Nemzeti életérzés és LGT Kiskőrösi Városalapítók Napján
A folytatásban sem adta alább a színvonalat az önkormányzat szervező teamje: a Kiskőröst újratelepítő elődeinknek tisztelgő nagyrendezvényen mindent megtaláltunk, ami egy jó fesztiválhoz szükséges. Hagyományőrző és könnyűzenei-kulturális műsorok, gasztronómia, borutca, vidámpark, tánc és buli minden stílusban, minden korosztálynak.
A szombat délelőtti birkapörkölt-főző verseny életre hívója Barkóczi László volt, aki közösségi emberként felismerte, hogy lenne igény az egykor jó hangulatú főzőversenyek feltámasztására. Az ötletet tett követte, és végül 14 csapat, munkatársi és baráti társaságok pörgették a bográcsokat a Pozsonyi utcai nagysátorban. Bár az eseményt versenyként hirdették meg de az igazi nyertes mégis az a legalább 500 ember volt, akik jó ízűt falatoztak a szaftos-ízes pörköltekből, amit kiskőrösi borokkal öblítettek le.
A rend kedvéért a végeredmény:
I. Elkolbászoló Team (Flórián János és csapata)
II. Kiskőrösi Kakaspörkölt Főző Egyesület (Dedák Pál és csapata)
III. Kiskőrösi Gazdakör (Opauszki János és csapata).
Különdíjasok: Balázsék csapata, illetve a Páhi Gazdakör Egyesület.
Délután ismét a nagyszínpadra terelődött a fókusz. Elképesztő az az energia és színpadi jelenlét, amivel pillanatok alatt elvarázsolta a közönségét a 72 éves Oszvald Marika és partnere, Peller Károly. Látható volt, hogy az embereknek igényük van a kulturált szórakoztatásra, és ez az esemény (is) maximálisan megfelelt ennek. Domonyi László polgármester a közönséggel együtt élvezte a Jászai Mari-díjas operett-énekesnő dalait. Majd az ünnepélyes megnyitó után került sor a városalapító Wattay család bronz domborművének megkoszorúzására a városházánál.
Délután a helyi néptáncos csoportok vették birtokba a nagyszínpadot. A SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola növendékei és a Kiskőrös Néptáncegyüttes adott műsort. A Palánta és a Töpörtyűk gyermekcsoportok, a Csicsergők kamaszcsoport, illetve a Kiskőrös Néptáncegyüttes felnőtt kara is bemutatta produkcióját. Sőt, vendégeket is fogadtak: a Kvítek Néptánccsoport tagjai Csehországból érkeztek Kiskőrösre, akik este a Borutcában fergeteges táncházzal hívták mulatságba a helyieket.
A szombati nap talán leginkább várt programja a ZENEVONAT Szuperkoncert volt, az LGT legnagyobb slágereivel. Fellépett Karácsony János és Solti János az LGT legendái, valamint Heincz Gábor Biga és Szirota Jennifer. A zenei kíséretről az Abrakazabra zenekar gondoskodott. A koncerten felcsendültek olyan ikonikus LGT slágerek mint, a Nem adom fel, a Zenevonat és az Álomarcú lány.
Mindig jó ötlet egy népszerű étel köré csoportosítani a programokat, márpedig a kiskőrösi szaladgálós rétessel még sohasem okoztunk csalódást. Vasárnap színes programokkal folytatódott a Rétesfesztivál.
A főtéri nagysátor alatt 18 csapat lányai-asszonyai szaladgáltak az asztalok körül, óvatos gondossággal húzogatva, nyújtogatva a papírvékonyra simuló tésztát. A Wattay középiskola két csapattal is dolgozott, sütöttek a Kőrös körül Nők és a hagyományőrző egyesületek, valamint az önkormányzat munkatársai is. Sőt, Csabaszabadiból, Mezőberényből és Dabasról is érkeztek csapatok, hogy megmutassák rétessütési tudományukat. Kezük nyomán a nagyközönség különlegesebbnél különlegesebb réteseket kóstolhatott: a hagyományos túrós, mákos, meggyes, szilvás és almás rétes mellett levendulás, spárgás, rozmaringos és gomolyás tölteléket is készítettek a csapatok. Természetesen itt is inkább névleges volt a verseny, minden csapatot oklevéllel és egy kiskőrösi ajándékcsomaggal díjazott a város vezetése.
A sütéshez a jó hangulatról néptáncosok, citerások és dalkörök gondoskodtak. A Kiskőrösi Szivárvány Szlovák Néptáncegyüttes két műsorszámmal is fellépett. Mivel nincs fesztivál Kiskőrösön mazsorett nélkül, színpadra léptek a Nárcisz, a Gyöngyszem, az Orchidea, a Sarkifény és a felnőtt mazsorett csoport bájos lányai is Gmoser György és Gubacsi Zsófia vezetésével.
Délután a nap egyik sztárfellépője Singh Viki énekelt saját dalokat és világslágereket. Bájos személyisége és remek énekhangja elvarázsolta a hallgatóságot, majd este ismét megtelt a főtér az Ébredés koncertre. Piros zongorán Rakonczai Viktor kísérte Kökény Attilát, mindezt nagyzenekari kísérettel. A produkcióban saját dalok mellett magyar és világslágerek is felcsendültek a közönség örömére.
Így alakult, hogy az idei városalapítók napján kellemes környezetben, ragyogó időben, igazán szórakoztató programokon találkozhattunk rég nem látott ismerősökkel, barátokkal, kellemes perceket-órákat tölthettünk el együtt, feledve a mindennapok nyűgét és nehézségeit. Hisz ezért volt minden, értünk volt minden. Köszönjük!
Kövessen minket a Facebookon is!