• Április 19. péntek, Emma
Közélet 2023. április 24. 09:21

Páhi igazi erőforrása az összetartó közösség

Páhi igazi erőforrása az összetartó közösség
Petz János első ciklusát tölti Páhi társadalmi megbízatású polgármestereként. Mint mondja, a tervei és a valóság nem mindenben fedik egymást az elmúlt négy évet tekintve, hiszen megválasztását követően szinte azonnal belecsöppent a világ a covidba, majd jött a válság. S bár mindez sok mindent felülírt, mégis úgy érzi, hogy sikerült tenni ennek az 1200 lelket számláló, jó infrastruktúrával rendelkező, kedves alföldi településnek a boldogulásáért és fejlődéséért.

Hirdetés

Hirdetés

– Mikor és miért köteleződött el a közügyek mellett?

– Innen hat kilométerre születtem, 43 éve élek Páhin. 2006 óta vagyok képviselő, 2014 és 2019 között alpolgármesterként tevékenykedtem. Emellett van egy speditőr vállalkozásom, ebben dolgozik a feleségem is. Két középiskolás gyermekünk van. Amikor 2006-ban eldöntöttem, hogy szerepet vállalok a helyi közéletben, a nagyobb gyermekünk óvodába készült, a kisebbet vártuk. Úgy gondoltam, hogy ha tudok valamit tenni azért, hogy az ő életük komfortosabb legyen, akkor miért ne tegyem meg? Elődömmel nagyon jó munkakapcsolatba kerültem, a vele való egyeztetés után vállaltam a polgármester-jelöltséget. Igyekszem az ő munkásságát folytatni.

– Milyen Páhin élni?

– A község fekvése kedvező, részben ennek köszönhető, hogy szívesen választják lakhelyül a fiatalok is. Például Budapest környékéről, Kecskemétről, Dunaújvárosból és a környékből költöztek hozzánk az elmúlt időszakban, jelenleg gyakorlatilag nincs is eladó ház a településen. Ez részben a falusi CSOK-nak köszönhető, és annak, hogy a község rendezett, megtalálható itt minden, amire szükség lehet a minőségi élethez felnőttnek, gyermeknek, vagy akár idősebbeknek.

– Mit jelent ez a gyakorlatban?

– A lélekszám 1200 fő, ami kiemelkedő infrastruktúrával és kiváló fekvéssel párosul. Ennek köszönhetően a megyeszékhely és a járásközpont is könnyedén megközelíthető. A községben van bölcsőde, óvoda, általános iskola alsó és felső tagozattal, orvosi és fogorvosi rendelő, védőnői szolgálat. A hitéletet a katolikus, református és evangélikus gyülekezetekben gyakorolhatják a hívők, utóbbi kettő közös templomban tartja istentiszteleteit, illetve egy kisebb baptista közösség működik. A közösségi élet hajtómotorjai a civil szervezetek. Van gazdakör, vadásztársaság, és egy kulturális és nemzetközi kapcsolatokért felelős civil szervezet is. A találkozások, kulturális programok helyszínei a művelődési ház és a közösségi térnek készült faluház, amit leginkább a lakosság vesz igénybe családi, baráti rendezvényekhez. Sport tekintetében hobbi szintű focira és túrázásra van lehetőség, egyesületi szintű sport nincs Páhin. A központi szennyvízelvezetésen kívül minden infrastruktúra adott. Valamennyi út aszfaltos, a járdák betonnal vagy térkővel borítottak. Folyamatos karbantartásukról, szükséges felújításukról gondoskodunk. A községhez kiterjedt tanyavilág tartozik, lakóit tanyaszolgálat segíti. Az itt élők szociális biztonságáért dolgoznak továbbá a szociális munkások és a gyermekjóléti szolgálat munkatársai is. A rászorulókat szociális tűzifa programmal támogatjuk, a nagycsaládosok, gyermeket nevelők és a 70 év felettiek minden év végén pénzbeli támogatásra pályázhatnak.

