Kiskőrösre látogatott az államfő
A köztársasági elnöki látogatás és a közgyűlés kiemelt témája a déli határhelyzet, amelynek kapcsán megjegyezte: „sokan, akik távolabb élnek, a migráció jelentette valóságot legfeljebb a televízió képernyőjén keresztül élik meg”. Novák Katalin hangsúlyozta: sokan gondolják, hogy ez eltúlzott jelenség, holott az illegális tömeges bevándorlás ma már az itt élők mindennapjait is érinti, és komoly kihívást jelentenek azoknak, akik a rendvédelemben, a határőrizetben vesznek részt.
Gulyás Zsolt vármegyei rendőr-főkapitány beszámolt arról, hogy a rendészeti szervek a vármegyében idén csaknem 4000 illegális bevándorlót tartóztattak fel. Hozzátette: a migránsok idén eddig több mint húsz alkalommal támadtak járőrökre, valamint a határzárat és a kamerarendszert is többször megrongálták. A határvédelmi intézkedések fejlesztéséről elmondta: megemelték a kamerákat tartó oszlopokat, megmagasították a határkerítés első vonalát, és a dróthálót is megerősítették.
Ezt követően a köztársasági elnök Font Sándor és Domonyi László kíséretében rövid sétát tett Kiskőrös főterén. A Petőfi szülőház felé tartó útvonalon több kiskőrösi lakos üdvözletét fogadta.
Novák Katalinnak dr. Filus Erika, a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum igazgatója mutatta be a szülőházat és az emlékmúzeum állandó és időszaki kiállításait.
Innen az államfő és kísérete útja az evangélikus templomhoz vezetett, ahol Arató J. Lóránd igazgató lelkész fogadta. Novák Katalin élénk érdeklődését kiváltva a lelkész megmutatta a korabeli egyházi anyakönyvben Petőfi Sándor keresztelési anyakönyvi bejegyzését, ami egyértelmű bizonyíték arra, hogy a költő Kiskőrösön született. Domonyi László polgármester ezen a helyszínen mondott köszönetet a köztársasági elnöknek kiskőrösi látogatásáért, majd átnyújtotta a város ajándékait.
Az államfő közösségi oldalán tett bejegyzése szerint megkóstolta a híres soltvadkerti fagylatot is.
Kövessen minket a Facebookon is!