Gazdasági Évindító az innovációs miniszterrel Kalocsán
Font Sándor Kalocsa helyzetéről
Font Sándor a továbbiakban - a miniszterhez fordulva - Kalocsa helyzetéről, a város és a térség további elképzeléseiről adott áttekintést.
„Nem kétséges, hogy a hídépítésnek a turizmus és a beruházások területen is jelentős szerepet szánunk, hiszen a Duna bal partján lévő települések közvetlenül csatlakoznak majd az M6-ra, ezáltal a gyorsforgalmi autópálya rendszerre.”
A képviselő szerint nem fognak itt megállni, hiszen a térség életét befolyásoló második nagy építkezés, a Dunaújváros közelében épülő új Budapest körgyűrű, ami Komárom- Székesfehérvár - Dunaföldvár – Kecskemét - Szolnok – Eger irányába fog megépülni, szintén napirenden van. Dunaújvárosnál egy új leágazás, dél-nyugat irányba készül el. Kalocsa értékeit is felhasználva szeretne ezekkel az új lehetőségekkel élni – mondta Font Sándor.
Hozzátette: Emellett nem kétséges, hogy a Paks2 építése is meghatározó lesz a térség számára.
„Mivel az építkezés hosszú időt vesz igénybe, a város és a környék azt szeretné, ha minél nagyobb munkaerő-beszállítási képessége lenne, minél nagyobb szabadidő eltöltési lehetőséget tudna nyújtani, ezáltal az itt élők helyben maradását is segítené.”
A képviselő emlékeztetett, hogy egy komoly óvodaépítési program első része már megvalósult a városban, de további óvodafejlesztések is lesznek. Ezáltal is a fiatalok gyermekvállalási kedvét szeretnék ösztönözni.
„Font Sándor elkerülhetetlennek nevezte, hogy a jelenlegi fürdő, uszoda komplexum egy nagyon nagy beruházáson keresztül megújuljon. A képviselő szerint jelenleg úgy tűnik, hogy a megfelelő hőfokú termálvízhez egy új termálkút fúrása is szükséges. Talán ez lesz az elkövetkezendő időben Kalocsa legnagyobb feladata, hogy ezt előkészítse, a tervezéstől a források biztosításáig.”
Font Sándor a továbbiakban a solti és a szekszárdi hídon átmenő, így összekötött kerékpárútról szólva kifejtette:
„a Duna minkét oldalán kerékpárút épül, ennek egyik összekötője lesz a Kalocsa-Paks Duna-híd. Így a balatoni kerékpár-körgyűrű után itt lesz a legnagyobb kerékpárút-hálózat Magyarországon, annak minden turisztikai és egyéb előnyével.”
Mint elhangzott: részben a híddal összefüggésben jelenleg is folyamatban van az úthálózat rekonstrukciója. Az alsóbbrendű utak 74 kilométer hosszban állnak felújítás alatt, 80-90 százalékos készültségi fok mellett, a kivitelező csak a tavaszra vár, hogy a kopóréteg elhelyezésével a munkálatok befejeződhessenek.
A képviselő szerint várhatóan a nyáron kezdődik az 51-es főút korszerűsítése Kalocsa északi pontjától a szekszárdi Duna-hídig, két új körforgalmi csomóponttal. Egyik az ipari elkerülő út és az 51-es találkozásánál, a másik a Miskei úti kereszteződésben épül ki. Továbbá az út mellett kialakítják a teljes kerékpárút rendszert, új nyomvonalon. Ezzel együtt már Magyarország legkomplexebb kerékpárút-hálózatával rendelkezik majd a térség” – húzta alá a képviselő.
Font Sándor rámutatott:
Nem mehetünk el szó nélkül Kalocsa történelmi értékei, és a második legmagasabb katolikus egyházi pozíciót jelentő érsekség mellett. Ennek megfelelően alakul majd - a néhányak által vitatott – térfelújítás. A Dunától keletre lévő egyetlen barokk főtéren egy új látogató centrum épül a most feltárt román-kori templom bemutatására, amely a 2021-ben megalakult Nemzeti Vallásturizmus Tanács segítségével is bekapcsolódik a turizmus ezen szegmensébe.”
Kalocsa ezáltal kerül fel a nemzetközi térképre a maga ritkaságszámba menő értékeivel. Már készülnek azoknak az alternatív elkerülő utaknak a tervei, amelyek megoldják a városlakók jelenlegi közlekedési problémáit. Erről a miniszterelnök úrral egy személyes egyeztetésen tárgyaltam, aki várja a végső, a szaktárca által engedélyezett terveket – zárta előadását Font Sándor.
Prof. Dr. Palkovics László:
20 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma Bács-kiskunban
Prof. Dr. Palkovics László nagylélegzetű, országos kitekintést adó, közel egy órás prezentációjának bemutatása a szakterületek szerteágazódása miatt is nehéz feladat elé állítja a tudósítót.
A miniszter szerint az EU-s szinten kiemelkedő gazdaságvédelmi és gazdaság újraindítási intézkedéseknek köszönhetően az ország az elsők között lábalt ki a válságból, a magyar munkajövedelmek bizonyultak a legválságállóbbnak Európában, az Eurostadt adatai szerint. Az IMF előrejelzése alapján Magyarország GDP növekedése a legmagasabbak között lehetett az EU-ban 2021-ben. A beruházások GDP arányos értéke jelentősen meghaladja úgy az EU átlagot, mint a V3-ak átlagát.
Bács-Kiskun megyében a mélyponthoz képest jelentős foglalkoztatás-bővítés történt, a járvány 10 ezer munkahelyet sodort veszélybe. Ugyancsak a mélyponthoz képest 20 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma a megyében. A munkahely-megőrző és munkahelyteremtő programok révén a megyében közel 16.700 fő részesült 7300 millió forintot meghaladó támogatásban. A miniszter szólt arról is, hogy 2017 óta a társasági adó 9 százalék, amely a legalacsonyabb érték az EU-ban. Az egykulcsos jövedelemadó kulcs 15 százalék. 2022-től a szakképzési hozzájárulás a szociális hozzájárulásba olvadt, így az 4 százalékponttal csökkent.
A prezentáció egyik legérdekesebb részének az energiaárak emelkedése mögött álló nemzetközi tendenciák bemutatása bizonyult. A pandémia, a különösen hideg tavasz, az EU agresszív zöldpolitikája, a csökkent széltermelés (szélcsend), geopolitikai aggályok miatt emelkedtek a gázárak.
A miniszter az energiaválságot számokkal is érzékeltette: a hazai földgáztőzsde és áramtőzsde a tíz-, illetve nyolcszorosára emelkedett.
A rezsicsökkentés hatása ugyancsak érdekesnek bizonyult:2017 óta összesen 2274 milliárd forintot takarítottak meg az emberek, évente mintegy 480 ezer forint marad a családoknál. Az önkormányzatok mellett a kisvállalkozások is élhetnek a rezsicsökkentés előnyével, egészen 2022. június 30-ig. Az üzemagyag árának befagyasztásának köszönhetően Európán belül Magyarországon az egyik legolcsóbb az üzemanyag.
A miniszter a jövő meghatározó technológiái között említette mások mellett a felhő és nagykapacitású számítástechnikai technológiákat, a hidrogén technológiát, a bio- és kíbervédelmi technológiákat. Az elkövetkezendő 10 év iparpolitikai prioritásai mások mellett az élelmiszeripart, a védelmi ipart, a jövő iparágait, az energetikai háttéripart, a műanyagipart és az építőipart érintik.
A miniszter elemezte még a képzési és információs rendszer szerepét az iparpolitikában, fókuszba helyezve a vállalkozásokat támogató fejlesztési programokat. A duális képzés, a modellváltó egyetemek nemzetközi szinten is elismerést kiváltó eredményei, a kutatásfejlesztés szintén nagyító alá került az előadásban.
A miniszter beszélt még a hamarosan induló GINOP Pluszpályázatokról, benne a Magyar Falu Programról, a vállalati továbbképzések támogatásáról. A tárcavezető nagyívű prezentációja a mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztéseit támogató források bemutatásával zárult. Zsiga F.
Kövessen minket a Facebookon is!