– Mi a helyzet a munkavállalás terén?

– Vállalkozók tekintetében nem állunk túl rózsásan, de némi munkalehetőség akár helyben is adódik. A község fekvésének köszönhetően gyorsan el lehet jutni a környező nagyobb városokba is, ahol jobban lehet munkát találni. Ennek ellenére nem jellemző az ingázás, az emberek általában mezőgazdaságból élnek. Vannak kisebb és nagyobb gazdaságok, főleg a szőlőtermesztés jellemző.

– Milyen fejlesztési forrásokat sikerült a település javára felhasználni a ciklus eltelt négy évében?

– Kezdetektől folyamatosan pályázunk minden évben, és szerencsére nyertünk is elég sok projektünkkel mind a Magyar Falu Program, mind a TOP és a TOP Plusz forrásaiból. Az előbbinek köszönhetően játszótér felújítás valósult meg, köves utak, járdák újultak meg, tanyagondnoki buszt, kommunális és orvosi eszközöket vásároltunk, jelenleg is zajlik a községháza felújítása ennek keretében az épületre új tető került, és az egyik szárnyat is felújítjuk belülről. A TOP források felhasználásával bölcsőde épült, energetikai felújításra került sor az óvodában, csapadékvíz elvezető rendszert építettünk ki egy problémás utcában, és megvalósult egy közlekedésfejlesztési projekt is Soltszentimrével konzorciumban. A községháza energetikai felújítása – már a TOP Plusz keretében – folyamatban van. Összességében ebben a ciklusban mintegy 350 millió forint értékben tudtunk eddig fejlesztéseket megvalósítani Páhin.

– Mi élvez prioritást jelenleg a tervek tekintetében?

– Régi vágyálom központi szennyvízelvezetéssel teljessé tenni az infrastruktúránkat. Vannak még terveink az iskola tornaszobájával kapcsolatban is. Ezt egy régi épület átalakításával hoztunk létre, és szeretnénk modernizálni, vagy helyette építeni egy új, korszerű létesítményt. Nagyon hiányzik még egy piactér is a községből, ahol a helyi termelők kulturált körülmények között tudnák kínálni termékeiket. 

– Van-e igény közösségépítő rendezvényekre?

– Számos visszatérő rendezvényt örököltünk, és vannak olyan események is, amelyeket – a képviselő-testület döntése alapján – az utóbbi években indítottunk el, és váltak hagyománnyá. Ezek zömében szabadtéri programok. A sort a tavaszváró ünnepség nyitja tűztáncosokkal és boszorkányégetéssel, majd május végén a gyereknap következik vetélkedőkkel. Minden évben szervez nyári napközis tábort a gyermekjóléti szolgálat, amire nagyon nagy az igény. A covid lecsengése után hirdettük meg az első aratás utáni könnyed nyáresti zenés programot sültkolbásszal és kötetlen beszélgetéssel, amit szeptemberben a falunapok régre visszanyúló hagyománya követ. Karácsony előtt az adventi rendezvényeken gyűlik össze a község apraja és nagyja. A gazdakörnek köszönhetően ősszel faluszürettel, februárban disznóvágással őrizzük a tradíciókat és ápoljuk az összetartozást. Már eldöntöttük egy új rendezvény, a falumajális meghonosítását is, amit az önkormányzat a gazdakörrel közösen szervez meg. Emellett bálakon és időnként színházi előadásokon is lehetőség van kikapcsolódni, és reményeim szerint az új művelődésszervezőnk segítségével ezeknek az alkalmaknak tovább bővül a száma. Minden időszakra igyekszünk olyan programot szervezni, ami összehozza kicsit az embereket. Hiszen meggyőződésem szerint az összetartó közösség lehet a Páhihoz hasonló adottságokkal rendelkező kistelepülések igazi erőforrása.

Tóth Tímea

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Páhi

Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés