki Pál elmondta azt is, hogy az aznapi perselypénzt a bölcsőde még hiányzó berendezési tárgyainak beszerzésére fordítják majd.

Az istentiszteletet követően az Evangélikus Manoda Bölcsőde épülete előtt gyűlt össze a szép számú ünneplő, ahol Font Sándor országgyűlési képviselő mondott beszédet, majd Csák Dániel Soltvadkert Város főépítésze ismertette a beruházás legfontosabb adatait. Mindketten kitértek a további bővítés lehetőségére is. Az épületet ezután Kondor Péter püspök áldotta meg, majd a kulcsok átadása és az ünnepélyes szalagátvágás után elsőként a leendő bölcsisek és szüleik léphették át a küszöböt. A gyerekek odabent azonnal birtokba vették a játékokat, és boldogan ismerkedtek a számukra kialakított környezettel.

Kép és szöveg: SIKK Fotó és Média

Kövessen minket a Facebookon is!


Hirdetés
Címkék: Soltvadkert

Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés