• Október 5. szombat, Aurél
Gazdaság 2021. március 3. 10:48

Városgazda rendszer indult

Március 3-án a városházán dr. Filvig Géza polgármester mások mellett a március elsejétől működő városgazda rendszert mutatta be. Mint elhangzott, a kor technikai lehetőségeit alkalmazó új rendszertől azt várják: a közterületek és a város üzemeltetése kapcsán felmerülő problémák, a lakossági észrevételek gyorsabban, hatékonyabban jussanak majd el az önkormányzat illetékeseihez.

Hirdetés


A közterületekkel kapcsolatban nagyon aktív és érzékeny a lakosság – konstatálta a polgármester, mivel szerinte ez fontos visszajelzés az önkormányzat számára, és megkönnyíti az ezzel összefüggő munkát.
Filvig Géza elmondta: „Fontos, hogy az emberek úgy érezzék, hogy a Hivatal értük dolgozik, s hogy minél élhetőbb, minél komfortosabb legyen a város.”
A városgazda feladatait a két közterület-felügyelő, Tamás Péter és Szűcs Zsolt plusz javadalmazásért látják el. E célra hivatali mobiltelefonnal is rendelkeznek, - akár munkaidőn kívül is - fogadják a bejelentéseket. A lakosság immár közvetlenül hozzájuk is fordulhat a város közterületeit érintő észrevételekkel, problémákkal.
A polgármester elmondta: erre a célra egy email - címet is létrehoztak:varosgazda@kalocsa.hu Ez egy olyan hivatalos bejelentési forma, amelyről a bejelentő visszaigazolásképpen választ kap.
Emellett egy Facebook oldalon és egy Messenger vonalon is be lehet majd jelenteni a problémákat. Igaz, ez utóbbi nem hivatalos, viszont valószínűleg a leggyorsabb. A lényeg, hogy minél előbb, a megfelelő helyre jusson el az információ – mondta a polgármester.
További előny, hogy így már nem a bejelentőnek kell kiderítenie, hogy ki az adott problémás ügy „gazdája”, hova kell eljuttatnia az információt.
E helyett a 30/563-8658, valamint a 30/788-6526 számokon lehet bejelentést tenni.

Kövessen minket a Facebookon is!


Hirdetés
Címkék: Kalocsa

Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés