• Április 19. péntek, Emma
Közélet 2021. december 16. 11:52

Sportos fejlesztéseket tervez Kiskőrös

Sportos fejlesztéseket tervez Kiskőrös
Foci-, kézilabda és teniszpályákat építenének Domonyi László, Kiskőrös polgármestere szerint már a 2021-es esztendő legelején látszott, hogy nagyon nehéz év következik, és ez így is lett. A pandémia teljes mértékben befolyásolta a város működését. Ahogy fogalmaz: mindent, mindvégig a védekezésnek és a biztonságnak kellett alárendelni.

Hirdetés

Hirdetés

–  Hogy alakultak ebben a helyzetben a város pénzügyi lehetőségei?

– Azt nem mondom, hogy a veszélyhelyzet extra költségvetési többletkiadásokat okozott volna, de mivel a bevételeink nagyságrendje számottevően csökkent, a takarékosság és az óvatosság minden döntésünk hátterében jelen volt. A költségvetés megalkotásakor ez már erőteljesen érvényesült, ennek ellenére a mindennapi életben nem volt érzékelhető, hogy bármi fontosról le kellett volna mondani. A város üzemeltetésére és a pályázatokra továbbra is meg tudtuk teremteni a szükséges forrásokat, befejeztük a nagy pályázatainkat, átadtuk a folyamatban lévő beruházásokat.

Soroljunk fel emlékeztetőül néhányat!

– Óriási öröm volt a legnagyobb pályázatunk, a Kőrisfa óvoda sikeres befejezése, aminek köszönhetően szeptember elsején a gyerekek már az új környezetben tudták elkezdeni a tanévet. Reméljük, hogy a téli hónapokban az energetikai paraméterek is kitűnőre vizsgáznak. Emellett átadtuk a Kiskőrös-Tabdi kerékpárutat, és befejeződött a Petőfi múzeum és a Küzdősportok háza energetikai korszerűsítése is. Összességében a megyei önkormányzat által koordinált TOP-forrásból megvalósult projektjeink nagy építési feladatai kivétel nélkül lezárultak. VP forrásból pedig a Seregélyesi út végének valamint a Szélesútnak az aszfaltozása is elkészült.

A járványügyi intézkedések közepette mit sikerült megtartani a híresen jóhangulatú hagyományos kiskőrösi rendezvények közül?

– E téren messze elmaradtunk a „békeidőben” megszokott gazdag kínálattól, és az egész évet a visszafogottság jellemezte. Több programról lemondtunk, majd a nyáron mi is fellélegeztünk kicsit. Szeptemberben megrendeztük a szüreti mulatságot, a „Szeptember végén„ című programunkat Dutra találkozóval, Experidance előadással, Rendvédelmi Szervek napjával egybefűzve, majd a októberben a Kakasfőző fesztivált. Nagyon örülök, hogy az újbóli szigorítások előtt még sikerült közös élményeket szereznünk. A Márton-napi libaünnepünk már visszafogott volt, és csak szabadtéri programelemek voltak, mint a futóverseny és a futókör átadása.

Mit tart 2021 legnagyobb eredményének Kiskőrösön?

– Ebben az évben beért az előző négy év előkészítő munkája, és nagyon komoly eredményeket tudunk felmutatni fejlesztések, beruházások, befejezett pályázatok terén. A nagyobb forrásigényű, látványos projektek mellett számos apró pályázaton is túl vagyunk. Mindezeket figyelembe véve mindenképpen úgy ítélem meg, hogy a pandémiás helyzet nehézségeivel együtt is egy sikeres évet zárunk 2021-ben.

Milyen reményekkel tekint a 2022-es év elé?

–  Köszönhetően azoknak a lehetőségeknek, amelyekből Font Sándor országgyűlési képviselő úr segítségével teremthettünk jövőképet Kiskőrös számára, egy elsősorban sportfejlesztésekben gazdag időszak elé tekintünk. Ígéretünk van arra, hogy megkezdődik a sportpálya felújítása, az egyes ütem mintegy 250 millió forintos fejlesztést jelent. Egy kültéri kézilabdapálya is megépül Kiskőrösön a következő év elején, a Kézilabda Szövetség segítségével, és nagyon bízunk abban, hogy a Magyar Tenisz Szövetség is kihirdeti a fejlesztései között városunkat. Belátható időn belül megvalósulni látszik a fürdőfejlesztéssel kapcsolatos nagy álmunk is. A régóta vágyott komplexum megtervezésére – mint ismert – 510 millió forintot nyertünk el. Úgy gondolom, hogy ezek a sikerek méltó folytatását adhatnák a 2021-ben megvalósult szériának. Bízom abban, hogy a következő évek sikerein is a jelenlegi kormánnyal és Font Sándorral fogunk tudni közösen együttdolgozni. Tajola-Tóth Tímea

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Kiskőrös

Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés