• Október 22. kedd, Előd
Megnyitották az ERFO új üzemét Kalocsán

Megnyitották az ERFO új üzemét Kalocsán

2021. június 16. 08:22 | Kalocsa

Esélyt kell teremteni és munkahelyeket kell létrehozni a megváltozott munkaképességűeknek, mert mindenkinek az a közös érdeke, hogy lehetőleg munkából és bérből éljen meg az is, akinek a munkavégző képessége megváltozott – hangsúlyozta Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára Kalocsán, ahol június 10-én megnyitották az ERFO Közhasznú Nonprofit Kft. üzemét. Attól, hogy valakinek megváltozik a munkavégző képessége, nem változik meg az alapvető akarata, hogy magát is és a családját is munkából, bérből tartsa el. Ezek a jó példák, mint az itteni is mutatják, szükség van a munkahelyre, ahol az ilyen emberek közösségben vannak, és értéket állítanak elő – mondta az avatón Fülöp Attila, aki hozzátette, kiemelt célja a kormánynak, hogy a foglalkoztatást tovább bővítse.

Részletek
Letették a Kalocsa-Paks Duna-Híd alapkövét

Letették a Kalocsa-Paks Duna-Híd alapkövét

2021. június 15. 11:34 | Kalocsa Paks

Az új Duna-hídnak köszönhetően Kalocsa és az M6 autópálya, valamint Kalocsa és Paks között a menetidő hozzávetőlegesen 15 percre csökken. A beruházásnak jelentős gazdaságélénkítő hatása várható a térségben. A híd alapkőletételi ünnepségén jelen volt Süli János, a Paksi Atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter, Tolna megye 3. számú választókerületének országgyűlési képviselője, Font Sándor, Bács-Kiskun megye 3. számú választókerültének országgyűlési képviselője és Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese. A 2024 nyarára elkészülő Kalocsa-Paks új Duna-híd, a 20. híd lesz a Duna magyarországi szakaszán.

Részletek
Soltszentimre - egy szerethető község nagy múlttal és jövővel

Soltszentimre - egy szerethető község nagy múlttal és jövővel

2021. június 3. 12:53 | Soltszentimre

Soltszentimre 1350 lelket számláló csendes, gondozott kistelepülés a kiskőrösi járásban, 20 kilométerre Kiskőröstől és 40 km-re a megyeszékhelytől, Kecskeméttől. Nagy István polgármester szerint egy szerethető község, aminek van múltja és jövője is. Itt van például a névadó Szent Imre herceg legendája, aki a hagyomány szerint a közeli királyi vadaskertben, azaz a mai Soltvadkert területén szerzett halálos vadászbalesetet és a hazafelé úton a település határában lelte halálát. Az ő emlékére emeltette apja, István király a templomot, amit az utókor Csonka-torony néven ismer. Ami pedig a jövőt illeti, leginkább azok a fiatalok a zálogai, akik letelepedtek a parányi településen, és – minden nehézség dacára – itt képzelik el az életüket.

Részletek
Egy sikeres város elkötelezett vezetője

Egy sikeres város elkötelezett vezetője

2021. június 3. 10:00 | Kiskőrös

Domonyi László egy modern, élhető és biztonságos kisváros alapjait rakta le Kiskőrösön Úgy harminc évvel ezelőtt szólította meg először a helyi politika Domonyi Lászlót. A fiatal vállalkozó akkor még nem gondolta, hogy pár év múlva alpolgármester lesz, majd több cikluson keresztül a város első embereként szolgálja majd szülővárosát, Kiskőröst. Az idáig vezető útról és a fontos köztes állomásokról is kérdeztük rendhagyóan szubjektív interjúnkban a polgármestert.

Részletek
Gyereknap a Kiskőrösi Rónaszéki Fürdőben

Gyereknap a Kiskőrösi Rónaszéki Fürdőben

2021. június 2. 12:08 | Kiskőrös

Május utolsó hétvégéjén megtelt a Kiskőrösi Rónaszéki Fürdő parkja, hiszen a Kiskőrös Város Önkormányzata, a Kunság-Média Nonprofit Kft., a Kőrösszolg Nonprofit Kft. és a Kiskőrösi Rónaszéki Fürdő szervezésében lebonyolított Kiskőrösi Kavalkád- Városi Gyermeknap kétnapos rendezvényére közel nyolcszázan látogattak ki.

Részletek
Görhoki tornát rendezett a HC Kiskőrös

Görhoki tornát rendezett a HC Kiskőrös

2021. június 2. 12:06 | Kiskőrös

Classic Spring Inline tornának adott otthont május 29-én a kiskőrösi Rajz Attila Jégpálya. Az eseményre négy csapat nevezett. Ezúttal a Szegedi Fekete Legyek bizonyultak a legjobbnak, második helyezést ért el a Hokimóki, Apahoki csapata, harmadikak lettek a Kalocsai Jégekék, negyedik helyen végzett a HC Kiskőrös – tájékoztatta lapunkat Szekeres Károly, a HC Kiskőrös elnöke, aki szerint egy kellemes hangulatú baráti torna élményével gazdagodtak a versenyzők.

Részletek
Instruktorok képzése kezdődik a Paks II. projektben

Instruktorok képzése kezdődik a Paks II. projektben

2021. június 2. 10:24 | Paks

Az engedélyezési szakaszból rövidesen létesítési ciklusba lép a Paks II. beruházás. Ezzel együtt megkezdődik a felkészülés az üzemeltetésre. Az üzemeltetői személyzet kiválasztásával, képzésével kapcsolatos munka keretében zajlik a képzést végző instruktorok kiválasztása is – vázolta Mittler István, a Paks II. Zrt. kommunikációs igazgatója.

Részletek
Rövid idő alatt visszaállhat Magyarország gazdasági teljesítménye

Rövid idő alatt visszaállhat Magyarország gazdasági teljesítménye

2021. június 2. 10:00

A gazdaság újraindítása, a beruházások ösztönzése és a munkahelyteremtés az előttünk álló időszak kiemelt kormányzati céljai. Font Sándor országgyűlési képviselő szerint akár a vártnál rövidebb idő alatt visszaállhat Magyarország gazdasági teljesítménye a világjárvány kirobbanását megelőző szintre. Többek között ennek esélyeiről és eszközeiről beszélgettünk.

Részletek
Búzaszentelést tartottak Kalocsa-Negyvenszálláson

Búzaszentelést tartottak Kalocsa-Negyvenszálláson

2021. június 1. 11:00

Május 9-én, vasárnap búzaszentelést tartottak Kalocsa-Negyvenszálláson. A szertartást a városrész templomának közösségét pasztoráló dr. Mészáros István mutatta be. A negyveni templomtól a közeli búzatáblához egy mezőgazdasági gépudvaron keresztül haladó körmenet tagjai közül sokan népviseletbe öltöztek. A szertartáson a városi önkormányzat is képviseltette magát.

Részletek
Modern vásárcsarnokot kap a kiskőrösi termelői piac

Modern vásárcsarnokot kap a kiskőrösi termelői piac

2021. május 31. 13:46

A kivitelezés fázisába ért Kiskőrös régi álma, megkezdődött a kistermelői piac infrastrukturális fejlesztése. Az egykori kínai áruház csarnokában fedett térbe kerülnek az elárusító standok, ahol időjárástól függetlenül, kulturált körülmények között találhat egymásra a termelő és a fogyasztó. Domonyi László polgármester hangsúlyozta, egy járási központnak rendelkeznie kell egy piaccsarnokkal, egy városi jelleget mutató, helyi termékeket értékesítő, mindennap nyitva lévő hellyel.

Részletek

Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés